Matteo Ciffo (1987) - Frammenti - Nefertiti

- Matteó Ciffo kortárs szobrászat (Olaszország - 1987).
- Cím: FRAMMENTI-Nefertiti
- Év: 2026. Kiadás: 3/8
- Aláírva és hitelesítve a művész által, hitelesítő tanúsítvánnyal
- Anyag: hidegfúzió márvány- és kőporból
- Kiváló állapotban


FRAMMENTI-gyűjtemény

A klasszikus szoborral való összevetés a kollekció egyik központi eleme. those forms, historically associated with the idea of perfection, eternity and collective memory, are taken as a starting point and subjected to a process of fragmentation and redefinition.
A forma többé nem stabil egységként értelmezett, hanem átmeneti állapotként. Megszűnik, széttörik és újrarendeződik, felfedve saját ingatag természetét. A térfogat kinyílik, blokkokra és darabkákra szakad, új szerkezetet teremtve, amelyben az idő már nem rejtőzik el, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség megszünteti a tökéletesség abszolút állapotaként való elképzelését. A végtelent mutató dolog saját sebezhetőségét tárja fel. A klasszikus forma fennmarad, de átalakítva: többé nem a halhatatlanság szimbóluma, hanem az idő által átszűrt jelenlét, a változásnak kitett és egy új dimenzióba visszaadott.


MATTEO CIFFO

Biella-ben született 1987-ben, 2007-től kezdve anyagra, annak átalakulására és az emlékezetre összpontosuló kutatást folytatok. Munkám közvetlen kapcsolatokból születik nemes és összetett anyagokkal, mint márvány- és kőpor, természetes pigmentek, örmény földek, oxidok és fémek. Nem egyszerű kifejező eszközökként tekintek rájuk, hanem élő jelenlétekként, az idő, a történelem és a újjászületés lehetőségeinek hordozóiként.

Olyan rituálisnak – s nem szobrászati – folyamaton keresztül szeretném megvalósítani a kő újjászületését, amelyet a kezemben vezérlek. A gyakorlat abból az észlelésből és abból a vágyból fakad, hogy élettel töltsem vissza mindazt, amit összetörtek, elhagyott vagy elfelejtettek. Frammentumok és selejtek, gyakran más szobrászok munkáiból származó darabkák, anyagként szolgálnak munkáim számára.
Olyan anyagokról van szó, amelyek már történetet hordoznak magukban. Széttöröm őket és újra összerakom, olyan formákat hozva létre, amelyek már nem tartoznak korábbi állapotukhoz, hanem egy új feltételhez. Minden mű egyensúlyban jelenik meg a veszteség és az újjászületés, a memória és a lehetőség között, megteremtve a pillanatot, amikor az anyag abbahagyja azt, ami volt, és más lesz.

Az út talán úgy válik, hogy a hagyományos szobrászatot felülmúló átalakulás formát ölt, majdnem alkémiai dimenzióhoz közelít. Olyan anyagokat használok, amelyek már léteztek, széttöröm és újból összerakom, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a pusztítás és az regeneráció közötti feszültségből születik, a veszteség és a memória között, láthatóvá téve a folyamatos változás állapotát.

A kutatás olyan anyagokkal találkozik, amelyek mély ellentmondást testesítenek meg: látszólag örökkévalók és megmásíthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetőek. Ami látszólag megmásíthatatlan, az instabil természetet tár fel, mely reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni képes. Ez a helyzet a matériát a mű aktív részévé teszi, folyamatos párbeszédben a idővel és a környezettel.
A tökéletesség átadja helyét a törékenységnek, és az örökkévalóság élő és emberi tapasztalatként mutatkozik meg. A matéria nem alárendelt, hanem társszerzővé válik, a felszínre őrzött gesztus, folyamat és saját evolúció nyomait őrizve.

Önelfojtó módon autodidakta vagyok; a tanulási utamat kísérletezéssel, megfigyeléssel és hallgatással építettem fel. A megközelítés nem a kontrollra, hanem a anyag átalakulásának kíséretére törekszik. Az eredő formák a memória működését tükrözik: olyan szerkezetek, ahol a fragmentumok, nyomok és hiányok együtt élnek és regenerálódnak.

Ez a gyakorlat a matériát élő archívumként vizsgálja. A szobrok olyan jelenlétekként lépnek fel, amelyek a rom és újjáéledés, a tartósság és az átalakulás között lebegnek, visszaadva az anyagnak egy mélyen kortárs és emberi dimenziót.