Mariano Soler (1956) - Entre olas y rocas

A Pictura Subastas bemutatja Mariano Soler művészetéhez tartozó kivételes alkotását, amely egy lüktető tengert ábrázol, amely a sziklák között folyik, és törik, mint az erő, átalakulás, kitartás és az idő múlásának szimbóluma. A festmény kiemelkedő technikájával és a festői minőségével hat, amelyet közvetít.

· Kerettel együtt: 41x51x2 cm.
· Keret nélkül: 35x45 cm.
· Olaj vászonra, a mű hátoldalán kézzel aláírva a művész által.
· A darab jó állapotban van.
· A mű gyönyörű kerettel együtt kerül eladásra (aukción ajándékként, benne van).

A mű egy exkluzív, madridi Girona területéről származó magán-kollekcióból származik.

Fontos megjegyzés: a fotók a tét leírásának szerves részét képezik.

A kép professzionális csomagolását IVEX szakértője végzi (https://www.instagram.com/ivex.online/), kiváló minőségű anyagok felhasználásával a védelem érdekében. A szállítás ára magában foglalja a professzionális csomagolás és a szállítás költségét is.
A szállítást a Correos, GLS vagy NACEX futárszolgálat végzi nyomkövetéssel. Nemzetközi szintű szállításokra van lehetőség.

------------------------------------------------------------------

Ez a kép közelről és bevonó módon mutatja be a lüktető tengert, amely az egész kompozíciót kitölti, nem hagyva helyet az égnek, a horizontnak vagy senki emberi jelenlétnek. A víz számos irányba halad a sötét sziklák és a habos területek között, energiával és mozgással teli jelenetet teremtve. A kéket, zöldet, türkizt, szürkét, fehéret és feketét az egész felületen keveredik, megmutatva a tenger óriási színváltozatosságát. A kép érzékelteti, hogy egy meredek partszakasszal állunk szemben, figyelve, ahogy a hullámok ütköznek, visszahúzódnak és mozdulatlanul meg újra felállnak.

A horizontvonal hiánya teljesen elmerít bennünket a jelenetben. Nincs egyértelmű referencia, amely a távolságot mérné vagy megmondaná, pontosan milyen magasságból figyeljük a vizet. Ez a választás közelebb hozza a tekintetet a tengerviszonyhoz, és minden örvény, habcsík és szikla részesévé válik egy önálló tájképelemeknek. A tenger nem hátteret képez, hanem a valódi, egyetlen főszereplő.

Alul széles kékeszöld áramlatok dominálnak, amelyek diagonálisan haladnak előre. Vannak világos, fényes területek, míg másutt a tengerkékhez közelítő sötét mélységek láthatók. A ezek közötti váltakozás mélységeket és összetett sodrásokat hoz létre. A víz úgy tűnik, hogy erővel halad a jobb oldalról bal felé, bár néhány örvény ezt az irányt megváltoztatja és ellentétes mozgást eredményez.

A türkiz tónusok frissességet és fényességet adnak a felületnek. Szóródnak a szürke és sötétebb kékek között, mintha a fény pillanatok alatt behatolna a vízbe, majd eltűnne. Néhány helyen zöldes tompulásba fordulnak, sejtetve a mélységet, tengeri növényzetet vagy a partmenti környezet reflektált fényeit. Ez a színgazdagság meggátolja a tengert egysíkúvá válást, és minden területnek megadja a maga jellegét.

Középen egy nyugodtabbnak látszó víztömeg figyelhető meg, szürkés-kékes és gyengéd zöldekből áll. De ez a nyugalom csak viszonylagos, hiszen sok görbült vonal átszeli a felületet, jelezve a sodrások állandó mozgását. A víz az akadályokon át vágja át magát és irányt változtat a sziklaalakzatok formája szerint. Még a kevésbé tomboló területek is hordoznak mozdulatlanságot sugárzó érzést.

A sziklák főként a felső részben és a jobb oldalon helyezkednek el. Formáik szabálytalanok, szögletesek és részben a víz által eltakarva. A fekete, szürkés, barna és bézs tónusok megkülönböztetik száraz felületeiket a habok által borított részektől. Néhányan állhatatosan emelkednek, mások pedig alig emelkednek ki a habból való tűnés előtt.

Felső szélen egy robusztus kinézetű sziklaformáció húzódik. Különböző síkjai egymásra épülnek, fény- és árnyék-sorokat létrehozva. A legvilágosabb részek feltehetően megvilágított felületek vagy só és hab borította területek, míg a sötétebb részek repedéseket és üregeket sejtetnek. Ez a szikla-korlát részleges határt képez, bár a víz tovább hatol az ő résein.

Felső bal oldalon egy sötétebb, mélyebb vízfelület látható. A intenzív zöldek és kékek kontrasztot alkotnak egy világos sávval, amely egy kis hullámnak a partnak ütközését adhatja. Ez az ellentét mélységet ad, és arra utal, hogy a tenger túlhalad a látható határokon. Ennek sötétsége a bejáratként szolgál egy ismeretlen tér felé.

A felső középtájon több, majdnem vízszintes elrendezésű hosszúkás szikla látható. A víz előttük és mögöttük kering, apró áramlatokat és habgomolyagokat létrehozva. Ezek a formák a tengeri felületet különböző szintekre osztják, struktúrát adva az összképnek. Jelenlétük megmutatja, milyen erőkkel kell a víznek alkalmazkodnia a domborzathoz.

Jobb oldalon erős hullámsor, hab és szikla-tenger található. A világos formák kiemelkednek és ívelnek, mielőtt a sötét területekre esnének. A fehér, halvány szürke és krémszín árnyalatok fényesre tömött vizet és a becsapódás okozta feszültséget sugallják. Ez a rész különösen erőteljes energiát közvetít, mintha egy hullám most tört volna be és még a kőre törne.

A habokat rendezetlen sávok formájában jeleníti meg a felület különböző irányokban. Nem folytonos vonal, hanem darabokra törik, szétszóródik és újra összegyűlik a sziklák körül. Néhány terület ragyogó fehér, másutt beige, szürke és kék keveredik. Ez a sokféleség különböző mozgási pillanatokat enged láthatóvá: a hullám csúcsa, a becsapódás, a hab terjedése és lassú eltűnése.

Középtől jobbra egy nagy, világos tömb kiemelkedik, amely úgy tűnik, mintha egy sziklán haladna előre. Formája felfelé törő hullámra emlékeztet, amely épp a megtörés előtt van. A felső rész fehér és szürke fényekkel, míg az alap kékesen árnyalt mélységekben marad. Ez a kontraszt a kép egyik legintenzívebb pontját hozza létre és közvetlenül a víz és a kő ütközetére irányítja a tekintetet.

Ezen hullám alatt egy hosszú, majdnem fekete sziklaforma átszeli a kompozíciót diagonálisan. Jelenléte kettéválasztja a víz mozgását, és erős ellentétet teremt a szilárdság és a folyékonyság között. A tenger a szélein végigcsúszik, barlangjaiban összegyűlik, majd leereszkedik lefelé. A szikla úgy tűnik, mintha ellenállna, bár kontúrjai az óceán állandó erózióját mutatják.

Néhány területen a bézs és okker tónusok tompítják a szürkék és feketék keménységét. Ezek a színek a homokra, a megvilágított sziklafelületekre vagy a vízben csillanó meleg reflektorokra utalhatnak. Megtartják az egyensúlyt és megakadályozzák, hogy a jelenet teljesen hideg legyen. Kis pihenőpontokat is teremtenek a mozgásban.

Az összhatást diagonális és görbe vonalak uralják. A diagonálisok gyorsaságot, irányt és erőt sugallnak, míg a görbék a hullámok fordulását és a örvényeket ábrázolják. Semmi sem marad teljesen mozdulatlan. Még a sziklákat is úgy tűnik, mintha a víz körülölelné mozgásukba.

A szem a bal alsó saroktól indulhat, a türkizliket követheti a középpont felé, majd fel a felső sziklához. Innen a hab a jobb oldal felé vezet és vissza a lenti területre. Ez a szinte kört író út vizuálisan reprodukálja a tengerviz mozgását. A nézőt egy területről a másikra visszaviszi anélkül, hogy végleges nyugvópontra lelne.

Az emberi alakok, hajók vagy építmények hiánya fokozza a természet erőteljesen szabad és vad jellegének érzetét. A tenger szabad minden beavatkozástól, és megmutatja leglényegesebb energiáját. Nincs semmilyen jelenlét, amely kontrollálná a víz mozgását. A jelenet a táj autonóniáját ünnepli és emlékeztet a természet elemeinek óriási erejére.

A festmény ugyanakkor nyugtalanságot és nyugalmat is közvetít. A hab, a sötét diagonálok és a dúló hullámok mozgásban kifejezik a nyugtalanságot, miközben a kékek és zöldek harmóniája szemlélődő érzést teremt. Ez a kettősség a tenger változékonyságát tükrözi, amely egyszerre képes félelmet és nyugalmat inspirálni. A mű nem egy pusztító vihart ábrázol, hanem egy folyamatos, erőteljes mozgást.

A víz úgy is értelmezhető, mint az idő múlásának szimbóluma. Soha nem őrzi ugyanazt a formát, és állandóan átalakul a sziklákkal találkozva. Minden hullám eltűnik, hogy helyet adjon egy másiknak, miközben a hab kialakul és feloldódik anélkül, hogy megállna. Ez a folyamatos megújulás a tájat a változás, folytonosság és átalakulás képévé teszi.

A sziklák viszont állandóságot és ellenállást jelentenek. Szemben állnak a víz mozgásával, bár felületeik mutatják, hogy ők is alá vannak vetve a kopásnak. A két elem közötti kapcsolat egyensúlyi párbeszédet teremt a nyugalom és a változás között. A tenger lassan átalakítja a követ, miközben a kő megváltoztatja minden áramlat irányát.

A jelenet szintén a küzdelem és alkalmazkodás ábrázolásaként is értelmezhető. A víz nem áll meg az akadályok előtt, körbeveszi azokat, befedve vagy átjutva közöttük. Az ereje nem csupán az ütközésben rejlik, hanem abban a képességben, hogy formát változtat. Ez a olvasat a tengeri tájat a kitartás és megújulás metaforájává teszi.

A színpaletta friss és mély hangulatot teremt. A kékek kifejezik a tágasságot és a rejtélyt; a zöldek az életet és mozgást sugallják; a szürkék az erőt és a megfontoltságot adják; a fehérek a fényt hordozzák be; a feketék pedig a legmélyebb határokat jelölik. Ezek a színek együtt élnek anélkül, hogy közülük bármelyik dominálná teljes mértékben, ahogyan a különböző sodrások is összemosódnak a tengerben.

A jelenet közelsége lehetővé teszi, hogy elképzeljük a hullámok csapódásának hangját, a víz érintését a szikláknál, és a hab visszahasadása közbeni mozgást. Szintén úgy tűnik, hogy érezhetők a nedvesség, a szél és a tenger frissessége. Így a kép egy olyan élményre hív bennünket, amely a szemlélő nézésén túlmutat és egy nyílt, magányos part felé repít.

Összességében ez a festmény a tenger állandó erejét ábrázolja, amely a sötét sziklák között mozog, hullámokat, sodrásokat és habos területeket formálva. A kékek, zöldek, türkizek, szürkék és fehérök gazdag felületet adnak, amely úgy tűnik, mintha a szemlélő felé változna. A sziklák a kitartást és a fenntartást szimbolizálják, miközben a víz átalakulást, szabadságot és az idő múlását testesíti meg. A mű egy partszakaszról szóló erőteljes elmélkedéssé válik a mozgás és a stabilitás viszonyáról, bemutatva a természeti világ mély szépségét, amely soha nem áll meg.