Paolo Fedeli - Il bosco di betulle

PAOLO FEDELI Toszkánában született 1957-ben. Sienai művészeti intézetbe járt, és megkapta a Művészet Mestere diplomát. Számos egyéni kiállítást rendeztek Olaszországban és külföldön. Többek között Ukrajnában, Franciaországban, Oroszországban, Spanyolországban, Rómában és sok más helyen. Több Állandó Kiállításon van jelen. Művei számos köz- és magán gyűjteményben szerepelnek. Tevékenységét nemzeti és nemzetközi magazinokban és napilapokban is kiemelték. Részt vett hazai legjelentősebb csoportos művészeti kiállításokon, jelentős idézeteket és kritikai elismeréseket szerezve. 1979-től napjainkig elnyert már százhetvenhat első díjat festészeti versenyeken. Paolo Fedeli a természet titokzatos énekese.

DOLGOK RÓLA:

Paolo Fedeli oly magasztos eleganciájú festő. A valószínűtlen és megismerhetetlen események mesélője, megválaszolatlan kérdések tárházának narrátora. A Toszkána és egy nyugati modern metropolisa között bolyongása, ahol minden tájkép egyező az életidegen globalizáció nyomában, talán meglepőnek tűnhet számunkra. Ahogy művészetének nyelve is változik. Mégis észrevehetünk egy finom összeköttetést a parasztházak, a dombok, a tiszta égboltozat, az éjszakai fények, a nedves sugárzó utcakövek és az égész atmoszférák között; nincsenek élőlények, mintha az emberek, a mindennapok, a munka, a szerelem, a gyűlölet, a versengés, az ébrenlét, az álom elkerülték volna a művész képzeletét, amely a poéziséből kifejtette számkivetést a társadalmi hivatkozások vagy szó szerint a realizmus elől. Valószínűleg a francia költő, Paul Verlaine is egyetértett volna vele, a szavak és a színek közötti szükséges távolságot betartva:
„Azután szükséges, hogy ne válassz szavakat hibátlanul:
semmi sem olyan drága, mint a szürke dal, amelyben a bizonytalan összekapcsolódik a precízzel.
Menj minél távolabb az öldöklő éleseszűségtől,
a kegyetlen szellem és a tisztátalan vicc elől;
amelyek könnyeztetik a kék szemét!
Vedd‑hívd a beszédet, és torzítsd meg a nyakát!
Így tehát Paolo Fedeli olvasatának kulcsa: az önhivatkozás és a meglepő dolog helyett a bizonytalanság homályába burkolta magát. A mindennapok retorikája és a hangos, zavaró hangok helyett a jelenlét csendjét tette meg szinkronná. A felismerhető ábrázolását a vizuális költészet felemelésére cserélte.

Paolo Levi