Emilio Isgrò (1937) - Sans titre

A legnagyobb gyűjtők és becsülők rendkívül ritka különlegességet fognak észrevenni e műben Emilio Isgrò mester munkájában, nevezetesen ezt a hangnemet a cenzúrázás árnyalatát, ezeket a szavakat részben láthatóvá hagyva csak azok figyelmesek és kíváncsiak.

Ez a jellemző vonását adja ennek a szitanyomnak, amelyet mindössze 40 példányban adtak ki, és amely a mester festői ciklusában egyediséget kölcsönöz, aki általában vagy teljesen törli a szót, vagy láthatóvá hagyja, míg itt a „cenzúra árnyalatának” hozzáadása fedezhető fel.

Emilio Isgrò a cenzúrával együtt nagy előfutára volt a szavak, a nyelv értékének, a szavak által hordozott üzenet értékének leértékeléséről és hanyatlásáról szóló figyelmeztetésnek, egy jelenségnek, amelyet ma, mint talán soha, mindennapjaink része vagyunk.
A mester 1964-ben kezdte el felhívni a figyelmet arra, amit ma mindennaposnak, papíron előfordülőnek, a szó értékét, mint ötlet hordozó objektum megfogalmazását érintve tapasztalhatunk, észrevehetjük a szó értékének hiányát, mint az ötleteket közvetítő tárgyat, amely a televíziós vitákból, a lapos híradásokból, a tömegmédiák általi terjesztésből és a mindinkább olvasó társadalom felé irányuló közeg csökkenéséből következik.
Kevesebb szó, kevesebb kultúra közszférában, de ezt a kritikákon túl a társadalom milyen következményekkel jár?
Az a képesség, hogy gondolkodjunk, s ezt kiegészíteném a kritikus és önálló gondolkodás képességével, a szavak mennyiségétől és minőségétől függ; nem gondolhatunk túl azon a szón, amelyet ismerünk, mintha nem lehetne házat építeni a szükséges anyagok nélkül, minél több anyag hiányzik, annál kevésbé lesz a ház teljes, stabil, megvalósítható.
A szavak korlátozása egyben a létrehozható fogalmak korlátozását is jelenti, és annak kifejezésének vagy kifejezésre jutásának képességét.
Az „kevesebb szó = kevesebb gondolat” axiómájának megértésével Isgrò munkája kulturális és művészeti szinten egyaránt rendkívül magas értéket nyer.
A szavak elrejtése a cenzúra mögé a mester módja, hogy felkeltse a látogató kíváncsiságát, egy útmutatás arra, hogy a szavak alá menjenek, és elképzeljük, mi lehet a szóhoz kapcsolódóan a „szabadon” olvashatóval.
Ez egy koncepcionális, felfedező, vizsgálódó és a szavak elrendezéséről szóló reflexiós folyamat, mintha Isgrò pedagógiai szerepet vállalna, mint tanár, és intellektuális alakot is.
De Isgrò nem csupán egy „rendező tanár”, hanem új szintaktikai és formális szabályok megalkotója, új történetek fejlesztője, de egy éles szatirikus is; a mester olyan, amit egy intellektuális személyiségnek lennie kell: a lelkiismeretek ébresztője.
Emilio Isgrò tehát a művészettörténetben a szó és ezzel összefüggésben a kultúra kapuőrévé válik, egy alapvető szerepet tölt be, amelyre egyre nagyobb szükségünk van.

Az alkotás méretei 80 x 60 cm.

A kiadás száma nem feltétlen egyezik a fénykép számával.

A mű forrása a Grafika Manzoni galériája, amely hitelesítési tanúsítványt ad ki róla.