Aleix Albareda - THE SHADOWS HAD SEALED

Egyedi darab, hitelesítő tanúsítvánnyal.

DARKNES·S - Akrilok vászonon, 112 × 112 cm
Ebben a sorozatban a fa szemlélődés tárgyává válik, egyben szinte építészeti jelenlétté is.
A négy festmény a táj különböző konfigurációit vizsgálja egy redukált fehér, szürke és fekete palettán keresztül, ahol a festészeti anyag alapvető főszereplővé válik.
A 112 × 112 cm-es négyzetes formátum kiválasztása különleges viszonyt teremt a fa alakja és a tér között.
A fa nem pusztán természetes elemként működik tovább, hanem autonóm, monumentális testté válik, amely elfoglalja és feszíti a festészeti felületet.
HHorizontális ágvégi, lombtömegei és törzsei úgy artikulálják a teret, mintha a tájba rajzolt szerkezetek lennének.
Az akril fehérben és feketében történő használata felerősíti ezt az olvasatot.
A színek hiánya nem csökkenést jelent, hanem a szem összpontosítását: a fény, az árnyék, a textúra és a gesztus kerül nagyobb hangsúlyba.
A gyors és töredezett ecsetvonások felépítik a lombot, anélkül hogy szó szerint leírnák.
Így a fa a reprezentáció és az absztrakció között jelenik meg, felismerhető, de egyesítési és átalakítási folyamatnak alávetve.
Jelentős gesztusdimenzió is van.
Az ecsetnyomok, a átlátszóságok, az anyag felhalmozódásai és a felszín erodált zónái feltárják a kép felépítésének folyamatát.
A táj nem annyira megfigyeltnek tűnik, mint inkább a memória, a gesztus és a festés fizikai tapasztalatának általi rekonstruáltnak.
Néhány műben a korona vízszintessége kontrasztot alkot a törzsek függőlegeségével; másokat a fa tömege sűrűsödik, amely úgy tűnik, mintha közvetlenül a földből emelkedne.
Ez a variáció lehetővé teszi, hogy minden darab önállóan működjön, de ha együtt szemléljük, vizuális történetként tárja fel a fennállást, az időt és az ellenállást.
A megjelenített fák nyugalom érzetét közvetítik, bár felületeik mozgással tele vannak.
Ahol együtt él a törékenység és erő, csend és energia.
A táj így érzelmi hellyé válik: inkább egy konkrét hely helyettesítéséről beszél, az alkotások pedig arról beszélnek, hogyan viszonyulunk a természethez és a szükséghez, hogy megállítsuk a tekintetet az állandó dolgokra.
A sorozat végül a jelenlét és a nyom nyomán gyűjt elgondolkodást.
A fa továbbra is gyökerezik, miközben minden más — a fény, az időjárás, a néző és a saját festészeti gesztus — átalakulásban van.
Ez a tartós és múlandó közötti feszültség a festmények egyik legfontosabb poétikai értéke.

aleixalbareda.com