Antonio Nasuto - The three Graces, 2099

Jutaszövetre feszített olajfestmény, 60x80.

Antonio Nasuto az Nápolyi Egyetemen szerzi meg az építészet diplomáját, ahol ezt követően hároméves specializációt is folytat a Design területén. Ez a multidiszciplináris képzés meghatározó módon befolyásolja a vizuális nyelvét, amelyet a szigorú kompozíció és a kép felépítésére való odafigyelés jellemez.

Jelenleg a Foggi Művészeti Akadémián (Accademia di Belle Arti di Foggia) Anatomia Artistica tárgyait oktatja, egyúttal a tanítási tevékenység mellett állandó festészeti kutatást folytat a test felépítésére és a figura narratív dimenziójára összpontosítva.

Magán- és csoportos kiállításokon mutatkozik be nemzeti és nemzetközi szinten. A fontosabbak közé tartozik a Foggi Palazzetto dell’Arte-nál rendezett magángyűjteményes kiállítások (2002, 2003), a P. P. Pasolini témájú kollektív a Foggi Dogana Bírósága kiállítótermében (Tribunale della Dogana, 2007), a 150 Souvenirs d’Italie a római Galleria d’Arte Moderna e Contemporanea “Atelier degli Artisti” című kiállításon (2011), Il filo di Arianna. Labirinto fisico e mentale a Trani Palazzo delle Arti Beltrani-nál (2011), a pietramelara-i Palazzo Ducale Paternò Caracciolo-nál megvalósított egyéni tárlat (2013) és L’ospite inatteso a Villetta Barrea-n (2016).

Ebben a kontextusban születik meg a The three Graces 2099 festmény, amely nem csupán egy klasszikus mitot idéz, hanem a klímaválság és az emberiség jövőjének gondolata felé fordul. A szépség, termékenység és harmónia emblémája a jövőbe kerül egy apokaliptikus horizontba, ahol a száraz és sivatagos táj az ember és a természet közötti egyensúly elvesztésének metaforájává válik. A három női alak a már lenyugvó világ utolsó tanúivá változik, akik egykor bővelkedő múlt őrzői, akiknek létezése veszélybe került.

A 2099-es dátum kiválasztása nem véletlen: a század vége szimbolikus kapuként tűnik fel, ott a cselekedeteink következményei már visszafordíthatatlanok lesznek. E klasszikus értelmezésének újraolvasása révén a festmény célja, hogy megrázza a néző tudatosságát, és szoros konfrontációra kényszerítse a nézőt a mi időnk törékenységével. Mert a művészet, mint a történelem, soha nem csupán a múlt egy képe, hanem a jelenünk nyugtalanító tükre.