Camillo Gannelli - Quattro pannelli astratti

Tetraptychon Materico

L'opera che abbiamo davanti è un quadrato di quadrati. Quattro tele monocrome (ogni tela misura 40x40 cm) apparentemente semplici, che nel loro dialogo silenzioso costruiscono un discorso complesso su materia, gesto e colore.

A MATÉRIA MINT NYELV

Megengedjük, hogy a munka, amely előttünk áll, egy négyzetek négyzete. Négy egyszínű vászon (minden vászon 40x40 cm) látszólag egyszerű, amelyek csendes párbeszédükben összetett beszédet építenek fel a anyagról, a gesztusról és a színről.

A MATÉRIA MINT NYELV

A matéria mint nyelv

S
a m a r t e re előttünk álló mű egy négyzetek négyzete. Négy egyszínű vászon (minden vászon 40x40 cm) látszólag egyszerű, amelyek csendes párbeszédükben összetett érvelést építenek fel a anyagról, a gesztusról és a színről.

A MATÉRIA MINT NYELV

A matéria mint nyelv

Sajátos magyar szöveg: Dupla idézet elkerülhető, a boncolgató rész megőrizve.

A proszektív írásban a gesztus a valódi főszereplő. Nem ecsetvonás, hanem ujjlenyomat.
Fent balra, a fehér-fehér: egy koaxiális spirál, majdhogynem egy hatalmas ujjlenyomat, egy tapintható labyrinthus. Az a hiányzás, amely jelenlétté válik. A szín nincs ott, mégis minden ott van: fény, árnyék, az azujj emléke, amely köröket húzott.

Fent jobbra, a sárga. Ugyanaz a kör alakú gesztus megszakad, középen ketté hasadva, mint egy bolygó két féltekére osztva. Itt az anyag durvább, idegesebb, majdnem dühödten. A sárga nem derűs, savas, ipari, szándékoltan művi.

Lent balra, smaragdzöld, mélykék türkiz. A gesztus megváltozik: körből vonallá, horizontálissá, rétegezetté, mint egy geológiai szakasz vagy a apály nyomai. Ez az egyetlen panel, ahol a nyom kollektívnak tűnik, párhuzamos barázdák sorozata, amely az időt, a lerakódást, az írást sejteti.

Lent jobbra, a galambszürke, betonbarna. Visszatér a kör, de most árnyék, elhalványult, lekopott nyom.
Ez a gesztusok emlékének megmaradása, a négy panel másolható mozdulatainak emlékeként.

Egy érzések tetralógiája

E tetraptychon erőssége a tökéletes egyensúly az egység és a változat között. Ugyanaz az ábécé - a ránc - négy külön dialektusban.

Nem egy olyan mű, amelyet csak nézni kell, hanem amelyet végig kell érinteni a szemmel. A fénykép nem adja vissza teljesen, mert laposítja azt, amit árnyékot teremtett. A hasító fény a mű része: ő faragja a domborulatokat és adja meg a monocromának az élő minőséget.

Színvilágában ez bátor és kortárs választás. Fehér, elsődleges sárga, teál, greige. Ezek a design, a belsőépítészet, az ipari minimalizmus színei. Az alkotó tudja, hogy ma a képnek egy helyet kell laknia, nem csupán egy múzeumi falat.

Végül ez egy olyan mű, amely a nyomról és a hiányról beszél. Arról, mennyire hagy egy embert maga mögött, még akkor is, ha azt hiszi, hogy semmit nem hagy maga után. Minden panel egy gesztus fosszíliája, a lélek ujjlenyomata. Négy különböző csend, amelyek együtt egy tompa, mégis csodálatos hangot adnak ki.