Aleix Albareda - IT'S TIME TO TRUST THE TRUTH WITHIN

Egyedi darab, hitelesítési tanúsítvánnyal.

DARKNES·S - Akrilfestmények vásznon, 112 × 112 cm
Ebben a sorozatban a fa meditációs motívummá válik, egyben szinte építészeti jelenlétté is. A négy festmény a táj különböző konfigurációit vizsgálja egy redukált fehér, szürke és fekete árnyalatokkal, ahol a festékanyag alapvető főszereplővé válik.
A 112 × 112 cm-es négyzetes formátum választása különleges kapcsolatot teremt a fa alakja és a tér között. A fa többé nem csak természetes elemként működik, hanem autonóm, monumentális testként, amely a festékfelszínre nyújtózik és feszíti. A horizontális ágak, a lomb tömegei és a törzsek úgy szervezik meg a teret, mintha a tájba rajzolt szerkezetek lennének.
Az akril fehér és fekete használata tovább fokozza ezt az olvasatot. A szín hiánya nem csökkentés, hanem a tekintet koncentrációja: a fény, az árnyék, a textúra és a gesztus válik fontosabbá. A gyors és töredezett ecsetvonások a lombot úgy építik fel, hogy nem írják le szó szerint. A fa így jelenik meg a reprezentáció és az absztrakció között, felismerhető, de egy szintézis és átalakulás folyamatának alávetve.
Jelentős gesztusdimenzió is látható. Az ecsetnyomok, a transparenciák, az anyag felhalmozódásai és a felület erodált zónái láthatóvá teszik a kép felépítésének folyamatát. A táj nem annyira szemlélve, mint inkább emlékképp és a festés fizikai gesztusának segítségével rekonstruált.
Néhány munkában a lombkoronák vízszintesége ellentétben áll a törzsek függőlegesével; másutt a fa tömeggé sűrűsödik, amely úgy tűnik, hogy közvetlenül a földből emelkedik ki. Ez a variáció lehetővé teszi, hogy minden darab önállóan is működjön, de ha együtt szemléljük, vizuális elbeszélést alkot a tartósságról, az időről és az ellenállásról.
A megjelenített fák nyugottság érzetét közvetítik, habár felszínük mozgással van tele. Egyesül a törékenység és az erő, a csend és energia. A táj így érzelmi térdé válik: nem egy konkrét hely megjelenítéséről van szó, hanem a természettel való kapcsolatunkról és arról, hogy meg kell állnunk a tekintetünket azon, ami marad.
A sor végül a jelenlétről és a nyomról szóló reflexiót kínál. A fa gyökerezetten marad, miközben minden más —a fény, az időjárás, a néző és saját festő gesztusa— úgy tűnik, hogy átalakul. Ez a permanens és mulandó közötti feszültség a festmények egyik legfőbb poétikai értéke.
aleixalbareda.com