Tijs Dragtsma (1992) - Veiled in Silver Hush

Silver Hush-ban rejtőzködő nő púpos-fehér fátyol alatt fekszik, olyan vékony, mintha fény szőtte volna. A teste gyengül a szövet alatt, egyetlen szigorú fénysugár esik rá felülről, a kép többi része mély, tiszta sötétbe merül. A finom szemcse és a lebegő pornán is ugyanaz a fény ragyog, apró tanúi egy pillanat tökéletesen mozdulatlan megőrzésének.

Nincs festék. Nincs nyomat. Nincs tinta. A kép az akrilüveg felületébe van karcolva, az előadás helyett a hozzátoldás helyett, egy olyan portré, amely kontrollált karcolásokkal rajzolódik pigment helyett. Olyan vizuális nyelv, ahol a kár nem megsemmisítés, hanem szerkezet.

A kép mindig jelen van, nappal, árnyékban, bármilyen szögből. A fény nem hozza létre, hanem élesíti. Egy irányított fény alatt a karcolatok megfogalmazódnak és az ellentét mélyül, a fátyol egy kicsit még felhúzódik; gyengébb fényben ugyanaz a alak visszahúzódik a nyugalomba. Különböző szögekből másként olvasható anélkül, hogy elveszítené a képet.

A fátyol a valódi tárgy. Ugyanabban a gesztusban rejt és tár fel, ahogyan bizonyos fajta méltóság is gyakran teszi, eldöntve, mit mutat meg és mit tart meg magának. A nő pihenésében semmi sietés nincs. Nem rejtőzködik. Egyszerűen nincs teljesen odaadva.

Egy teremből szemlélve a mű egységes monumentális alakként olvasható, földöntúli, színházi és festői hatású, közel a régi mester vászonának nyugalmához. Közelebb lépve az alak feloldódik egy kontrollált karcolatok mezőjévé, olyan jelek összességévé, amelyek csak akkor rendeződnek testté, fátyollá, tartott lélegzetté, ha távolabb állsz ismét.

A Silver Hush-ban folytatja a Scratch művészet sorozatot, melyben a képi világ a pigment vagy nyomat helyett kontrollált felületi károsodás révén épül fel.

"A fátyol semmit sem rejt. Csak arra kér, hogy tovább nézd egy kicsit."

A Scratch művészetről

A Scratch művészete olyan alkotás, amelyben a kép nem megrajzolt, hanem ki van engedve. Lépésenként, mély fekete felületbe vésett vonalakkal, minden mű számtalan precíz karcolat által születik meg, melyek megcsillannak a fényben és formát adnak a sötétből.

Távolról nézve a kép majdnem fényképszerűnek tűnik. Erőteljes, felismerhető és jelenvaló. Közelről viszont az alkotás sűrű jelek mezőjévé oldódik. Finom, törékeny és szinte súlytalan. Ami erősen látszott, az most egy finom vonalak hálójaként mutatkozik, minden vonal egy szándékos gesztus, mindegyik elengedhetetlen az egészhez.

A fény nem hozza létre a képet. Élesíti azt. A fekete felület elnyel, miközben a karcolt vonalak visszatükrözik a fényt. Ha a fény a felületen elmozdul, a kép lélegzik. Egyik szögből a alak tiszta és meghatározott. Másikból pedig lágyul és visszaáll a sötétség felé, ahonnan jött, soha nem tűnik el. Szemfókuszált reflektor alatt a kontraszt mélyül és a kép szobrászati, szinte fénylő jellegűvé válik.

Mi teszi ezt a médiumot olyan meggyőzővé? A csendes feszültség. A karcolás aktusa közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy döntés, amit nem lehet visszacsinálni. De a végeredmény nem rideg. Intim, atmoszferikus és élő a mozgalom által. A ridegség lágyabbá válik. A pusztítás teremtéssé lesz. A hiány jelenlétévé válik.

Olyan alkotásokban, mint ez a portré, a figura soha nem állandóan fix. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatásában a kép a perspektívával és a hangulattal mozog. Bizonyos pillanatokban a téma úgy tűnik, mintha előtérbe lépne a fekete mezőből. Máskor pedig visszasimul a mozdulatlanságba. Ebben a mozgásban, a élesség és a nyugalom között kel életre a mű.

A fényhez hasonlóan minden idő nyomot hagy a felületen is. Minden karcolat megőriz egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust. Együtt ezek nem csak egy képet alkotnak, hanem egy jelenlétet, amely fényváltásokkal tovább tárja fel önmagát.

A művészről

A nevem: Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio megalapítója.

Művészként állandó vágy hajt, hogy új vizuális nyelveket fedezhessek fel. Azt nem látom, hogy a művészet egy rögzített stílus lenne, sokkal inkább felfedezésre induló, fejlődő terület, ahol a matéria, a szerkezet, a fény és az érzelem összhangra talál.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel kezdődik. Hogyan tud egy anyag újszerű módon beszélni? Hogyan válhat ridegből intim? Hogyan teremthet a precizitás érzelmet? Ez a keresés a lényeg minden teremben, amit alkotok.

A TD Fine Art Studio-n belül minden művilág a saját világának tekinti, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással. Néhány munka ritmussal, ismétléssel és szerkezettel épül fel. Mások a hiánnyal, árnyékkal, reflexióval vagy feszültséggel születnek. Ami összeköti őket, az az eredetiség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét iránti közös elkötelezettség.

A kontraszt iránti vonzalmam óriási. Az erő és a törékenység között. Az irányítás és az érzet között. Ami látható és ami értelmezésre nyitva áll. A célom nem csupán egy képet létrehozni, hanem olyan művet alkotni, amely fenntartja a figyelmet, felkínálja a gondolkodásra ösztönzést, és amely idővel tovább tárja fel önmagát.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összekapcsolódnak. Ez nem csupán egy műterem, hanem egy fejlődő művészeti univerzum, amelyet a kíváncsiság, a precizitás és az a vágy formál, hogy olyan munkát hozzon létre, amely egyedi, céltudatos és élőnek érezhető.