Matteo Ciffo - Frammenti - Eracle

- Matteo Ciffo (Olaszország - 1987) kortárs szobrászata. Cím: Fragmentumok-Herkulész
- 2026-os év. Kiadás: 4/8 - A művész által aláírva és hitelesítve, hitelesítő igazolással
- Anyag: márványpor és kő hideg ötvözete
- Kiváló állapotban



FRAMMENTI

Az klasszikus szobrászattal való összevetés a kollekció központi eleme. Az a forma, amely történelmileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív memória gondolatához kapcsolódik, kiindulópontként szolgál és felbontható, átdefiniálható folyamatnak van alávetve.
A forma többé nem tekinthető egy stabil egységnek, hanem átmeneti állapotnak. Megszakad, felbomlik és újra összeáll, feltárva saját mozdulatlanságát. A térfogat kitárul, blokkokra és töredékekre szakad, új struktúrát teremtve, amelyben az idő már nem rejtve van, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség megszünteti a tökéletesség abszolút állapotának gondolatát. Ami örökkévalónak tűnik, saját sebezhetőségét tárja fel. A klasszikus forma tovább él, de átalakítva: nem többé halhatatlanság szimbóluma, hanem az idő által átszelt jelenlét, amely a változásnak van kitéve, és egy új dimenzióba visszaadható.



MATTEO CIFFO

Biellában született 1987-ben, 2007-től fejlesztem ezt a kutatást, amely a anyaggal, annak átalakulásával és az őrzött emlékkel foglalkozik. Munkám egyenesen a nemes és összetett anyagokkal: márványpor és kő, természetes pigmentek, armeni földek, oxidok és fémek közvetlen érintkezéséből születik. Nem tekintem egyszerű kifejező eszközöknek őket, hanem élő jelenléteknek, amelyek időt, történelmet és újjászületés lehetőségét hordozzák.
Olyan rituálisan inkább mint szobrászati folyamatként értelmezem a megszületésüket: a kő megszületésének újraéledése, amelyet a kezem irányít. A gyakorlat abból a megfigyelésből és az abból fakadó vágyból születik, hogy visszaadja az életet annak, amit összetörtek, elhagytak vagy elfelejtettek. Fragmentumok és selejtanyagok, gyakran más szobrászok munkáiból származók, alapanyagokká válnak a munkáim számára.
Olyan anyagokról van szó, amelyek önmagukban már történetet hordoznak. Szétválasztom és újra összerakom őket, úgy hozva létre olyan formákat, amelyek már nem tartoznak az előző állapotukhoz, hanem egy új feltételhez.
Minden mű egyensúlyának törékeny egyensúlyából fakad: a veszteség és újjászületés, a memória és lehetőség között, és nyilvánvalóvá teszi a pillanatot, amikor az anyag már nem az volt, hanem valami más lesz.

Az út a hagyományos szobrászat felett egy átalakulás formáját ölti magára, és szinte alkimista dimenzió felé közelít. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, szétszedem őket és újra összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás egy a pusztítás és regeneráció, a veszteség és memória közötti feszültségből születik, és láthatóvá teszi a folyamatos változás állapotát.
A kutatás olyan anyagokkal foglalkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökkévalóak és minden ellenállóak, de egyúttal érzékenyek és sebezhetőek. Ami látszólag állandó, az instabil természetet tár fel, amely képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a állapot az anyagot a munka aktív részévé teszi, amely folyamatos párbeszédben van az idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyet ad a törékenységnek, és az örökkévalóság élő, emberi élményként manifesztálódik. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a felületen őrződnek a gesztus, a folyamat és saját fejlődésének nyomai.

Ön-képző, a tanulás és a megfigyelés révén építettem fel az utamat. A megközelítésem nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag kísérésére a transzformációjában. Az eredményként megszületett formák tükrözik az emlékezet működését: olyan szerkezetek, amelyben a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.
Ez a gyakorlat a materiát élő archívumként vizsgálja. A szobrok olyan jelenlétként jelennek meg, amelyek a romban és újjászületésben, a tartósság és a átalakulás között lebegnek, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.