Aleix Albareda - TAKE ME THERE TAKE ME NOW

Egyedi darab, hitelesítő tanúsítvánnyal.

DARKNES·S - Akrilok vászonra, 112 × 112 cm
Ebben a sorozatban a fa szemlélődés tárgyává válik, miközben gyakorlatilag architektonikus jelenlétként is feltűnik. A négy festmény a táj különböző konfigurációit vizsgálja, egy redukált fehér, szürke és fekete palettán, ahol a festékmennyiség kiemelt szerepet kap.
A 112 × 112 cm-es négyzetes formátum kiválasztása különleges kapcsolatot teremt a fa alakja és a tér között. A fa többé nem csupán természeti elem, autonóm, monumentalizált testként lép föl, amely elfoglalja és feszíti a festészeti felületet. Horizontális ágai, lombtömegei és törzsei úgy alakítják a teret, mintha a tájban rajzolt szerkezetek lennének.
Az akril-fehér és fekete használata ezt az értelmezést tovább erősíti. A szín hiánya nem csökkenés, hanem a tekintet összpontosítása: a fény, az árnyék, a textúra és a gesztus hangsúlyosabbá válik. A gyors, darabos ecsetvonások a lombat építik fel, miközben nem írják le szó szerint. Így a fa a reprezentáció és az absztrakció között tűnik fel, felismerhető ugyan, de szintézis és átalakulás folyamatának van alávetve.
Jelentős gesztusdimenzió is jelen van. Az ecset nyomai, a transparenciák, az anyagtömegek felhalmozódása és a felület eróziómentes területei láttatják a kép felépítésének folyamatát. A táj nem sokkal inkább megfigyeltnek, mint helyreállítottnak tűnik a memória, a gesztus és a fizikai festés élménye által.
Néhány műnél a lombkoronák vízszintesége kontrasztban áll a törzsök függőlegességével; máskor a fa egy sűrű tömeggé tömörül, amely közvetlenül a földből tűnik ki. Ez a variáció lehetővé teszi, hogy minden darab önállóan működjön, de ha együttesen szemléljük, vizuális elbeszélést alkossanak a állandóságról, az időről és az ellenállásról.
A megjelenített fák nyugalom érzetét sugározzák, bár felületük mozgással van tele. A bennük rejlő törékenység és erő, a csend és energia együtt él bennük. A táj így érzelmi térgé válik: nem egy konkrét helyet ábrázol, inkább a természethez fűződő viszonyunkról és arról a szükségszerűségről beszél, hogy megállítsuk a tekintetet azokra a dolgokra, amelyek fennmaradnak.
A sorozat végül a jelenlét és a nyom hagyatékának szóló elgondolkodást kínál. A fa megmaradott gyökérzetével, miközben minden más — a fény, az időjárás, a néző és a saját festő gesztusa — átalakulásra kész. A tartósság és az elmérhetetlenség közötti feszültség a festmények egyik fő poétikai értéke.
aleixalbareda.com