Tijs Dragtsma (1992) - Still Enough to Vanish

Still Enough to Vanish egy kortárs műalkotás a jelenlétről, az elhalkulásról és a majdnem-eltűnés pszichológiájáról.

Egy fiatal nő néz ki a felszín felől. Kifejezése megnyugtató, de semmit sem árul el. Az arcának szélén a kép lassan feloldódik a selymes sötétben, mintha ő inkább visszahúzódna, mint hogy teljesen látható legyen. Ott van, és távozik.

Nincs festék. Nincs nyomat. Nincs tinta. A kép kontrollált felületi sérülésen keresztül jelenik meg akrilüvegre. Ahogy a fény változik, úgy változik ő is. Egyik szögből állnak az arcvonások. Másikból elhomályosodik a felületbe, a tisztaság és a csend közötti mezőben megragadva. A munka nem marad mozdulatlanul. Azt ő sem.

Távolról nézve a darab monumentális csendet hordoz, egy portré, amely figyelmet parancsol anélkül, hogy követelné azt. Ha közelebb lép valaki, egy kontrollált karcolásokból álló mezővé válik, minden egyes karcolat a lemetszés egy apró aktusa, amely együtt létrehozza az arcot, egy érzést, egy alakot a halványulás küszöbén.

Valami mélyen pszichológiai van abban az arcvonásban, amely semmit sem mutat, amely a megismerés és a feledés határán létezik. A kép éppen ott él. Úgy él, mint ő.

Still Enough to Vanish folytatja a Scratch Kunst sorozatot Tijs Dragtsma által, amelyben a képet kontrollált felületi sérülések révén hozza létre a pigment vagy nyomtatás helyett. Olyan vizuális nyelv, amelyben a sérülés nem pusztítás, hanem szerkezet.

„Még elég ahhoz, hogy látható legyen. Elég ahhoz, hogy érezhető legyen.”

A Scratch Art műfajáról

A Scratch Art olyan műtárgyak összessége, amelyben a kép nem rajzolt, hanem kiadott. Egy mély fekete felületre vonalról vonalra faragva, minden mű számtalan precíz karcolatból születik, amelyek megfogják a fényt és fényt adnak a sötétségből a forma előtöréséért.

Távolról nézve a kép majdnem fényképi benyomást kelt. Erős, felismerhető és jelenléttel teli. Közelről azonban a munka sűrű egyéni nyomok mezőjévé oldódik. Finom, törékeny és szinte súlytalan. Ami korábban szilárdnak tűnt, most egy finom vonalhálózatként nyilvánul meg, minden vonal egy szándékos gesztus, amely nélkülözhetetlen az egészhez.

A fény nem hozza létre a képet. Megerősíti azt. A fekete felület elnyel, miközben a kivájt vonalak visszatükrözik. Ahogy a fény keresztül halad a felületen, a kép lélegzik. Egyik szögből a figura tisztán és meghatározottan áll. Másikból megmeghúzódik és visszahúzódik a sötétség felé, ahonnan jött, sosem tűnik el egészen. Egy fókuszált reflektor alatt a kontraszt mélyül és a kép szoborszerű, szinte fénylő minőséget öl.

Amit ez a médium rendkívül lenyűgözővé tesz, az a nyugodt feszültség. A karcolás közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy döntés, amit nem lehet visszafelé rendezni. A végeredmény viszont nem rideg. Intim, atmoszserikus, mozgással teli. A keménység lágyulással, a pusztítás teremtéssé válik. A mulasztás jelenlétévé válik.

Olyan portrék esetében, mint ez, a figura sosem áll teljesen fixen. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatása révén a kép perspektívával és hangulattal változik. Bizonyos pillanatokban a téma úgy tűnik, hogy a fekete mélyéből lép elő. Máskor visszahúzódik a csendességbe. Ebben a mozgásban, a élesség és a nyugalom közötti közegben él a mű.

Mint ahogy az idő megérinti anyagokat, a felület saját csendes életet hordoz. Minden karcolat egy-egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust őriz. Együtt pedig nem csak egy képet alkotnak, hanem egy jelenlétet, amely fényváltozással tovább tárja fel magát.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio alapítója.

Művészként mindig is az a vágy hajt, hogy új vizuális nyelveket fedezsek fel. Nem tekintem a művészetet fix stílusnak, inkább egy fejlődő felfedezőmezőnek, ahol az anyag, a szerkezet, a fény és az érzelem összefonódik.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel kezdődik. Hogyan beszélhet az anyag új módon? Hogyan válhat a keménység intimitássá? Hogyan teremthet a precizitás érzelmet? Ez a keresés a lényeg minden alkotásom számára.

A TD Fine Art Studio-n belül minden munkafolyamat saját világként jelenik meg, megvan benne a maga logikája, hangulata és vizuális identitása. Néhány műzetet ritmus, ismétlés és szerkezet épít fel. Mások hiány, árnyék, reflexió vagy feszültség révén születnek. Amit összeköt bennük, az az eredetiség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét iránti közös elkötelezettség.

A kontraszt érdekli a leginkább. Az erő és a törékenység között. Az irányítás és az érzelem között. Ami látható és amit a megértésnek szabadon hagynak. Célom nem csupán egy képet létrehozni, hanem olyan művet alkotni, amely megragadja a figyelmet, felkínálja a visszatekintés lehetőségét, és idővel tovább tárja fel magát.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összeérnek. Ez nem csupán egy műterem, hanem egy fejlődő művészi univerzum, amelyet a kíváncsiság, a precizitás és az egyedi, célratörő és élő érzetű munka iránti ambíció formál."