Karolina Gmiterek - Don Quichotte XI

Szerző - Karolina Gmiterek.
Technika: akril a deszkára.
Méretek: a régi fa keret: 52 x 39 x 1,6 cm,
a festmény: 47 x 33,5 x 0,3 cm
A festmény színei eltérhetnek a képeken láthatóktól a kijelző beállításai miatt.
Hitelesítési tanúsítványt mellékelek.
Szállítás előtt gondosan becsomagolva.

Ez a festmény szívhez szóló értekezéssé válik az emberi létről és arról a végtelen hajlamunkról a konfliktus felé. A lovag mélyen gyökerező emberi kényszert testesít meg, hogy állandóan küzdjünk a világgal. Don Quijote képviseli belső ellenállásunkat a valósággal szemben — azt az igényt, hogy saját félelmeinkből kitalált ellenségeket hozzunk létre, és megküzdjünk a sorssal járó fárasztó csatákkal. A festmény lovagja mindannyiunk: fáradt, mégis feszült, készen áll a hétköznapi élet semleges szélmalmainak megtámadására.
Ehhez a pusztító, makacs elszántsághoz lép a természet, nem erővel, hanem megnyugtató bölcsességgel. A természet nem pusztítja el a szélmalmot, amit Don Quijote megszállottságának forrása volt. Ehelyett türelmesen átalakítja azt— lassan benőve, megpuhítva szigorú, geometriai formáit, és beolvasztja saját harmonikus ökoszisztémájába.
Ennek a megvalósulásnak tanúja Don Quijote fehér zászlót lenget. Ez azonban nem vereség gesztusa, hanem mély szellemi felébredés pillanata. A lovag megérti, hogy korábbi ellenállása teljesen hasztalan volt. Rájön, hogy az igazi megnyugvás és szabadság nem egy újabb kitalált „szörny” legyőzéséből fakad, hanem az a bátorság, hogy föladja fegyverét és abbamarad a harc önmagával szemben. A természet megtanítja neki a feladás bölcsességét és hogy a dolgok természetes menetében bízzon. A végtelen nyugalom előtt a lovag páncélja fölöslegessé válik, és a karakter belső lázadása és szorongása végül egy átható csenddel adja át a helyét.