Aleix Albareda - TREESTOPIA VI

Egyedi darab, hitelesítő tanúsítvánnyal.

Ezben a vászonra készített akril sorozatban (112 × 112 cm) a fa egy olyan szimbólummá válik, amely túlmutat a táj állapotán, és a memória, a gyökérzet és a regeneráció képességének metaforájává válik. A kompozíciók középpontjában izoláltan megjelenik, mint egy élő jelenlét, amely egy színek síkjaiból, grafikai elemekből és díszítő utalásokból épített térrel folytat beszélgetést.

Távol a naturalista ábrázolástól, ezek a művek a természetet olyan hibrid térbe helyezik, ahol az organikus a geometriai és a dekoratív elemekkel együtt él.
A lombkoronák szabad, anyagszerű gesztussal megoldott fejezetei ellentétben állnak a háttérrel, amelyet kromatikus mezők és grafikai motívumok strukturálnak, s amelyek a díszítő hagyományt és a kortárs vizuális nyelvet egyaránt felidézik.
Ez a rend és spontaneitás találkozása feszültséget teremt, amely a festményeknek erős plasztikus energiát kölcsönöz.

A szín alapvető szerepet játszik a jelentés felépítésében.
A narancs, türkiz, kék és magenta nem egy konkrét helyet ír le, hanem egy belső táj, ahol az érzelem a reprezentáció fölé kerekedik.
A fény úgy tűnik, hogy a vászonból árad, beburkolva a növényzetet egy olyan atmoszférába, amely a valós és a képzelt között ingadozik.

A textúrák gazdagsága, az egymásra rétegződések és a gesztus-szerű vonások egy nyitott festészeti folyamatot tárnak fel, ahol minden réteg megőrzi az előzők emlékét.
A fák így jelennek meg, állandó átalakulásban lévő organizmusokként, az idő múlását tanúskodva és a rugalmasság metaforáiként.
Gyökereik alig sejtetettek, ellentétben a lombkoronák terjedésével, emlékeztetve minket arra, hogy minden növekedéshez mély kötődés szükséges a forrásához.

Ezek a kompozíciók arra hívnak, hogy felülvizsgáljuk a kapcsolatunkat a tájjal, nem egy külső színpaddal, hanem a saját tapasztalatunk tükörével.

A fa már nem pusztán festészeti motívum, hanem szemlélődés és találkozás terepévé válik, ahol a természet, a kultúra és a memória egy gyengéd egyensúlyban összefonódik.

Minden mű szünetet javasol, figyelmes tekintetet és elmélkedést az élet állandóságáról a folyamatos változással szemben.