Tijs Dragtsma (1992) - The Sun Wears Shadow

A The Sun Wears Shadow a közvetlenül délben sötétedő égbolt pillanata: egy tiszta fekete korong nyomul a Nap tüzére, koronája vékony, remegő körben sugárzik kifelé. Magas kontraszt, mély fekete, egyetlen kemény fény hullik felülről, mintha az egész esemény egy drámai lélegzetért lett volna rendezve. A régi mesterek festményének némasága és valami óriási, égi történés közeli nyugtalansága keveredik benne.

Nincs festék. Nincs nyomat. Nincs tinta. A kép ellenőrzött karcolatokként él a műanyag üveghártya felületébe dolgozva, a hozzáadás helyett a levétel által építve. Amikor távolról nézzük, úgy olvasható, mint egy totális fényképfelvétel, közelről azonban sűrű jelölésmező, minden egyes vonása egy apró elvétel.

A kép mindig ott van, közvetlen fény nélkül is látható. A fény nem készíti el; megkísérti: egy fényhasú sugár alatt a karcolatok megkapnak és világolnak, a korona lélegzik, a kontraszt mélyül, és a darab minden szögből másként olvasható anélkül, hogy valaha is elveszítené, amit mutat.

Egy eklipszis többé már nem csak csillagászati esemény. A Nap visel magán valami nem sajátját, a világ legállandóbb fénye rövidre feltárva, mindenki által figyelt, aki valaha állt egy hirtelen sötétségbe borult ég alatt. Ez a mű megőrizte a rettegés és csoda keverékét, a mi leghosszabb fényét, amelyet ismerünk, egy pillanatra leplezve, de a szélében így is égve.

Távolról szemlélve a munka monumentális; egyetlen esemény, amely feketén-fehéren lebeg. Közelről viszont felolvad a saját készítésének nyers textúrájába, karcolatról karcolatra, ugyanaz a felfüggesztés adja a koronának távolról adott fényt.

A The Sun Wears Shadow folytatja a Tijs Dragtsma által jegyzett Art with Scratch című sorozatot, amelyben a képek úgy jönnek létre, hogy felületi károsodásra épülnek a pigment vagy nyomtatás helyett. Egy vizuális nyelv, amelyben a károsodás nem pusztítás, hanem struktúra.

„Még a Nap is, a legsötétebb állapotában, a széléig ég.”

Amit a Art with Scratchről mondanak

A Art with Scratch egy olyan műalkotások együttese, amelyben a kép nem rajzolt, hanem felszabadított. Szobrászkodva, darabonként beleszorulva egy mélyfekete felületbe, minden munka számtalan precíz karcolatként jelenik meg, amelyek megfénnyeszik a fényt és formát hoznak a sötétből.

Távolról nézve a kép szinte fotózásra hasonlít. Erőteljes, felismerhető és jelenléttel teli. Közelről viszont a munka sűrű mezőjébe olvadó egyedi jelek hálójává válik. Finom, törékeny és szinte súlytalanná válik. Ami korábban szilárdnak tűnt, az most egy óvatos vonalhálót mutat, minden vonal egy szándékos gesztus, mindegyik elengedhetetlen az egészhez.

A fény nem hozza létre a képet. Megerősíti azt. A fekete felület elnyel, miközben a karcolt vonalak visszatükrözik. Ahogy a fény áthalad a felületen, a kép lélegzik. Egyik szögből a figura tisztán és határozottan áll. Másik oldalról megpuhul, és visszahúzódik a feketétől, amelyből jött, és soha nem tűnik el teljesen. Szűk fókuszú reflektor alatt a kontraszt mélyül és a kép töltődik, alakká, szinte fényáteresztő minőséggé.

Mi teszi ezt a médiumot olyannyira vonzóvá? A csendes feszültség. A karcolás aktusa közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy olyan döntés, amelyet nem lehet visszavonni. De az eredmény nem rideg. Intim, atmoszatikus, mozgással élő. A ridegség lágyulássá válik. A pusztítás teremtődéssé válik. A hiány jelenlétet teremt.

Olyan művekben, mint ez a portré, a figura soha nem teljesen rögzített. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatásában a kép perspektívától és hangulattól függően változik. Bizonyos pillanatokban a téma előrelépve tűnik fel a fekete mögül. Máskor visszafekszik a nyugalom állapotába. Ebben a mozgásban, a élesség és a csend között válik életté a mű.

Ahogy minden idő nyomta anyag, úgy a felület is magában hordozza saját csendes életét. Minden karcolat egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust őriz. Együtt alkotják nem csak a képet, hanem a jelenlétet is, amely tovább feltárul minden fényváltozásnál.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio alapítója.

Művészként állandó vágy vezérel, hogy új vizuális nyelveket kutassak. Nem tekintem a művészetet fix stílusnak, inkább egy fejlődő felfedezési mezőnek, ahol az anyag, a szerkezet, a fény és az érzelem összefut.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel kezdődik. Hogyan szólhat az anyag új módon? Hogyan válhat a ridegség intimitációvá? Hogyan teremthet a precizitás érzelmet? E keresés a minden, amit készítek, szíve mögött rejlik.

A TD Fine Art Studio-ban minden művilág a maga világaként közelítve, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással. Néhány munka a ritmus, aismétlés és a szerkezet által épül fel. Mások a hiány, az árnyék, a reflexió vagy a feszültség révén jönnek létre. A közös bennük az eredetiséghez, a tisztasághoz és az érzelmi jelenléthez való közös elkötelezettség.

A kontraszt lenyűgöz. Az erő és a törékenység között. Az ellenőrzés és az érzés között. Ami látható és amit nyitva hagynak értelmezésre. A célom nem csupán egy kép létrehozása, hanem egy olyan alkotás megteremtése, amely fenntartja a figyelmet, meghívja a reflexiót és idővel tovább feltárul.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a kutatások összeérnek. Ez nem csak egy műterem, hanem egy folyamatosan fejlődő művészeti univerzum, amelyet kíváncsiság, precizitás és az egyedi, szándékos és élő benyomás létrehozásának ambíciója formál.