Aleix Albareda - THE GREEN SOFT BEAMS





Catawiki Vevővédelem
A befizetést biztonságban megőrizzük, amíg a termék kézbesítése meg nem történik. Részletek megtekintése
Trustpilot 4.4 | 141255 vélemény
A Trustpilot-on kiváló értékelésű.
The Green Soft Beams egy 2025‑ös eredeti akril festmény egy kortárs tájról Spanyolországból, négyzetes 112 × 112 cm, kézzel aláírt, közvetlenül a művész által értékesített, kiváló állapotban, autentikálási tanúsítvánnyal.
Leírás az eladótól
Egyetlen darab, tanúsítvánnyal igazolt autentikussággal.
Ez a festmény-sorozat a kortárs táj irányzatának különleges értelmezését kínálja, ahol a természet, az emlékezet és az abstrakció ugyanabban a festészeti felületen él együtt. Fák és növényi formák adnak kiindulópontot, de továbbítésük fokozatosan transzformálódik egy rácsos szerkezet, függőleges vonalak, fragmentálások és rétegezések által, amelyek megkérdőjelezik a kép azonnali észlelését.
A rács alapvető szerepet kap, mint építő- és egyben megtörő elem. Megosztja a tájat, részben elrejti, és a nézőt vizuálisan újra kell, hogy építse. Ezzel a geometriai szerkezettel szemben a festészet erőteljes gesztus-dimenziót tart fenn: foltok, csúszások, átlátszóságok, csöppenések és anyag- felhalmozódások ritmust, mélységet és feszültséget adnak.
A szín is kifejező funkcióval bír. A fekete és zöld, piros, narancs, sárga, rózsaszín és kék közötti kontrasztok különböző hangulatokat keltenek, miközben a sorozat koncepcionális egységét nem hagyják el. A természet így nem szó szerinti ábrázolásként, hanem érzelmi és fragmentált élményként jelenik meg.
Ezekben a művekben állandó feszültség van a rend és a káosz, a figuratív és az abstrakt, a szerkezet és a gesztus között. A felismerhető táj továbbra is jelen van, de egy decompozíciós és újjáépítési folyamatnak van alárendelve, amely sokkal ellentmondásosabbá és személyesebbé teszi azt.
A 112 × 112 cm-es négyzetes formátum erőteljesen és körülölelően ható jelenlétet ad a kompozícióknak. Olyan művek, amelyeket nem csupán tájkép-figurának szánnak, hanem olyan felületeknek, ahol a táj anyaggá, emlékezetté és festői nyelvvé válik.
Összességében a sorozat kortárs nézőpontot kínál a természetre: olyan tájra, amely nem azért van, hogy reprodukálja, amit látunk, hanem hogy kifejezze azt, ami a látásunkban azután marad, miután megláttuk.
Egyetlen darab, tanúsítvánnyal igazolt autentikussággal.
Ez a festmény-sorozat a kortárs táj irányzatának különleges értelmezését kínálja, ahol a természet, az emlékezet és az abstrakció ugyanabban a festészeti felületen él együtt. Fák és növényi formák adnak kiindulópontot, de továbbítésük fokozatosan transzformálódik egy rácsos szerkezet, függőleges vonalak, fragmentálások és rétegezések által, amelyek megkérdőjelezik a kép azonnali észlelését.
A rács alapvető szerepet kap, mint építő- és egyben megtörő elem. Megosztja a tájat, részben elrejti, és a nézőt vizuálisan újra kell, hogy építse. Ezzel a geometriai szerkezettel szemben a festészet erőteljes gesztus-dimenziót tart fenn: foltok, csúszások, átlátszóságok, csöppenések és anyag- felhalmozódások ritmust, mélységet és feszültséget adnak.
A szín is kifejező funkcióval bír. A fekete és zöld, piros, narancs, sárga, rózsaszín és kék közötti kontrasztok különböző hangulatokat keltenek, miközben a sorozat koncepcionális egységét nem hagyják el. A természet így nem szó szerinti ábrázolásként, hanem érzelmi és fragmentált élményként jelenik meg.
Ezekben a művekben állandó feszültség van a rend és a káosz, a figuratív és az abstrakt, a szerkezet és a gesztus között. A felismerhető táj továbbra is jelen van, de egy decompozíciós és újjáépítési folyamatnak van alárendelve, amely sokkal ellentmondásosabbá és személyesebbé teszi azt.
A 112 × 112 cm-es négyzetes formátum erőteljesen és körülölelően ható jelenlétet ad a kompozícióknak. Olyan művek, amelyeket nem csupán tájkép-figurának szánnak, hanem olyan felületeknek, ahol a táj anyaggá, emlékezetté és festői nyelvvé válik.
Összességében a sorozat kortárs nézőpontot kínál a természetre: olyan tájra, amely nem azért van, hogy reprodukálja, amit látunk, hanem hogy kifejezze azt, ami a látásunkban azután marad, miután megláttuk.

