Tijs Dragtsma (1992) - Severity Made Tender

Van egyfajta gyöngédség, amely soha nem hirdeti meg magát. Nem enged, nem hajlik a fény felé, nem keresi a megerősítést. Megnyugszik a tartásban úgy, ahogyan a meleg lassan beletöppen a nehéz anyag alá, jelen van és érezhető, de kifelé semmit sem nyújtva. A Holland Aranykorban a nők ezt a minőséget a túlélés tényeiként hordták, nem előadásként. Nem páncélként. Évtizedek akadt visszafogottságban, kötelességben tömörülő súlya, az a különös méltóság, amelyhez sosem emelte fel a hangját, és amelyhez sosem nyúlt a hanghordozás.

Ő áll egy abszolút fekete árnyékában. A sötét ruha engedi, hogy kitörjön a környező űrbe ellenállás nélkül, határok nélkül, csak az egyik sötétség lassú feloldódása a másikba. Abból a tűnődni közepette emelkedik fel az arca. Egyetlen irányított fény esik rá, a holland mesterek által értelmes pontossággal megértett módon: nem mindent megvilágítani, csak azt, ami számít. A kifejezése nem tartalmazott semmit, amit ne választott volna ki. Az állása teljes.

A toroknál egy csipkés gallér tartja a fényességét csendes, rajtaütős kitartással. Ez az egyetlen engedmény a finomságnak egy amúgy dansoltan szigorú kompozícióban, odahelyezve gondosan, és mindent elmond arról, ki ő. A szigor a szerkezet. A gyengédség a részlet, amely ebben a keretben marad.

Nem festék építette fel ezt a figurát. Sem tinta, sem nyomat. Ő azért létezik, mert az akrilüveg felületét kontrollált felületi sérülés érte, minden nyom úgy lett elhelyezve, hogy a fény változó legyen és a néző a feltáruló részek részévé váljon. Távolról a mű egész, monumentális portréként mutatkozik be. Közelről viszont a sérülések kontrollált mezőjévé válik, egy felület, amely addig módosult, amíg valamiből meg nem jelent valami, amit onnan vettek el.

A fény nem marad rögzített. Ahogy a néző mozog a mű körül, a figura a mélység és a restrikció között, a éles és a finom között mozog. A szigor tart. A benne rejlő gyengédség tart. A cím nem értelmezés. Leírás.

A Severity Made Tender a Dutch Glory-hoz tartozik, a Tijs Dragtsma által készített Art with Scratch sorozatának része, amelyben a képeket kontrollált felületi sérülés alkotja a pigment vagy nyomtatás helyett, és ahol ez a sérülés maga válik az ismert korszak mögött megbúvó emberi arcok visszahívásának módjává: a mértéktartó, a méltóságteljes, a megkoptatott, azoké, akiknek a tartása egy világot tartott össze.

„Egy vizuális nyelv, ahol a sérülés nem pusztítás, hanem szerkezet.”

A művészetről

A Art with Scratch egy olyan munkafolyamat, amelyben az kép nem rajzolt, hanem ki van engedve. Lépésenként faragva egy mély fekete felületbe, minden mű számtalan pontos karcolatból születik, amelyek megütik a fényt és formát adnak a sötétből.

Távolról nézve a kép majdnem fotóként hat. Erős, könnyen felismerhető és telt jelenléttel. Közelről viszont a mű sűrű, egyedi nyomok mezőjévé válik. Finom, törékeny és majdnem könnyű. Ami korábban szilárdnak tűnt, az finom vonalhálóból álló hálóként tárul fel, minden vonal egy szándékolt gesztus, mindegyik nélkülözhetetlen az egészhez.

A fény nem hozza létre a képet. Megélesíti. A fekete felület elnyel, miközben a karcolt vonalak visszatükrözik. Ahogy a fény végighalad a felületen, a kép lélegzik. Egy szögből a figura tisztán és meghatározottan áll. Egy másikból lágyul és visszaült a sötétbe, ahonnan jött, sosem tűnik el teljesen. Egy szűkített spotfény alatt a kontraszt mélyül és a kép plasztikus, szinte fénylő minőséget ölt.

A médiumot ennyire meggyőzővé teszi a csendes feszültség. A karcolás műve közvetlen és megfordíthatatlan. Minden vonal egy olyan döntés, amelyet nem lehet visszafordítani. De az eredmény nem rideg. Intim, légkörös és mozgással éltetett. A keménység a gyengédségbe vált. A pusztítás a teremtésbe. A hiány jelenlétté válik.

Olyan portréhoz hasonló művekben a figura soha nem teljesen rögzített. A vonal, a fény és az árnyék kettősségében a kép nézőpont és hangulat szerint mozog. Egyes pillanatokban a téma előbukkan a sötétből. Máskor visszahúzódik, mozdulatlan marad. Ebben a mozgásban, a éles és a nyugalom közötti területen kel életre a mű.

Mint minden idő által érintett anyagnál, a felület saját csendes élettel bír. Minden karcolat megőriz egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust. Együtt nem csak egy képet, hanem egy jelenlétet hoznak létre, amely a fény minden változásával tovább tárul.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio alapítója.

Mint művész, mindig az a motiváció vezérel, hogy új vizuális nyelveket fedezze fel. Nem tekintem a művészetet fix stílusként, inkább egy fejlődő felfedezési területnek, ahol az anyag, a szerkezet, a fény és az érzelem összefog.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel indul. Hogyan beszélhet egy anyag új módon? Hogyan válhat a keménység intimitássá? Hogyan teremthet a precizitás érzelmet? Ez a keresés a mindenem középpontja.

A TD Fine Art Studio-ban minden alkotói test külön világként közelíti meg, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással. Vannak darabok, amelyeket ritmus, ismétlés és szerkezet épít fel. Mások a hiány, az árnyék, a reflexió vagy a feszültség által születnek. Amit összeköt bennük, az az eredetiség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét iránti közös elkötelezettség.

A kontraszt vonz. Az erő és a törékenység között. A kontroll és az érzelem között. Ami látható és ami a magyarázat lehetőségének nyitva marad. Nem csak az a célom, hogy egy képet készítsek, hanem hogy olyan művet hozzak létre, amely figyelmet ragad meg, elgondolkodásra hív és idővel tovább tárul.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összeérnek. Nem csak egy műhely, hanem egy fejlődő művészi univerzum, amelyet a kíváncsiság, a precizitás és az a törekvés formál, hogy olyan munkát hozzon létre, amely egyedi, célzott és élőnek érzi magát.