Tijs Dragtsma (1992) - Concrete Face Awakens

Concrete Face Awakens egy olyan arcot mutat, amely egy nyers, brutális építészet toronyjából emelkedik ki, mintha az épület évek óta csendesen személyiséggé formálódott volna. Tömbök, peremek és árnyékos benyúlások görbülnek a homlokba, a szembe, az orrnyeregből, míg a szerkezet és az arc már nem két különböző dolog.

A fúzióban ott van a csendes nyugtalanság. Falakat építünk identitásunk védelmére, és itt az identitás visszanőtt a falon át, egyetlen egyenletes szemmel nézve. A mű azzal a kérdéssel szembesít, mi történik, amikor az általunk alkotott helyek több bennünket tartalmaznak, mint amennyire szántuk, amikor a beton megemlékezik egy arcról.

Nincs festék. Nincs nyomat. Nincs tinta. A kép be van karcolva az akrilüveg felületébe, a felületi kár megszabott károsodásán keresztül kerül előre, nem pedig a felületre felvitt módon. Az arc és a torony ugyanazt a bőrt osztják meg, a kivágás által, nem a hozzáadással épülve.

A kép mindig jelen van, minden fényben. A fény nem hozza létre, hanem élesíti. Egy irányított fényforrás alatt a karcolások megkaparintják és visszatükrözik, a beton szemcseje mélyül, és úgy tűnik, hogy a szem egy kicsit tovább tartózkodik. Különböző szögekből másképp olvasható, anélkül, hogy a kőben rejlő arcvaló rész elvészne.

Egy szobából nézve a mű egy emlékműként, egy átmenetben megragadt építészeti töredékként olvasható. Közelebb lépve az emlékmű finom területévé válik, amely kontrollált karcolatokból áll, és csak akkor oldódik vissza arcba, ha újra távolodsz, ugyanolyan módon, ahogyan csak bizonyos távolságból látja az ember.

A Concrete Face Awakens folytatja Tijs Dragtsma Art with Scratch sorozatát, amelyben a képet kontrollált felületi károsodás hozza létre a pigment vagy nyomat helyett. Olyan vizuális nyelv, ahol a sérülés nem megsemmisítés, hanem szerkezet.

"A város építette a tornyot. A torony tartotta az arcot."

A művészetről: Art with Scratch

Az Art with Scratch egy olyan művek sorozata, amelyben a kép nem rajzolt, hanem kiadottá válik. Lépésről lépésre faragva, mély fekete felületen, minden darab végtelenül pontos karcolatokból születik, amelyek megfogják a fényt és formát hoznak a sötétségből.

Távolról nézve a kép majdnem fotóként hat. Erős, azonosítható és telt jelenléttel bír. Közelről azonban a mű beolvad egy sűrű egyedi jelek mezőjébe. Finom, törékeny és szinte súlytalan. Ami először szilárdnak tűnt, az egy finom vonalszövédek hálózataként mutatkozik, mindegyik egy szándékos gesztus, mindegyik nélkülözhetetlen az egészhez.

A fény nem hozza létre a képet. Élesíti azt. A fekete felület beszívja, miközben a karcolt vonalak visszatükrözik. Ahogy a fény áthalad a felületen, a kép lélegzik. Egy szögből a figura tisztán és meghatározottan áll. Egy másik szögből lágyul, és vissza a sötétség felé oldódik kiindulópontjához, soha el nem tűrve. Zsúfolt reflektor fény alatt a kontraszt mélyül, és a kép szobrászati, majdnem világító minőséget ölt.

Mi teszi ezt a médiumot olyan meggyőzővé? A csendes feszültség. A karcolás cselekménye közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy döntés, amelyet nem lehet visszafordítani. Ennek ellenére az eredmény nem rideg. Intimitás, atmoszféra és mozgással teli élet rejlik benne. A keménység lágyulássá válik. A pusztítás teremtéssé alakul. A hiány jelenlété válik.

Olyan művekben, mint ez a portré, a karakter soha nincs teljesen rögzítve. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatásában az image a nézőponttal és a hangulattal együtt mozog. Bizonyos pillanatokban a személy kilép a sötétből. Máskor visszahúzódik és mozdulatlanságba mélyed. Ebben a mozgásban, a éles és a nyugodt állapot közötti mezőben kel életre a mű.

Mint minden idő nyomán érintett anyag, a felület is hordozza saját csendes életét. Minden karcolás egy-egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust őriz. Együtt nem csak egy képet, hanem egy jelenlétet hoznak létre, amely fényváltozásokkal tovább tárja fel önmagát.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio alapítója.

Művészként állandó vágy hajt, hogy új vizuális nyelveket fedezzek fel. Nem tekintem a művészetet fixált stílusként, inkább egy fejlődő felfedezési mezőként, ahol az anyag, a szerkezet, a fény és az érzelem összejön.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel kezdődik: hogyan tud egy anyag új módon beszélni? Hogyan válhat a keménység közelséggé? Hogyan teremthet a pontosság érzelmet? Ez a kutatás rejlik mindennek a középpontjában, amit létrehozok.

A TD Fine Art Studio-ban minden mű létrehozása saját világként értelmeződik, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással. Néhány mű ritmuson, ismétlésen és szerkezeten keresztül épül. Mások a hiány, az árnyék, a reflexió vagy a feszültség által születnek. A közös bennük az eredetiség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét iránti elkötelezettség.

A kontraszttól bámulatosan lekötődik. Az erő és a törékenység között. Az ellenőrzés és az érzelem között. Ami látható és ami értelmezésre vár. Célom nem csupán egy kép létrehozása, hanem olyan mű létrehozása, amely fenntartja a figyelmet, meghívja a mélyebb gondolkodást és idővel tovább tárja fel önmagát.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összegződnek. Nem csupán egy műhely, hanem egy fejlődő művészeti univerzum, amelyet kíváncsiság, pontosság és az egyedi, szándékos, élő alkotás iránti törekvés formál.