Matteo Ciffo (1987) - Frammenti - Nefertiti

- Matteo Ciffo kortárs szobra. Cím Fragmentumok-Nefertiti
- Év 2026. Kiadás 1/8 - Aláírt és az művész által hitelesített, hitelesítési tanúsítvánnyal
- Anyag: hidegvágott márványpor és kő öntése
- Kiváló állapotban



FRAGMENTUMOK Gyűjtemény

A klasszikus szobrászattal való összevetés a kollekció központi eleme. Azok a formák, amelyek történelmileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív memória eszméjéhez kapcsolódnak, kiindulópontként kerülnek felhasználásra és egy fragmentációs és redefiniálási folyamat alá esnek.
A forma többé nem tekinthető egységnek, hanem átmeneti állapotnak. Megszakadt, darabokra esik és újra összerendeződik, feltárva a saját instabil természetét. A térfogat kitárul, blokkokra és darabokra válik szét, egy új szerkezetet hozva létre, amelyben az idő már nem rejtve van, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség megszünteti a tökéletesség abszolút állapotaként való elképzelését. Ami örökkévalónak tűnik, felfedi saját sebezhetőségét. A klasszikus forma megmarad, de átalakítottan: többé nem az immárátosság jelképe, hanem az idő által átszítva, a változásnak alávetett jelenlét, és egy új dimenzióba visszaadva.





MATTEO CIFFO

Biellában született 1987-ben, 2007 óta anyagra, annak átalakulására és a benne megőrzött memóriára összpontosító kutatást folytatok. Munkám közvetlen kapcsolaton alapul nemes és összetett anyagokkal, mint a márvány- és kőpor, természetes pigmentek, Armeno földek, oxidok és fémek. Nem csupán kifejező eszközöknek tekintem őket, hanem élő jelenléknek, az idő hordozóinak, történetük és újjászületésük lehetőségének hordozóinak.
Olyan folyamaton keresztül, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászati művészetnek tekintek: egy kő újjászületése kezem által vezetve. A gyakorlat a megfigyelésből és abból a vágyból fakad, hogy visszaadja az életet annak, amit összetört, magára hagyott vagy elfelejtett. Fragmentumok és szemét, gyakran más szobrászok munkáinak származéka, eredeti anyaggá válnak az én munkáimhoz.
Olyan anyagokról van szó, amelyek önmagukban már történetet hordoznak. Szétszedem őket és újra összerakom, olyan formákat létrehozva, amelyek már nem tartoznak az előző állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyi helyzetből fakad, a veszteség és a feltámadás, a memória és a lehetőség közötti törékeny egyensúlyból, és láthatóvá teszi azt a pillanatot, amikor az anyag abból, ami volt, valami mássá válik.

Az út egy olyan átalakulás formáját ölti, amely felülmúlja a hagyományos szobrászatot, és majdnem alkímia-szerű dimenzió felé sodor. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, azokat szétszedem és újra összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden teremtés a pusztítás és megújítás közötti feszültségből, a veszteség és a memória közti viszonyból születik, és egy folyamatos változás állapotát teszi láthatóvá.
A kutatás olyan anyagokkal találkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökkévalók és megmunkálhatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Amit látszólag megállíthatatlannak tűnik, instabil természetet tár fel, képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a állapot a matériát a munka aktív részévé teszi, folyamatos párbeszédben a time- és környezetével.
A tökéletesség helyet ad a törékenységnek, és az örökkévalóság élő, emberi tapasztalattá válik. A matéria nem alárendelve van, hanem társszerzővé válik, a gesztus, a folyamat és a saját evolúció nyomait a felületen megőrizve.

Önálló, kísérleti alapon dolgozom, a kísérletezés, megfigyelés és hallgatás révén építem utamat. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem a matériát kíséri az átalakulásában. A formák, amelyek születnek, visszatükrözik az emlékezet működését: olyan szerkezetek, ahol fragmentumok, nyomok és hiányok egyesülnek és megújulnak.
Ez a gyakorlat a materiát élő archívumként vizsgálja. A szobrok olyan jelenlétként jelennek meg, amelyek a romlás és a feltámadás, a tartósság és a transzformáció között lebegnek, visszaadva a matériának egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.