Tijs Dragtsma (1992) - Crowned in Falling Light

A sötét nélküli tisztás csendjében egy fehér őz áll egyetlen fényoszlop alatt. A trófeái felfelé ívelnek, mintha szándékosan a fénysugár felé lennének húzva, addig a formájuk nem anatómiaként, hanem felajánlásként olvasható, bármibe is lógjon fölötte. Az a keskeny fénycsőn túli minden más összeolvad egy olyan sötétté, amely annyira teljessé válik, hogy a hiányérzetet érzi az ember, és az őz az egyetlen tény marad a teremben.

Nincs festék. Nincs nyomtatás. Nincs tinta. A kép a műanyag üveg felületébe van karcolva, a felületi károsodás irányított létrehozásával, nem hozzáadással, az őz és a körülötte lévő sötétség azért jelenik meg, mert valami távolították el, nem azért, mert odakerült.

Az őz jelen van a felületen minden órában, legyen a szoba világítva vagy gyengén megvilágítva. A fény nem hozza létre a képet. Az megvilágítja. Egy direkt fényforrás alatt a karcolások felragyognak és megtartják a fényt, a kontraszt mélyül, és a mű elolvasása különböző szögekből másként történik, miközben soha nem veszti el benne az állatot.

A jelenet ősi, csendes szimbolizmust hordoz, egy olyan állatot, amelyet a fény kiemel, mintha kiválasztották volna, nem rangja, hanem figyelme van koronázva. A finom rost és a fénysugárban megbújó por idő múlását sugallja egy olyan helyen, amely amúgy nem akar mozdulni, és a mű portrévá válik arról, hogy kiválasztottak-e, vagy talán látnak-e, s a kettő közötti különbséget a nézőre bízza.

Egy szobából nézve a mű egységes, monumentális képként áll össze, egy őz a feketék és a fény theatre-ében ragadva. Közelebb lépve a bizonyosság a finom, irányított karcolatok mezejévé válik, csak akkor oldódik vissza az őzbe, amikor ismét eltávolodik az ember, ahogyan a jelentés gyakran megköveteli a távolságot ahhoz, hogy egyáltalán látható legyen.

A Crowned in Falling Light folytatja a Tijs Dragtsma által jegyzett Art with Scratch sorozatot, amelyben a képek a pigment vagy a nyomtatás helyett a felület kontrollált károsodásával készülnek. Olyan vizuális nyelv, amelyben a károsodás nem puszta pusztítás, hanem szerkezet.

„A korona sosem volt arany. Világosság volt, és ő annyira nyugodt maradt, hogy hordozza.”

A művészetről: Art with Scratch

Az Art with Scratch olyan művészi sorozat, amelyben a kép nem rajzolódik, hanem felszabadul. Egy mély fekete felületre vonalról vonalra faragva minden munka számtalan precíz karcolatból születik, amelyek felfogják a fényt, és formát adnak a sötétből.

Távolról a kép majdnem fényképszerűnek tűnik. Erős, felismerhető és jelenléttel teli. Közelről azonban a mű elolvad egy sűrű egyéni jelölés mezőjébe. Finom, törékeny és majdnem tehetetlen. A látszólagos szilárdság egy finom vonalak hálójává válik, minden vonal szándékolt gesztus, mindegyik nélkülözhetetlen egésze szempontjából.

A fény nem hozza létre a képet. Az megvilágítja. A fekete felület felszív, míg a karcolt vonalak visszatükrözik a fényt. Ahogy a fény áthalad a felületen, a kép lélegzik. Egyetlen szögből a forma tisztán áll és meghatározott. Egy másikból lágyul és visszatalál a sötétségbe, amelyből kiindult, soha meg nem tűnve. Egy fókuszált reflektor alatt a kontraszt mélyül és a kép szobrászati, majdnem derengő minőséget ölt.

Mi teszi ezt a médiumot így megkapóvá? A csendes feszültség. A karcolás közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal döntés, amelyet nem lehet visszavonni. És mégis a végeredmény nem rideg. Intim, atmoszferikus és élettel teli mozgással. A keménység lággyá válik. A pusztítás teremtéssé válik. A hiány jelenlétté válik.

Olyan művekben, mint ez a portré, a figura soha nem áll véglegesen fixen. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatása révén a kép perspektívától és légkörtől függően változik. Bizonyos pillanatokban a téma előre lép a sötétből. Máskor visszahúzódik, csendessé válik. Ezen a mozgásban, a élesség és a nyugalom között éled a munka.

Mint minden idő nyomán érintett anyagnál, a felület is saját halk életet hordoz. Minden karcolat egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust örökít meg. Együtt nem csak egy képet, hanem egy jelenlétet adnak, amely fényváltozásról fényváltásra továbbra is felfedi önmagát.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio alapítója.

Művészként mindig a vizuális nyelvek felfedezésének állandó vágya hajt. Nem tekintem a művészetet rögzült stílusnak, inkább egy fejlődő felfedezési mezőnek, ahol az anyag, a szerkezet, a fény és az érzelem összetalálkozik.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel kezdődik: Hogyan szólhat az anyag egy új módon? Hogyan válhat a keménység intimitássá? Hogyan hozhat megnyugtató érzelmet a pontosság? Ez a keresés a mindenem középpontja.

A TD Fine Art Studio-n belül minden műtömbet saját világnak, saját logikával, légkörterrel és vizuális identitással közelítek meg. Néhány munka ritmus, ismétlés és szerkezet révén épül fel. Mások a hiány, az árnyék, a reflexió vagy a feszültség által születnek. A közös bennük az eredetiség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét iránti elkötelezettség.

Lenyűgöz a kontraszt. Agy, erő és törékenység közötti között. Az irányítás és az érzet között. Ami látható és ami nyitva van a értelmezésre. A célom nem csupán egy kép létrehozása, hanem egy olyan mű létrehozása, amely megragadja a figyelmet, meghívja a reflexiót, és idővel tovább felfedi önmagát.

A TD Fine Art Studio az a tér, amelyben ezek a kutatások összeérnek. Ez nem csak egy műterem, hanem egy fejlődő művészi univerzum, amelyet a kíváncsiság, a precizitás és az olyan alkotói vágy formál, amely érezhetően egyedi, célzott és eleven.