Antonio Nasuto - Volti rivolti

Antonio Nasuto architecture-tanulmányokkal szerzett diplomát a Nápolyi Egyetemen, ahol később hároméves design-szakosítást is végzett. Ez a multidiszciplináris képzés meghatározó hatással van vizuális nyelvére, amelyet gondos kompozíciós rend és a kép szerkezetére való figyelem jellemez.
Jelenleg a Foggi Művészeti Akadémián Anatómiai Művészet tantárgyat oktat, miközben az oktatási tevékenység mellett szoros festői kutatást folytat atesti emberi testről és a figurának narratív dimenziójáról.
Meggyőző kiállításokat rendezett önálló és csoportos bemutatókon nemzetközi szinten és belföldön egyaránt. A főbbak közé tartoznak: önálló kiállítások a Foggi Arte Palazzetto del’Arte-ban (2002, 2003), P. P. Pasolini-hoz kapcsolódó csoportos kiállítás a Foggi Dogana bíróságán (2007), 150 Souvenirs d’Italie a ROMAI Modern és Kortárs Művészeti Galériában az “Atelier degli Artisti” (Róma) (2011), Ariadne fonala. A testi és mentális labirintus a Trani Beltrani Művészeti Palotában (2011), a Pietramelara-i Palazzo Ducale Paternò Caracciolo-i kiállítása (2013) és Az érkezőtlen vendég a Villetta Barrea-ban (2016).

A «Volti rivolti» című műben Antonio Nasuto úgy tűnik, megnyit egy olyan kutatást, amely már régóta átszövi festészetét: az emberi alakot, amely a szem elől elrejtett arccal veszi célba a pillantást. Ez nem csupán kompozíciós döntés. A testet attól megfosztva, hogy arcán keresztül azonosítható legyen, a művész a testtartásra, a bőrre, az izomfeszülésre, a gesztusra és elsősorban a tekintet irányára helyezi a hangsúlyt, amely bár láthatatlan, folyamatosan felidéződik.
A festményen egy meztelen nő oldalról látszik, meleg fényben, amely pontosan formálja a hátsó részt és az anatómiát érzelmi síkfelületté alakítja. A fej enyhén elfordul, úgy tűnik, hogy a szem visszatérését sejteti, de az arc hozzáférhetetlen marad. Pontosan ez a feltűnés és elrejtőzés közötti feszültség adja a mű erősségét.
A Volti rivolti cím továbbá finom nyelvi játékot is bevezet: a volti az identitás helyszínét, az arcot hívja elő, míg a rivolti egy irányultságot, valami felé vagy valaki felé mutató mozgást jelent. A festészet úgy tűnik, hogy nem annyira azt firtatja, amit a figura megmutat, hanem amit úgy dönt, hogy nem mutat meg.
A festmény jelentős párhuzamokat talál Nasuto más műveivel is, ahol a hátrafelé néző test narratív eszközzé válik: a Seven redhearts-ből a manikinhez simuló alaknál, ahol a valós test és a mesterséges test úgy tűnik, összemérik identitásukat; az Aspettando Katrina című műben, amely egy tájba merül, és egy olyan horizont felé fordul, amelyet nem oszthatunk meg. Ugyanígy olyan művekben, mint a A bűn a legsikertelenebb, a démonu vanitás a testtel kombinálva egy nagyobb történet részeként, amelyben az identitás soha nem áll rendelkezésre a néző számára teljesen.

A Volti rivolti tehát olvasható egy sorozat címeként, inkább mint egyetlen kép címeként: a testek sorozata, amelyek, miközben megfordulnak, úgy tűnik, elvonják a kíváncsiságunktól, és éppen ezért mélyebb dolgokat mesélnek el. Az arc eltűnik, de a személy tovább él; az identitás nem kerül bemutatásra, inkább elképzelésre kerül.