Sasho Violetov - It's fine!

Sofia szülötte vagyok, ott élek és dolgozom most is. Bachelors és mester fokozattal rendelkezem falfestészet/murals témában a Szófiai Nemzeti Művészeti Akadémián. Részvettem egyéni és csoportos kiállításokon, fesztiválokon és biennálékon Bulgáriában és az Egyesült Királyságban. 2022-ben megtapasztalhattam a párizsi Cité Internationale des Arts rezidenciaprogramjában való részvétel privilégiumát.

Egy ember tökéletesen szabott üzleti öltönyben töltődik be a négyzet pontos geometriájába. A testének minden görbülete szándékosnak tűnik, mintha önkénten alakította volna át magát egy építészeti elemmé. A négyzet makulátlan—stabil, hatékony, kiszámítható. Az arca nyugodt marad, semmilyen mosoly, sem szenvedés nincs rajta, kielégítve azokat az érzelmi semlegességi elvárásokat, amelyek a professzionális környezetekben megszokottak.
A kompozícióból egy kéz kilóg, egy egyértelmű, hüvelykujj-felmutatást adva. Első ránézésre a jóváhagyást, a sikert, a rezilienciát és a jól ismert vállalati üzenetet közvetíti, miszerint minden kontroll alatt van. A gesztus megnyugtatja a nézőt, hogy a figura tökéletesen alkalmazkodott állapotához.
A mű koncepcionális magva egy rejtett igazságban rejlik: a hüvelykujj-felmutatás csak azért létezik, mert a férfit be kellett hajlítani a négyszögbe. Ha a test az eredeti, egyenes testhelyzetbe lenne kinyújtva, ugyanaz a kéz lefelé mutatna—a diszpreferálás, kudarc vagy visszautasítás egyetemes jele. A pozitív jel tehát nem hiteles, hanem torzítás által gyártott.
Az elfogadás tömörítés által keletkezik. Minél jobban alkalmazkodik a test a kényszerített struktúrához, annál meggyőzőbb az üzenete, hogy „minden rendben van.” A szabadság azonban ezt az üzenetet megfordítja. A rendszeren kívül a test valódi pozíciója az ellenkező érzelmet tárja fel.
A négyzet intézményi rendet szimbolizál—vállalati kultúra, bürokrácia, termelékenység és társadalmi elvárás. Az öltöny megerősíti afigurát modern szakmai élet minden emberének megfelelő-ejeként, olyan személyévé, akinek identitását a teljesítményhez kötötték. Ahelyett, hogy autentikus érzelmeket fejezne ki, a test megtanulta azt az üzenetet közvetíteni, amit a környezete megkövetel.
A mű megkérdőjelezi, hogy az emberek milyen gyakran jeleznek nyíltan elégedettséget, miközben magukban az ellenkezőjét lakozzák. Azt sugallja, hogy a derűlátás lehet a korlátozás mellékterméke—olyan rendszerek, amelyek képesek az egyéneket elfogadható formákba görbíteni, ugyanakkor manipulálhatják azokat a gesztusokat is, amelyekkel az egyének közvetítik beleegyezésüket. A mű arra hívja fel a nézők figyelmét, hogy vajon a „hüvelykujj-felmutatás” a valódi jóváhagyás kifejezése-e, vagy csupán a négyszögbe illeszkedéshez szükséges testtartás.