Matteo Ciffo (1987) - Frammenti - Nefertiti

- Kortárs szobrászat Matteo Ciffo-tól (Olaszország - 1987). Cím Frammenti-Nefertiti
- Év 2026. Kiadás: 1/8 – A művész által aláírva és hitelesítve, hitelesítési tanúsítvánnyal
- Anyag: hidegöntésű márványpor és kőpor ötvözete
- Kiváló állapotban



Fragmentok Gyűjteménye

A klasszikus szobrászat összevetése a kollekció egyik központi eleme. Those forms, historically associated with the idea of perfection, eternity and collective memory, are taken as a starting point and subjected to a process of fragmentation and redefinition.
A forma nem értelmezhető többé stabil egységként, hanem átmeneti állapotként. Megtörik, felbomlik és újra összeáll, felfedve saját instabil természetét. A térfogat megnyílik, blokkokká és fragmentumokká bomlik, így új struktúrát teremt, amelyben az idő már nem rejtve van, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség kiiktatja a tökéletesség abszolút állapotának eszméjét. A végtelent mutató dolog meglátja saját sebezhetőségét. A klasszikus forma megőrződik, de átalakítva: már nem halhatatlanság szimbóluma, hanem az idő által átszelt jelenlét, a változásnak kitett és egy új dimenzióba visszaadott.



MATTEO CIFFO

Biellában született 1987-ben, 2007 óta olyan kutatást folytatok, amely a anyagra, annak átalakulására és a benne őrzött memóriára összpontosít. Munkám közvetlen viszonyból keletkezik olyan értékes és összetett anyagokkal, mint a márványpor és a kő, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémek. Nem pusztán kifejező eszközként tekintek rájuk, hanem élő jelenlétként, az idő, a történelem és a megújulás lehetőségének hordozóiként.

Egy olyan folyamaton keresztül, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászati tevékenységnek tekintek: a kő újjászületése a kezem vezetésével. A gyakorlat abból a szemléletből születik, hogy láttassam vissza azt, amit összetörtek, elhagyatottak vagy elfeledtek. Fragmentumok és hulladékok, gyakran más szobrászok munkájából származókból, nyersanyaggá válnak a saját alkotásaim számára.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már önmagukban is történetet hordoznak. Szétbontom őket, majd újra összerakom, olyan formákat teremtve, amelyek már nem tartoznak az előző állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyából fakadó törékenységből, a veszteség és az újjászületés, a memória és a lehetőségek közti feszültségből születik, megmutatva azt a pillanatot, amikor az anyag megváltozik és másik dologgá válik.

Az út a hagyományos szobrászat felett átalakulás formájában zajlik, közelítve egy kémiai-szerűen alkimista dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, őket szétszedem és újra összeállítom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a megsemmisülés és a megújulás közötti feszültségből, a veszteség és a memória közötti egyensúlyból származik, láthatóvá téve egy folyamatos változás állapotát.

A kutatás olyan anyagokkal szembesül, amelyek mély ellentétet fogalmaznak meg: látszólag örökkévalók és megmásíthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Amit mozgathatónak tűnik, megmutatja instabil természetét, képes reakcióba lépni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a feltétel az anyagot a mű aktív részévé teszi, folyamatos párbeszédben a idővel és a környezetével.
A tökéletesség helyet ad a törékenységnek, az örökkévalóság pedig élő és emberi élményként nyilvánul meg. Az anyag nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a gesztus, a folyamat és saját evolúció nyomait a felületen megőrizve.

Öntevékeny művészként útamat kísérletezéssel, megfigyeléssel és figyelemmel alakítottam ki. A megközelítés nem az ellenőrzésre törekszik, hanem az anyag kísérésére átalakulásában. A formák a memória működését tükrözik: olyan szerkezetek, amelyekben a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a kollektív emlékműként feltárja az anyagot, mint élő archívumot. A szobrok feloldódás és újjászületés közötti, a tartósság és a transzformáció közötti jelenlétként jelentkeznek, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.