Alessandro Padovan (1983) - 3D BERNARD AUBERTIN NEW! (con teca plexiglass)

Az opera egy ideális dialógusból születik Bernard Aubertin munkáinak kutatásával, a Nouveau Réalisme művészével, aki a vöröset, a repetíciót és az anyagot tette központi elemévé saját poéziséban. Műveiben az egyszerű, hétköznapi elemek sorozatossága olyan nyelvé scal, amely képes feszültséget, energiát, pusztítást és átalakulást felidézni.

Ebben az alkotásban azonban a hagyomány a saját kutatásom jellemző elemén, a szőlőfán keresztül értelmeződik újra.

Akkor a szögek helyett, amelyeket Aubertin használt, százszorszépen száz darab csavart használok, pontos geometriai szerkezet szerint elrendezve a narancssárga felületen. A csavart, amelyet általában az összerakáshoz, a szerkezethez és a mechanikához társítanak, itt autonóm művészi elemmé válik. Ismétlődése háromdimenziós felületet hoz létre, amelyben a fény, az árnyék és a mélység folyamatosan módosítja a mű megértését.

A vörös a kompozíciót energiával teli felületként öleli körbe, miközben a csavarok a síkból kiemelkedve vizuális vibrációt idéznek elő. Előlnézetből a kompozíció rendezettnek és minimalistainek tűnik; oldalról megfigyelve azonban előtűnik valódi háromdimenzionális és matériás természete.

A mű nem Aubertin egyszerű idézete kíván lenni, hanem a művészeti nyelvének kortárs reinterpretációja, a szöget a csavarral felváltva, egy ipari tárgyat pedig művészi jellé átalakítva.

Így a csavar egyszerre válik építés és rombolás jelképe: ami általában összekötésre és rögzítésre szolgál, azt használják fel izgalmas, kemény és mélyen matériás felület megteremtésére.

E ponton az rendíthetetlen egyensúlyban születik meg a mű identitása: rend + feszültség, építés + rombolás, kétdimenzionalitás + háromdimenzionalitás közötti ellentmondásban.

Alessandro Padovan műve, aki világszerte híres a Screw Art technikájáról.

Az alkotást egy plexisképben elhelyezett vitrin díszíti.

A tiszta üveg-vitrin izolál és megvéd, az alkotást kortárs relikviává Transzformálva.

Ezt az kortárs művészeti alkotásokat a Pop Art, a Screw Art, a konceptuális művészet és az urbánus művészet nyomvonalába illeszkednek, látvány és kulturális hatás terén olyan nagy nevek munkáira emlékeztetve, mint Andy Warhol, Jean-Michel Basquiat, Banksy, Jeff Koons, Keith Haring, Fontana, Imbue, obey, Padovan, Schifano, Nicole Lubbers, Bani, kev munday invader, murakami és Damien Hirst.
Egyszerre pedig a művészi kutatás párbeszédben áll a luxus, az ikonikus divat és a globális design képzeletével, felidézve olyan szimbolikus és univerzálisan elismert márkákat, mint Louis Vuitton, Gucci, Chanel, Hermès, Rolex, Ferrari, Porsche, Lamborghini.

A művek nem másolatok vagy hivatalos együttműködések az említett művészekkel vagy márkákkal, hanem eredeti alkotások, személyes stílussal, amely kritikát és újraolvasást ad a fogyasztói társadalomról, a brand szimbolikus értékéről és a művészet mint kortárs kulturális tárgy értelméről.

Ez a megközelítés különösen vonzó a kortárs művészet gyűjtőinek és rajongóinak: a luxus Pop Artnak, a konceptuális street artnak és a nagy ikonikus márkák ihlette művészetnek, miközben megőrzi erős, autonóm artistidentitását.