Aleix Albareda - TIME HAS TAUGHT AND SO IT SEEMS

Egyedi darab, eredetiségi tanúsítvánnyal.

DARKNES·S - Akrilfestmények vásznon, 112 × 112 cm
Ebben a sorozatban a fa szemlélődés motívummá válik, s egyúttal szinte architektonikus jelenlétté is alakul. A négy festmény a táj különböző konfigurációit fedezi fel egy szűk fehér, szürke és fekete palettán keresztül, ahol a festékanyag létfontosságú főszereplővé válik.
A 112 × 112 cm-es négyzetes formátum kiválasztása különleges kapcsolatot teremt a fát ábrázoló alak és a tér között. A fa nemcsak természetes elemként funkcionál, hanem autonóm, monumentális testté válik, amely elfoglalja és feszíti a festői felületet. Horisztális ágaik, lombtömegeik és törzseik úgy tagolják a teret, mintha a tájba vett szerkezetek lennének.
A fehér-fekete akril használata felerősíti ezt az olvasatot. A szín hiánya nem csökkentést jelent, hanem a szem fókuszálódását: a fény, az árnyék, a textúra és a gesztus válik hangsúlyosabbá. A gyors és töredezett ecsetvonások felépítik a lombot anélkül, hogy szó szerint leírnák. Így a fa a reprezentáció és az absztrakció között jelenik meg, felismerhető, de szintézis és átalakítás folyamatának alávetve.
Jelentős gesztusdimenzió is van. A ecsetnyomok, az áttetszőségek, az anyag felhalmozódásai és a felület erodált zónái láthatóvá teszik a kép felépítésének folyamatát. A táj nem annyira megfigyeltnek tűnik, mint hogy a memória, a gesztus és a festés fizikai élménye által újra felépített.
Néhány alkotásban a koronák vízszintes volta kontrasztban áll a törzsek függőlegességével; meg máskor a fa sűrű, tömör tömeggé összeáll, amely úgy tűnik, hogy közvetlenül a földből emelkedik.
Ez a változatosság lehetővé teszi, hogy minden darab önállóan működjön, de ha együtt szemléljük őket, vizuális elbeszélést alkotnak a permanenciáról, az időről és az ellenállásról.
A megjelenített fák nyugalom érzetét közvetítik, bár felületeik mozgalmasak. Ott együtt él a törékenység és az erő, a csend és az energia.
Így a táj érzelmi térgé válik: nem csupán egy konkrét hely ábrázolásáról van szó, a művek úgy tűnnek, mintha beszélnének a természethez fűződő viszonyunkról és arról, hogy meg kell állítanunk a tekintetet a megmaradó dolgok felett.
A sorozat végső soron a jelenlét és a nyom nyomán való gondolkodást kínálja. A fa továbbra is gyökeredzetten áll, miközben minden más — a fény, az időjárás, a néző és a saját festői gesztus — átalakulásban van.
Ez a permanens és az időleges közötti feszültség a művek egyik legfontosabb poétikai értéke.
aleixalbareda.com