Aleix Albareda - TREESTOPIA III

Egyedi darab, hitelesítési tanúsítvánnyal.

Ebben a vászonra festett akril sorozatban (112 × 112 cm) a fa olyan jelképpé válik, amely túllép a tájkép állapotán, és a memória, a gyökereztettség és a regeneráció képességének metaforájává alakul. Minden kompozíció közepén kiemelkedő, élő jelenlétként beszél egymással egy színfelületekből, grafikai elemekből és ornamentális utalásokból épült térrel.
Távol a naturalista ábrázolástól ezek a művek a természetet olyan területre helyezik, ahol az organikus a geometriai és a díszítő elemekkel él együtt. A lombok szabad gesztusossággal és anyagszerűséggel megoldva kontrasztban állnak a színtérrel, amelyet színbelí feldolgozott mezők és grafikai motívumok határoznak meg, amelyek egyaránt földerítőek az ornamentika hagyományára és a kortárs vizuális nyelvre. Ez a rend és spontaneitás közötti találkozás olyan feszültséget teremt, amely intenzív plasztikai energiát ad a festményeknek.
A szín alapvető szerepet játszik a jelentés felépítésében. A narancs, türkiz, kék és bíbor nem konkrét helyet ír le, hanem egy belső tájat, ahol az érzelem felülkerekedik a reprezentáción.
A fény úgy tűnik, a vászonból ered, és beburkolja a növényzetet egy olyan atmoszférába, amely a valóság és a képzelet között rezeg.
A textúrák gazdagsága, a rétegek egymásra történő halmozása és a gesztusos vonalak olyan festészeti folyamatot tárnak fel, amely nyitott: minden réteg megőrzi az előzők emlékét. Így a fák olyan szervezetekként jelennek meg, amelyek állandó átalakulásban vannak, az idő múlásának tanúi és a reziliencia metaforái. Gyökereik alig sejtetettek, ellentétben a lombok terjeszkedésével, amely emlékeztet rá, hogy minden növekedéshez mély kapcsolat szükségeltetik a gyökereivel.
Ezek a kompozíciók arra hívnak, hogy újragondoljuk a tájhoz fűződő kapcsolatunkat: ne külső színpakként, hanem saját tapasztalataink tükreként értelmezzük. A fa nem csupán vizuális motívummá válik, hanem szemlélődésre és találkozásra szolgáló tér is lesz, ahol a természet, a kultúra és a memória finom egyensúlyban fonódik össze. Minden mű egy szünetet, egy figyelmes pillantást és egy elmélkedést javasol az élet állandó változásával szemben fennálló állandóságról.