Matteo Ciffo - Orme - Esso

- Matteo Ciffo kontemporáris készüléke (Olaszország - 1987) . Cím: Orme - Esso
- 2025. Évszám. 1/40-es kiadás - aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: hideg megolvadású márványpor és kő porból készült ötvözet
- Kiváló állapotban

COLLEZIONE ORME

Az Orme gyűjtemény az én művészi utam természetes kibővüléseként született, amely mindig a matteriáról, az érzel- je és az idő viszonyáról való reflexió felé irányított. Ezek a munkák nem csupán képek, hanem aktív felületek, olyan helyek, ahol az idő nem lineárisan folyik: előrevetítették, összenyomódtak, átalakultak.

Az Orme műveiben felbukkanó jelek a gyerekkorom származói. Olyan jelek, amelyek végigkísértek anélkül, hogy teljes mértékben megérteném őket: archetípusok formái, betűk, emblémák, logók, alapvető emlékek, amelyek személyes, de kollektív memóriához tartoznak. Ahogyan a korábbi munkáknál, ezek a szimbólumok soha nem kerülnek hű másolatban vagy nosztalgikusan visszaidézve használatba. Töredeznek, átalakulnak és tűnnek el eredeti funkciójukból, amíg új identitást nem öltenek.

Az erózió a folyamat központi eleme, de nem a múló idő következménye. Ezekben a műveletekben az idő előrevetítve van. A felületek már erősen erodáltak, mintha a jövő már hatott volna rájuk. Nem régészeti leletek előkerítéséről van szó, hanem az időön kívül elhelyezett tárgyakról, amelyek immunissá váltak az idő sodrására, mert már át vannak hatva a memórián.

A material is ezt a logikát követi. A művek márványszennyeződésekből, korábbi feldolgozások maradványaiból készülnek, amelyeket újra kevernek és új élekkel töltik meg. Ez a gesztus megfosztja a végesség gondolatától, és egy folyamatos, potenciálisan végtelen ciklust vezet be, amelyben semmi sem fogy el véglegesen, csak átalakul. A material nem a kő reprezentálása: a kő, amely újjászületik.

Az Orme-ban a teremtő aktus nem hozzáad, hanem eltávolít. Az eróziók nem később, hanyatlás jeléül kerülnek végrehajtásra, hanem előbbiek, mint tudatos választás. A idő előrevetítése azt jelenti, hogy az alkotásokat kizárjuk az öregedés lehetőségéből, végleges állapotba stabilizálva.

Ezek a művek nem lineáris történetet mesélnek el, hanem jelenlétet tartanak meg. Memória töredékei, amelyek már nem a múláshoz tartoznak, hanem egy felfüggesztett dimenzióhoz, ahol a szimbólum jelévvé válik, és a matéria ormává: valami nyoma, ami volt, de a jelenben tovább él.



Minden 40 példányban készített kép egyedi marad: a színvariációk, a hibák és a jelzések minden Ormát elorozhatatlanná tesznek.




MATTEO CIFFO

Biella városában született 1987-ben, 2007 óta anyagra, annak átalakulására és arra az emlékezetre összpontosítva fejlesztem a kutatásomat. Az én munkám közvetlen kapcsolaton alapul nemes és összetett anyagokkal, mint a márvány- és kőpor, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémek. Nem tekintem őket egyszerű kifejező eszközöknek, hanem élő jelenlétnek, idő hordozójának, történetnek és újjászületés lehetőségének.

Olyan folyamaton keresztül, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászati jellegűnek tekintek: a kő újjászületése, amelyet a kezemben vezetnek. A gyakorlat abból a megfigyelésből és vágyból fakad, hogy visszaadjam az élete egyes darabjainak, amelyeket összetörtek, elhagyatottnak vagy feledésbe merültek. Töredékek és hulladékok, gyakran más szobrászok munkájából származó darabok, az én műveim eredeti anyagává válnak.

Ez olyan anyagokat jelent, amelyek már önmagukban is történettel rendelkeznek. Szétszedem őket, majd újra összerakom őket, és olyan formákat hozok létre, amelyek már nem tartoznak korábbi állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyi állapotból fakad, amely a veszteség és a feltámadás, a memória és a lehetőség között ingadozik, megjelenítve a pillanatot, amikor a matéria elhagyja, amit volt, és más dolgává válik.

Az út egy olyan átalakulás formájában jelenik meg, amely túllép a hagyományos szobrászat határain, közelítve egy szinte alkímiai dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, szétszedem őket és újra összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a pusztítás és az újjászületés közötti törékeny egyensúlyból születik, a veszteség, a memória és a lehetőségek között, megjelenítve a folyamatos változás állapotát.

A kutatás olyan anyagokkal foglalkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: külsőre örökkévalóak és pusztíthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és törékenyek. Amit látszólag megmásíthatatlannak látunk, az idő hatására instabillá válik, oxidálódik és átalakul a múló időben. Ez a feltétel az anyag részévé válik, a mű bizonytalan beszélgetésben van az idővel és a környezettel.

A tökéletesség a törékenység helyet ad, és a láthatatlan örökkévalóság élő, emberi élményként jelenik meg. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, megőrizve a felületen a gesztus, a folyamat és a saját fejlődés nyomait.

Önképzőként a kísérlet, a megfigyelés és a hallgatás által építettem fel az utamat. Az megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem az anyag kísérésére a transzformációjában. A formák, amelyek születnek, az emlékezet működését tükrözik: olyan szerkezetek, ahol darabok, nyomok és hiányok együtt élnek és megújódnak.

Ez a gyakorlat a materiat élő archívumként kutatja. A szobrok olyan jelenléteként jelennek meg, amelyek a rombolás és a feltámadás között lebegnek, a maradás és a transzformáció között, és ezzel visszaadják az anyagnak mélyen kortárs és emberi dimenzióját.