Matteo Ciffo - Frammenti - Eracle

- Matteó Ciffo kortárs szobra (Olaszország - 1987)
- Cím Frammenti-Eracle
- Év 2026. Művészeti próba 2/2 (Kiadás n. 8 példány)
- Aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: hideg olvasztású márványpor és kő
- Kiváló állapotban



FRAGMENTI gyűjtemény

A klasszikus szobrászattal való összevetés a kollekció egyik központi eleme. Azok a formák, amelyek történelmileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív memória eszméjével kapcsolódnak, kiindulópontként szolgálnak, és egy fragmentációs-rendezési folyamat alá esnek.
A forma többé már nem stabil egységként értelmezhető, hanem átmeneti állapotként. Megtörik, felbomlik és újraszerkesztődik, feltárva saját instabil természetét. A térfogat kitárul, blokkokra és törmelékekre válik, új szerkezetet teremtve, ahol az idő már nem rejtőzik, hanem láthatóvá válik.
Ez a feszültség megszünteti a tökéletesség abszolút állapotaké miatti elképzelést. A végtelenséget sugárzó, örökkévalóságot ígérő dolog sebezhetővé válik. A klasszikus forma fennmarad, de átalakítva: nem többé halhatatlanság szimbóluma, hanem az idő által átitatott jelenlétté válik, átalakulásnak van kitéve és egy új dimenzióba kerül vissza.





MATTEO CIFFO

1987-ben Biellában született, 2007 óta a materialitásra, annak átalakulására és a megőrzött memória kutatására összpontosító munka folytatódik. Munkám közvetlen kapcsolatból születik a nemes és összetett anyagokkal, mint a márványpor és kő, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémek. Nem tekintem egyszerű kifejező eszközöknek, hanem élő jelenléteknek, amelyek időt, történelmet és megújulás lehetőségét hordozzák.

Egy olyan folyamaton keresztül, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászati folyamatnak tekintek: a kő újjászületése, amelyet a kezemben vezetem. A gyakorlat az észlelésből fakad, és abból a vágyból, hogy visszaadjam az életet annak, amit összetörtek, elhagyott vagy feledésbe merült. Frammentumok és hulladékok, gyakran más szobrászok munkájából származó anyagok, eredeti nyersanyaggá válnak a saját munkáim számára.

Olyan anyagokról van szó, amelyek már magukban hordoznak egy történetet. Szétbontom őket, majd újra felépítem, olyan formákat hozva létre, amelyek már nem tartoznak az előző állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyból fakadó törékenységből emelkedik ki, a veszteség és az újjászületés, a memória és a lehetőség közti feszültség által, megmutatva azt a pillanatot, amikor az anyag már nem az volt, ami volt, és valami mássá válik.

Az út egy olyan átalakulás formáját ölti, amely túlmutat a hagyományos szobrászaton, és szinte kémiai dimenzióhoz közelítő állapot felé halad. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, azokat szétbontom és újjáépítem, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden kreáció a pusztítás és regeneráció közötti feszültségből, a veszteség és a memória közötti állandó változásból születik, láthatóvá téve egy megállíthatatlan átalakulási állapotot.

A kutatás olyan anyagokkal áll szemben, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökkévalók és tönkretehetetlenek, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Az, ami látszólag változatlan, instabil természetet fed fel, képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a feltétel a matériát a munka aktív részévé teszi, amely állandó dialógusban van az idővel és a környezettel.

A tökéletesség átadja helyét a törékenységnek, és az örökkévalóság élő, emberi élménnyé válik. A matéria nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a felületen megőrizve a gesztus, a folyamat és saját evoluciójának nyomait.

Autodidakta módon építettem fel utamat kísérletezés, megfigyelés és figyelem által. A megközelítés nem a kontrollra törekszik, hanem a matériának az átalakulásában való kísérésére. A formák, amelyek megszületnek, tükrözik az emlékezet működését: olyan szerkezetek, amelyekben a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a tárgyat élő archívumként vizsgálja. A szobrok olyan jelenléteként kerülnek elő, amelyek a rongyolódás és újjáéledés, a tartósság és átalakulás között lebegnek, visszaadva a matériának egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.