Aleix Albareda - TREESTOPIA VII

Egyedi darab, hitelesítési tanúsítvánnyal.

Ez a vászonon készült akrilfestmények sorozata (112 × 112 cm) során a fa olyan szimbólummá válik, amely túllép a táj állapotán, és az emlékezet, a gyökérzet és a regenerálódás képességének metaforájává alakul. Középpontban elkülönülve élő jelenlétként jelenik meg, amely a színfelületek, grafikai elemek és ornamentális utalások által épített térhez párbeszédet folytat.

Távol a naturalista ábrázolástól ezek a művek a természetet egy hibrid területre helyezik, ahol az organikus a geometriai és a díszítő elemekkel él együtt. A lombkoronák szabad gesztusossággal és nyersanyagias megjelenítéssel készültek, ellentétben a háttérben strukturált színes mezőkkel és grafikai motívumokkal, amelyek egyaránt idézik a díszítő hagyományt és a kortárs vizuális nyelvet. Ez a rend és spontaneitás közötti találkozás olyan feszültséget teremt, amely intenzív plasztikus energiával ruházza fel a festményeket.

A szín alapvető szerepet játszik a jelentés építésében. A narancsok, türkizek, kékek és magenták nem egy konkrét helyet írnak le, hanem egy belső tájat, ahol az érzelem érvényesül a reprezentáción felül. A fény úgy tűnik, hogy a vászonból származik, beburkolja a növényzetet egy olyan atmoszférába, amely a valós és a képzelt között ingadozik.

A textúrák gazdagsága, az összetapadások és a gesztusokkal történő vonalak jelzik a nyitott festési folyamatot, ahol minden réteg megőrzi az előzőek emlékét. A fák így úgy jelennek meg, mint folyamatosan átalakuló organizmusok, az idő múlásának tanúi és a reziliencia metaforái. A gyökérzet, amelyet alig utalnak rá, ellentétben a lombkoronák terjeszkedésével, emlékeztet minket arra, hogy minden növekedéshez mély kapcsolat szükséges az eredethez.

Ezek a kompozíciók arra ösztönöznek, hogy újragondoljuk kapcsolatunkat a tájjal, nem külső díszletként, hanem saját tapasztalatunk tükörképeként. A fa nem csupán egy festői motívum többé, hanem egy szemlélődésre és találkozásra szánt tér, ahol a természet, a kultúra és az emlékezet összefonódik egy finom egyensúlyban. Minden mű egy rövid szünetet, egy figyelmes pillantást és egy elmélkedést kínál a élet állandóságáról a folyamatos változás közepette.