El cielo mas claro

Juan Fuster (2006) műve kiváló példája annak a kutatásnak, amely a festészet és a térbeli építés határain zajlik. A táblát mint kétdimenziós felületet értelmező szemlélet helyett a művész azt egy összeillesztési mezővé alakítja, ahol az anyag főszereplővé válik.
A kompozíció egy bonyolult, deszkák, lécek és fa töredékeinek egymásra rétegződésével épül fel, amelyek párbeszédet folytatnak a markáns geometriai színfelületekkel. A fa erezetei, textúrái és természetes tónusai a feketére, fehérre, vörösre, kékre és zöldre festett felületekkel élnek együtt, finom egyensúlyt teremtve az anyagi fukarsság és a színbeli intenzitás között.
A diagonálok és függőlegesek hálózata dinamikus vizuális struktúrát hoz létre, melyben minden elem úgy tűnik, hogy a következőt támasztja és feszíti. A mélység nem illuzórikus eszközökkel keletkezik, hanem maguk az anyagok vastagsága és az általuk vetett árnyékok révén, így a műtárgy olyan síkságot hoz létre, amely erőteljes szobrászati jelenlétű reliefdé válik.
Fuster hétköznapi anyagokat használ, sok közülük a kivitelezés területéről származik, és eredeti funkciójukból megszabadítva integrálja őket egy rendkívül koherens művészeti nyelvbe. Az eredmény egy nagy építészeti erővel bíró munka, amely arra ösztönzi a nézőt, hogy a festményt mint megbízhatóan megépített teret szemlélje, ahol a rend és a spontaneitás gondosan mérlegelt egyensúlyban él egymás mellett.
A kép megjelenítésénél nem egyszerűen egy képet, hanem vizuális és anyagi élményt kínál, amelyben minden darab megőrzi származásának emlékét miközben egy szigorú és teljesen kortárs összeállításban vesz részt. Ez a festészet, tárgy és szobor közötti szintézis Juan Fuster munkásságát az egyik legszilárdabb vonalba helyezi a spanyol művészet utóbbi évtizedeiben, és művei különösen kedveltek a kollekcionisták körében, akik az anyag-absztrakció és a térbeli építés fejlődésével foglalkoznak.
A műben az anyagok látszólagos egyszerűsége ellentétben áll a kompozíció kifinomultságával, fizikai jelenlétet és vizuális gazdagságot kínálva, amely a közvetlen szemlélés során teljes mértékben feltárul. Olyan darab, amely a koncepcionális szilárdságot, a kivitelezési minőséget és a megkülönböztető plasztikus identitást ötvözi, és az egyik legnagyobb érettségi pillanatát képviseli a művésznek.