Matteo Ciffo (1987) - Frammenti - Nefertiti

- Matteo Ciffo contemporán szobrászata (Olaszország - 1987). Cím: Frammenti-Nefertiti
- 2026-os év. Kiadás: 1/8 - A mű aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítési tanúsítvánnyal
- Anyag: hidegöntés márvány- és kőporsokból
- Kiváló állapot



FRAGMENTI KOLLEKCIÓ

A klasszikus szobrászattal való összevetés a kollekció központi elemét képezi. Azok a formák, amelyeket történelmileg az ideál, a örökkévalóság és a kollektív memória fogalmaihoz társítanak, kiindulópontként szolgálnak, és egy fragmentálás- és redefiniálás folyamatába kerülnek.
A forma immár nem stabil egységként értelmeződik, hanem átmeneti állapotként. Fölbomlik, feloszlik és újraegyesül, feltárva saját instabil természetét. A térfogat kinyílik, blokkokra és darabokra válik, és egy olyan új szerkezetet teremt, amelyben az idő már nem rejtve van, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség megszünteti a tökéletesség eszményét, mint abszolút állapotot. A megtapsztalható örökkévalóság kiszolgáltatja saját sebezhetőségét. A klasszikus forma tovább él, de átalakítva: nem többé a halhatatlanság szimbóluma, hanem az idő által átszellemített jelenlét, amely a változásnak van kitéve és egy új dimenzióba kerül vissza.












MATTEO CIFFO

196?-ben Biellában született, 1987-ben. 2007-től anyagra, annak átalakulására és az őrzött memória kutatására összpontosító kutatást fejleszt. Munkám közvetlen kapcsolattal születik az értékes és összetett anyagokkal, mint a márványpor és kő, természetes pigmentek, áraberm, oxidok és fémek. Nem tekintem egyszerű kifejezőeszközöknek, hanem élő jelenlétnek, időt, történelmet és újjáéledés lehetőségeit hordozó jelenlétnek.

Egy olyan, inkább szertartásszerű, mint szobrászati folyamaton keresztül: a kő újjászületése az én kezem által vezérelt. A gyakorlat abból az észleléstől és az a vágyból fakad, hogy visszaadja az életet annak, ami összetört, elhagyott vagy elfelejtett volt. Fragments és hulladékok, gyakran más szobrászok munkájából származók, anyaggyújtóvá válnak a saját műveimhez.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már eleve történettel bírnak. Szétbontom őket, majd újból összerakom őket, formákat hozva létre, amelyek nem tartoznak többé a korábbi állapotukhoz, hanem egy új állapothoz. Minden mű egyensúlyi törékenységből születik, a veszteség és újjászületés, a memória és a lehetőség közötti feszültség adja a látható megtestesülést annak a pillanatnak, amikor az anyag elhagyja az egykori állapotát, és valami mássá válik.

Az út egy olyan átalakulás formáját ölti fel, amely felülmúlja a hagyományos szobrászatot, és közelít egy szinte alkimista dimenzióhoz. Olyan anyagokat használok, amelyeknek már volt létezésük, azokat szétbontom és újra összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a pusztítás és az újjáéledés, a veszteség és a memória közötti feszültségből születik, és egy folyamatos változás állapotát láttatja.
A kutatás olyan anyagokkal foglalkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökek és megmásíthatatlanok, de egyben érzékenyek és sebezhetőek. Amit mozdulatlannak tűnik, annak instabil természete tárul fel, képes reagálni, oxidálódni és időben átalakulni. Ez a feltétel a matériát a munka aktív részévé teszi, folyamatos párbeszédben a idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyet ad a törékenységnek, az örökkévalóság pedig élő, emberi élményként jelentkezik. A matéria nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a felületen megőrizve a gesztus, a folyamat és saját evolúciójának nyomait.

Autodidakta módon a kísérletezés, a megfigyelés és a hallgatás révén építettem fel az utamat. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem arra, hogy kísérje a nyersanyagot a transzformációja során. A formák, amelyek születnek, tükrözik a memória működését: olyan szerkezetek, amelyekben a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a anyagot élő archívumként vizsgálja. A szobrok olyan lógó jelenetekként jelennek meg, amelyek romlás és újjáéledés között, állandóság és átalakulás között lebegnek, és visszaadják az anyagnak egy mélyen korszerű és emberi dimenziót.