Antonio Boix (1945) - El viejo cobertizo

Pictura Subastas bemutatja Antonio Boix művészetéhez tartozó látványos alkotását, amely egy ősi parasztházat ábrázol, falai megöregszenek, a tetők vöröses árnyalatúak, egy nyugodt vízpart mellett fekszik, fákkal övezve, egy fakerítéssel és enyhe dombokkal körülvéve. A festmény kiemelkedik kiváló technikájával és a nagy festészeti minőségével, amelyet átad.

· Kerettel: 78x87x6 cm.
· Keret nélkül: 50x61 cm.
· Olaj a vásznon, kézzel aláírt a művész a bal alsó sarkon.
· A darab jó állapotban található.
· A mű eladó gyönyörű kerettel (a licitben ajándékként szerepel).

A mű egy exkluzív magángyűjteményből származik Gironában.

Fontos megjegyzés: a fotók a tét leírásának integráns részét képezik.

A kép professzionális csomagolásban kerül elszállításra az IVEX szakértője által (https://www.instagram.com/ivex.online/), magas minőségű anyagok felhasználásával a védelem érdekében. A szállítási ár lefedi a professzionális csomagolás és maga a szállítás költségét is.
A szállítást Posta, GLS vagy NACEX nyomonkövetéssel végzi. Nemzetközi szintű szállításokra is lehetőség van.

------------------------------------------------------------------

Ez a kép egy nyugodt kőépületet mutat be, amely a víz közelében áll, fákkal, növényzettel övezett, és nyílt tájat tár fel, amely a lágy dombok felé tágul. A ház a bal oldali felét dominánsabban tölti ki, s megfigyelhetők a megöregedett falak, a sötét kis ablakok és a vöröses torta tetők, amelyek többféle magasságban leomlanak. A jobb oldalon egy nagy fa a napfényben megvilágítva kíséri egy egyszerű fakerítést, miközben az ég halványkék és a felhők világosak fényességet és teret adnak a jelenetnek.

Az épület a kompozíció fő eleme. Masszív, csendes jelenlétével uralja a tájat, anélkül, hogy teljes mértékben alárendelné magát a természetnek. Az eltérő tömbök rendezetlen elrendezése arra utal, hogy a házat az idő múlásával bővítették vagy módosították, alkalmazkodva a benne lakók igényeihez.

A főépület a bal felső részen magasodik, és a homlokzata barna, szürke, sárgás és zöldes árnyalatokat ötvöz. Ezek a színváltozatok a anyagok kopását és a napfény változó megvilágítását közvetítik a kőre. Néhány terület megvilágított, míg más részek hűvös félhomályban maradnak.

Az oldalfal meredeken átlósan fut a bal felső saroktól a középső rész felé. Ez a lejtős vonal összecseng a tetők hajlásával, és a szemlélő tekintetét a ház alacsonyabb tömbjére irányítja. Ennek elrendezése dinamikát kölcsönöz az építészetnek, és természetes módon illeszkedik a terepbe.

A homlokzat felső részén több kis és keskeny ablak található. Belsejük sötét kontrasztot alkot a falak világosabb tónusaival, mélységet adva. A tükröződésmentes üvegeknél a belső terek friss és csendes hangulatát lehet elképzelni, amelyek védve vannak a külső naptól.

Az egyik ablak a magasság közelében található, és részben az előfedél árnyékába kerül. Három további nyílás változó módon oszlik el a fal mentén. Ez a rendezetlenség hitelességet kölcsönöz az építészetnek és megerősíti hagyományos külsejét.

Az ablakkeretek zöldesszürke és tompa tónusúak, amelyek kapcsolódnak a környező növényzethez. Néhány éle megvilágított fényben ragyog, a belső felületek pedig szinte feketének tűnnek. Ez a kontraszt úgy működteti a nyílásokat, mint kis rejtélyes pontokat a homlokzaton.

A tetők vöröses, narancsos, sárgás és barna árnyalatú cseréppel fedettek. Ennek a meleg színnek kiemelkedő a hatása a szürke falak és az ég kékje előtt. A fedélszerkezetek egy sor diagonálisan rendezett elemet alkotnak, vizuálisan szervezzék az épület különböző tömbjeit.

A felső tető végigköveti az egész főépületet és mély árnyékot vet a falra. A szél alsó széle a cserép régiségi korát és az idő múlását sejteti. A fény néhány területen vöröses részekre összpontosul, így egyes darabok kiemelkednek.

Középen egy második tető jelenik meg, amely a vonal elejébe és a középponti előtérbe fut le. Ennek széles és meleg felülete egy alacsonyabb építményt fed le, amelyet talán mezőgazdasági munkákra vagy tárolásra használtak. Ennek a fedélzetnek a hajlása vonzó átmenetet teremt a főtömb és a jobb oldali melléképület között.

Ezen tető alatt egy sötét fal húzódik, amely ellentétben áll a külső fényességgel. Középpontjában tágas bejárati nyílás látható, teljes sötétségben. Ez a nyílás valószínűleg egy asztalos-/lerakatfödényt vagy vidéki élethez kapcsolódó munkahelyet jelent.

A bejárat sötétsége mélységet ad és felkelti a képzeletet. A néző belső tágas és hűvös helyiséget képzelhet el, ahol talán eszközöket, fát, kocsikat vagy mezőgazdasági termékeket tároltak. A részletek hiánya hangsúlyozza a csendet és a rejtélyt ezen a területen.

A bejárat bal oldalán több fa ajtó található. Az egyik, magasabb és sötétebb, a homlokzat végezetéből származik és állványokból álló felépítés. Felületén barna, tompa zöld és fekete árnyékok keverednek, erős és megőrzött külsőt közvetítve.

Középen található egy másik faajtó vagy fedélzeti panel narancsszínben. Síkje jelölése tisztán kiemelkedik a szürke fal előtt. Mellette egy keskeny, sötét nyílás jelenik meg, amely egy kis tárolóhely vagy melléképület hozzáférésére utal.

A faelemek melegséget kölcsönöznek az építészetszínpadnak. A barna, sárgás és vöröses árnyalatok együtt beszélgetnek a cserepekkel és a talaj fényvisszaverődéseivel. Ugyanakkor az ajtók érdes felületei a ház funkcionális, mindennapi jellegét erősítik.

A középső jobboldali zónában elhelyezkedő kis melléképület világos falú és ferde tetővel rendelkezik. Homlokzata fényt kap, és több krém-, szürke- és sárgás árnyalatot tesz láthatóvá. Ez az építmény segít vizuálisan lezárni az egészet, és átvezeti a növényzet felé vezető átmenetet.

A melléképület sarkában a belső rész felé vezető világos folyosó a sötét árnyékolt bejárathoz viszonyul. Ez a nyílás valószínűleg egy istálló, téliesített hely vagy mezővárosi munkahely része.

A fa elemei melegséget adnak a szerkezetnek. A barnák, sárgás és vöröses tónusok összekapcsolódnak a tetőkkel és a talaj fény- és árnyékhasználatával. Ugyanakkor az ajtók jellegzetes, szabálytalan felülete a ház gyakorlati és hétköznapi jellegét erősíti.

A középre jobbra elhelyezett kis melléképület egy világos falat és ferde tetőt mutat. Homlokzata megkapta a fényt, és több krém-, szürke- és sárgás árnyalatot különböztet meg. Ezzel zárófelületként szolgál, és átvezet a növényvilág felé.

A bejárat oldalán egyenes, világos földsáv húzódik a víz partjáig. Enyhe bézs, fehér, sárgás és rózsaszínes tónusa a padkát vagy partszakaszt idéző utat sugallja. Ez a terület szétválasztja a házat a sötét tükrétől, és fényes alapon adja meg az egész építészeti látvány alapját.

A vízfelület az alsó részben helyezkedik el, mély zöldekkel, szürkék és kékes fényekkel tükrözve. Csendje lehetővé teszi, hogy a környezet fény- és árnyékai finoman rávetődjenek. Nincsenek nagy fodrok, hanem a nyugalom növeli az általános nyugalmat.

Néhány rétegben a vízen világosabb tükröződések is megjelennek, kifejezetten a középpont felé és a jobb oldal felé. Ezek a szürke és zöldes árnyalatok a lehetséges eget, utat és megvilágított falakat tükrözik. A sötét és világos területek közötti átmenet mélységet ad és elkerüli, hogy a középpont unalmas legyen.

A nagy sötét vízállomány kontrasztot alkot a ég kivilágosodó részével. Emellett annak vízszintesége kiegyensúlyozza a tetők diagonális arányait. Így a jelenet egy nyugodt, tükröződő alapban, egy lépcsőzetes építészettel és egy tágas éggel rendeződik.

Az alsó bal sarokban egy kis zöld és sárgás növényzet jelenik meg. Élénk színei szemben állnak a víz árnyékával, és segítik a középső részek keretezését. A növényzet összekapcsolja vizuálisan a partot a hátul lévő fákkal.

A ház jobb oldalán egy sűrű és kerek lombú fa emelkedik.Levelei sötétzöldek, sárgák, sárgás-olyan és apró kékes tükrök rejlenek benne. A fény különösen a felső részre és a szegélyekre hat, fény hullámzódiát varázsolva a lombra.

A lombkorona szélesre kinyúlik, és részben elrejti a mögöttes tájat. Formája organikus, ellentétben a ház geometriai tömbjeivel. A fa védelmező elemként működik, és frissességet kölcsönöz az épület melletti térnek.

A lombos rész sötét részei a levél sűrűségét sugallják, míg a sárgák és világos zöldek arra utalnak, hogy a napsütés érte. Ez a váltakozás térfogatot ad és lágy szellőt sejtet a gallyak között.

A fa alatt egy egyszerű fakerítés húzódik végig. Oszlopai függőlegesen, keresztfaelemei vízszintesen jelentkeznek barnás, szürke és fehér tónusokban. A szerkezet kijelöli a területet anélkül, hogy megtörné a táj folytonosságát, és a mezőgazdasági élet sajátos részletét adja.

A kerítés a jobb oldal felé fut ki, és fokozatosan csökken a mérete. Ez a perspektíva a távolabbi dombok felé tereli a tekintetet. Jelenlétével olyan érzést kelt, mintha legelőket, kerteket vagy legelőket találhattunk volna a házon túl.

A kerítés mögött zöldes-kékes növényzet tömege tűnik fel, amely átmenetet képez a horizont felé. Az avar-bokrok és a fáknak részletei egyre kevésbé definiáltak a távolban, mélységet teremtve. A zöld árnyalatok sokfélesége fenntartja a középpont és a távoli táj közötti folytonosságot.

A háttér dombjai zöld, szürke és kékes árnyalatokkal különülnek el. Sima profiljuk enyhén jobbra emelkedik, és beleolvad a légkörbe. Ezek a hegyek nem impozánsak, inkább a jelenet nyugalmát kísérik.

Az ég egy széles sávot tölt be a jobb felső részén. Kékje frissességet ad és kontrasztot a ház föld színeihez. Több fehér és szürkés felhősség szórtan helyezkedik el, a tiszta és kissé változó napos idő érzését közvetítve.

Egy középen felül elhelyezett nagy felhő kékes-fehér részeket mutat, ami térfogatot ad neki. Más, kisebb felhők a jobb oldal felé haladnak. Elrendezésük a eget élénkíti anélkül, hogy a főépítményt elvonják a figyelemből.

Úgy tűnik, a fény a jobb oldal felől érkezik, és különösen az ágakra, a melléképületre és a tető néhány széleire világít. A főhomlokzat részben árnyékos marad, ami hangsúlyozza az évszakok során mutatott korát és védő jellegét. Ez a fénykép szerkezeten belüli különbségekkel világosan szervezi a kompozíció különböző részeit.

A színvilág föld- és természeti árnyalatokból áll. A barna, sárgás és vöröses tónusok az építészetet adják; a zöldek és sárgák a növényzetet; a kéket és a fehéret az eget világítják meg; és a szürke a falakat a vízzel köti össze. Mindezek a színek kiegyensúlyozott és barátságos atmoszférát teremtenek.

Az emberi alakok hiánya növeli a csend érzetét, bár a ház számos tevékenység jeleit mutatja. Az ajtók, az istálló, a kerítés és az út a mindennapi élet jelenlétét sugallják, amely a jeleneten túl is folyik. Lehet elképzelni, hogy lakói a mezőn dolgoznak vagy a belső térben pihennek.

A táj a földdel és a természetes ritmussal kapcsolatos életforma megidézését adja. A építészet nem különül el a környezettől, hanem mélyen beépült benne. A falak színei a föld színeivel kapcsolódnak össze, miközben a tetők a meleg fény és a faajtók párbeszédét játszva kommunikálnak a környezettel.

Az építmény erős állandóság érzetét közvetíti. A masszív falaival, a lépcsőzetes tetőivel és a kisablakaival úgy tűnik, mintha számos évszakot kiállt volna. Előtte a víz, a levelek és a felhők változó elemeket alkotnak, amelyek folyamatosan megújítják a tájat.

Van egy nosztalgikus dimenziója is a jelenetnek. A víz nyugalma, a zárt ajtók és az emberek hiánya olyan emlékeket ébreszthet, mint a családi házak, a nyarak a mezőn vagy régi munkahelyek helyei.

A mű az egyedüli hétköznapok szépségét ünnepli. Nem szükséges kiemelkedő eseményt bemutatnia, hiszen az öregedő homlokzatban, a tárhely árnyékában, a megvilágított fa lombjában és a víz tükrében talál érdekességet. Minden elem hozzájárul egy autentikus vidéki sarka megteremtéséhez.

Összességében ez a gyönyörű kép egy nyugodt, mélyen eszményített látványt nyújt egy ősi parasztházról, amely egy nyugodt vízfelület mellett áll. A megöregedett falak, a fa ajtók, a vöröses tetők, a sötét istálló, a nagy megvilágított fa koronázott, és a egyszerű kerítés intimitást és emléket sugároz. A harmonikus építészet, a növényzet, az ég és a tükröződések összekapcsolódó egysége békét, kötődést és az időtlen szépséget közvetíti egy olyan élethez, amely szoros a vidékkel.