Ninni Pagano (1969) - Miraggio interiore

Ninni Pagano életrajza

Nincs több szöveg

Született 1969-ban Catania városában, Ninni Pagano eredetileg természettudományos tanulmányokat folytatott, egy olyan háttérrel, amely befolyásolja a jövőbeni műveinek precizitását és szerkezetét. A művészeti világ felé vezető útja Antonio Sciacca mester stúdiójának látogatásán keresztül zajlik, akivel megosztja a művészetet mint hidat a különböző korszakok között.

A költőiség: „A Csodák Szobája”
A Pagano-kutatás szoros összefüggésben áll a Wunderkammer (Csodák Szobája) fogalmával. Művei gyakran olyan mentális terekként konfugurálódnak, ahol összefonódik:

Klasszicizmus és Pop: A görög és reneszánsz szobrászat elemei úgy kerülnek átértelmezésre, hogy kompakt színek és kortárs szimbólumok jönnek létre.
Alkimia és Filozófia: Az alkotó az egzisztencia rejtvényét húzza fel álomszerű alakokkal (például híres „Hattyú Nők” alakokkal) és hermetikus utalásokkal.
A Berem — Anyag: porok keverékéből hozza létre a szín konzisztenciáját, amely szinte szoborra emeli a vásznakat.

Célok és Elismerések
Bár pályafutása igencsak a 2011 körül indult be, gyorsan nemzetközi elismertségre tett szert:
Velencei Biennálé: Az 56. kiállításon (2015) a Guatemala pavilonban a „Grazie Italia” kiállítás részeként mutatta be műveit.
Római Triennálé: Részt vett a Vizuális Művészetek Triennáján 2014-ben.
Publikációk: Műve megjelenik a Mondadori Modern Art Catalogue (CAM) kiadványában, valamint a De Agostini Kortárs Művészeti Atlaszában.

Nemzetközi jelenlét: Műveit olyan rangos helyeken állították ki, mint a németországi Baden-Badenben található Altes Dampfbad Múzeum és a budapesti Art Market.
Amellett, hogy festő és szobrász, Pagano szakértője az antik művészetnek is. Ennek a szenvedélynek a tükröződése abban nyilvánul meg, ahogy a múltat „újra felhasználja” – nem másolni, hanem egy groteszk és lenyűgöző nyelvben átalakítani, amely a modern ember ellentmondásairól mesél.


Belső tükörkép
Belső tükörkép
Egy „belső látomás” költői és pszichológiai kifejezés, amely leírja vágyaink, nosztalgiáink vagy legmélyebb lelki állapotaink látható kisugárzását, úgy kezelve, mintha egy valós táj lenne a szemeink előtt.

Ha a klasszikus mirázs (a sivatagi mirázs) optikai illúzió, amelyet a fizika és a hő idéz elő, addig a belső mirázs a lélek illúziója, amelyet a fantázia és a kimozdulás szükséglete irányít.

Ezt a fogalmat három fő árnyalatban lehet felbontani:

1. Az tudattalan földrajza
A belső mirázs nem a logika vagy a természet törvényeihez igazodik, hanem az álom törvényeihez. Ez az oka annak, hogy abban a műben, amelyet elemeztünk, teljesen összhangolatlan elemek – például a tengerparton sétáló zsiráf, égen lógó cápa – békésen együtt élnek. Nem a valóság hibái, hanem egy mentális táj szimbólumai: a zsiráf a magasabb nézőpont felé való törekvést, a cápa valamilyen kötéls formájú vagy elrabolt félelmet, a tenger pedig a végtelent jelképezi.

2. A mozdulatlanságból való menekülés
Gyakran ez a fajta mirázs a mély fizikai mozdulatlanság pillanataiban nyilvánul meg. A festményben lévő női alak ül, összeszedett, sötét szobába zárva. A belső mirázs az ő menekülési útja: amikor a test a földre szorul vagy a rutin fogságába kerül, az elme kinyit egy „ablakot” egy távoli, egzotikus, abszurd és felszabadító másik világ felé. Minél hidegebb és csendesebb a környezet, annál élénkebb és színesebb lesz a belső mirázs.

3. A vágyott mélabúja
Egy mirázs definíció szerint elérhetetlen valami. A belső mirázs színt ad a kedvesen melankolikus hangulatnak: tudatosulás, hogy az a tökéletes, furcsa és magával ragadó világ csak addig létezik, amíg hunyt szemmel gondolunk rá. Ahol soha nem jártunk, vagy egy olyan én-ünk egy része, amelyet a mindennapokban nehezen fejezünk ki.

Instagram: @ninnipagano