Alessandro Padovan (1983) - 3D BERNARD AUBERTIN NEW! (con teca plexiglass)

A mű ideális párbeszédből született Bernard Aubertin kutatásával, a Nouveau Réalisme művészével, aki a pirosat, aismétlődést és az anyagot tette a saját poétikája központi elemeivé. Műveiben az egyszerű és mindennapi elemek sorozatossága olyan nyelvvé válik, amely képes feszültséget, energiát, pusztítást és átalakulást kelteni.

Az ebben a műben azonban a hagyományt az én kutatásom jellegzetes elemével, a szőlővel értelmezem újra.

A szögek helyett, amelyeket Aubertin használt, százszámra használok csavarokat, amelyek pontos geometriai felépítés szerint helyezkednek el a sárga felületen. A csavar, amelyet általában az összeillesztéshez, az építéshez és a mechanikához kapcsolunk, itt autonóm művészi elemmé válik. Ismétlésével háromdimenziós felület alakul ki, amelyben a fény, az árnyék és a mélység folyamatosan módosítják a mű hatását.

A sárga úgy burkolja be a kompozíciót, mint egy energiával teli felület, miközben a csavarok a síkból előtörve egyfajta vizuális vibrációt hoznak létre. Elölről nézve a kompozíció rendezettnek és minimalnak tűnik; oldalsó nézetben viszont feltárul a valódi háromdimensionalitása és anyagsága.

A mű nem Aubertin egyszerű idézete kíván lenni, hanem saját kortárs értelmezése a nyelvének, a szöget a csavarral helyettesítve, egy ipari tárgyat pedig művészi jellé alakítva.

A csavar így építés és destrukció szimbólumává válik egyszerre: ami általában az összekötést és rögzítést szolgálja, azt használják fel arra, hogy nyugtalanító, intenzív és mélyen anyagos felületet hozzanak létre.

Épp ebben a rend és feszültség, építés és pusztítás, két- és háromdimenzionalitás közötti ellentmondásban születik meg a mű identitása.

Alessandro Padovan műve, aki világszerte híres a Csavar-művészet (Screw Art) technikájáról.
A mű plexiglasszá váló vitrinben gazdagodik.

A transzparaens vitrin izolál és véd, azzal átalakítva a művet kortárs relikviává.

Ezen kortárs művész munkái a Pop Art, a Screw Art, a konceptuális művészet és a városi művészet nyomvonalába illeszkednek, vizuális nyelvezetükben és kulturális hatásukban felidézik Andy Warhol, Jean‑Michel Basquiat, Banksy, Jeff Koons, Keith Haring, Fontana, Imbue, obey, Padovan, Schifano, Nicole Lubbers, Bani, kev munday invader, Murakami, Damien Hirst nevű nagy neveket.
Ugyanakkor a művészi kutatás a luxus, az ikonikus divat és a globális design képzetvilágával párbeszédbe lép, evoking szanszik szimbólumokat és univerzálisan elismert márkákat, mint Louis Vuitton, Gucci, Chanel, Hermès, Rolex, Ferrari, Porsche, Lamborghini.

A művek nem reprodukciók, sem hivatalos együttműködések a fent említett művészekkel vagy márkákkal, hanem eredeti alkotások, sajátos stílussal, amely a fogyasztói kultúra kritikáját és a márka szimbolikus értékének újraértelmezését tükrözi, valamint a kortárs kulturális tárgyként megjelenő művészetet.

Ez a megközelítés különösen vonzó a gyűjtők és a kortárs művészet, a luxus pop-art, a konceptuális street art és a nagy ikonikus márkákat ihlető művészet iránt rajongók számára, miközben erős önálló művészi identitást tart fenn.