Domenico De Lucia - Forma Residua

Forma Residua nem a trauma utáni eseményt követi, hanem belső folyamatában zajlik. A szobor nem reprodukálja az eseményt, hanem inkább azt a transzformációt, amely az esemény által a gondolkodásban létrejön, miközben továbbra is hat. A fonal a fejéből tör elő, mint egy aktív feszültségvonal: nem a sebet ábrázolja, hanem gyakorolja azt. Jelenléte egy folyamatos nyomás elvét vezeti be, egy erőt, amely nem robban fel nem oldódik fel, hanem a térben egy autonóm formán keresztül újrakezdődik, és meg tudja tartani saját vizuális és fogalmi súlyát. Az anyag felerősíti a sebezhetőség és az ellenállás közötti súrlódást. Ebben a kiemelésben a megsebesült gondolat nem összeomlásként mutatkozik meg, hanem mint egy olyan rendszer, amely újjáépül, amely visszatart, amely szerkezetet ad. A belőle eredő forma nem sem lezárás, sem heg, hanem egy instabil egyensúly átmeneti eredménye. Forma Residua tehát a traumát nem statikus permanenciaként, hanem működőképes állapotként értelmezi: olyan folyamatot, amely továbbra is struktúrákat, feszültségeket és formákat hoz létre, és láthatóvá teszi, hogyan marad a gondolkodás aktív, még sérült állapotban is.