Tijs Dragtsma (1992) - Feathers Scratched Into Silence

A bagoly arca tiszta feketéből gyűlik össze, fejfőlébe finom karcolások mezője formálódik, amelyek megfogják és szétnyomják a fényt. A fülcsövek olyanok, mint két láng, amelyeket középen megragadt a vibrálás, és közöttük a pettyezett korona úgy olvasható, mint statikus energia kitörése, a Tollak minden léttől megfosztva csak elektromosságukat őrzik.

A szemek érintetlenek maradnak. Olyan üregek, amelyek a fényből kivésve tátognak, és épp a sötétség, nem a ragyogás köti meg a tekintetet. Közöttük a csőr és az alsó arc visszahúzódik ugyanabba a feketében, így a madár egész alsó fele eloszlik, mielőtt a vállak vagy a szárnyak megérintenék azt. A maradék egy olyan arc, amely a saját éjszakába lógatva lóg, úgy néz, mintha nem lenne szükség látásra teljes egészében, hogy legyen.

Nincs festék. Nincs nyomtatás. Nincs tinta. A kép az akrilüveg felületére van karcolva, eltávolítás által felépítve, nem pedig hozzáadással, így a bagoly csak ott létezik, ahol a felület megzavarták, és mindenhol eltűnik, ahol nem.

A kép mindig jelen van, még közvetlen fény nélkül is. A fény nem hozza létre, bosszantja ki. Egy siklott fényforrás alatt a korona lángdobban, a kontraszt mélyül, miközben a szemek a saját sötétségükben maradnak, függetlenül a szögtől. Másképp olvasható, ahogy elhaladsz mellette, anélkül hogy valaha is elveszne a központban lévő madár.

Egy téri távolságból a mű egyetlen éber jelenlétként olvasható a sötétben, egy arc, amely mozdulatlanul tartja a lélegzetét. Közelről ez a jelenlét darabokra törik, egy mezőnyi egyedi jelekké, amelyek közül egy sem jelentős egyenként, de együtt mindenképp szükségesek.

A baglyok ősi szimbolikus súlyát viszik magukkal: a teremtmény, amely a sötétben lát, amely mozdulás nélkül áll, amely a éj és a nappal küszöbén figyel. Itt ez a mozdulatlanság szó szerintivé válik: olyan arc, amely a zavarokból épül fel, és a hallgatásból mered ki, amit soha nem tör meg.

A Feathers Scratched Into Silence az Art with Scratch szériát folytatja, amelyet Tijs Dragtsma készített, és ahol a képek kontrollált felületi károsodásból, nem pigmentből vagy nyomtatásból épülnek fel. Olyan vizuális nyelv, ahol a károsodás nem megsemmisítés, hanem szerkezet. Ez a mű egyedi.

"A szemek soha nem ragyognak rá a fényre. A többi mind ebből épül fel."

A művészetről: Art with Scratch

Az Art with Scratch egy olyan test, amelyben a kép nem rajzolt, hanem ki van engedve. Egy mély fekete felületére vonalanként faragva minden munka számtalan precíz karcolat révén jelenik meg, melyek megfogják a fényt és alakot adnak a sötétségből.

Távolról a kép majdnem fényképszerűnek tűnik. Erőteljes, felismerhető és valóságos jelenléttel teli. Közelről azonban a mű sűrű egyedi jelek mezőjévé oldódik. Finom, törékeny és majdnem súlytalan. Ami kezdetben tömörnek tűnt, az finom vonalak hálójának bizonyul, minden vonal egy szándékolt gesztus, mindegyik nélkülözhetetlen az egészhez.

A fény nem hozza létre a képet. A fény kiemeli. A fekete felület elnyel, miközben a karcolt vonalak visszaverik. Ahogy a fény keresztülhalad a felületen, a kép lélegzik. Egy szögből a figura tisztán és meghatározottan áll. Másik szögből megpuhul, visszatér a sötétségbe, ahonnan jött, soha el nem tűnve. Fókuszált spotlámpa alatt a kontraszt mélyül, és a kép szobrászati, fényesnek látszó minőséget ölt.

Mi teszi ezt a médiumot olyan megkapóvá? A csendes feszültség. A karcolás cselekvése közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy döntés, amelyet nem lehet visszafordítani. Ennek ellenére az eredmény nem rideg. Intim, atmoszférikus és mozgással tele van. A keménység puhává válik. A pusztítás teremtéssé lesz. A hiány jelenlétévé válik.

Olyan művekben, mint ez a portré, a figura soha nincs teljesen rögzítve. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatásával a kép perspektívával és hangulattal változik. Bizonyos pillanatokban úgy tűnik, hogy a téma kilép a feketéből. Máskor visszaterül csendes nyugalmába. A mozgalomban, a éles és a nyugalom között él ugyan a mű.

Mint minden idő nyomát viselő anyag, a felület is saját csendes életét hordozza. Minden karcolat egy-egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust rögzít. Együtt nemcsak egy képet, hanem egy jelenlétet alkotnak, amely fényváltozásokkal tovább tárja fel önmagát.

A művészről

Tijs Dragtsma vagyok, a TD Fine Art Studio alapítója.

Művészként állandó vágy hajt, hogy új vizuális nyelveket fedezzen fel. Nem tekintem a művészetet fix stílusként, inkább egy fejlődő felfedezési mezőnek, ahol az anyag, szerkezet, fény és érzelem összejön.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel indul. Hogyan beszélhet az anyag egy új módon? Hogyan válhat a keménység közeli kapcsolattá? Hogyan teremthet a pontosság érzelmet? Ez a keresés van minden, amit készítek.

A TD Fine Art Studio-n belül minden munka saját világként közelítve, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással. Egyes művek ritmus, ismétlés és szerkezet révén épülnek fel. Mások a hiány, árnyék, reflexió vagy feszültség révén kerülnek elő. Ami összeköti őket, az az eredetiség iránti közös elkötelezettség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét.

A kontraszt vonz. Az erő és törékenység között. Az irányítás és az érzés között. Ami látható és ami nyitva marad a értelmezésre. Célom nem csupán egy képet készíteni, hanem olyan művet létrehozni, amely leköti a figyelmet, elgondolkodásra késztet és idővel tovább tárja fel önmagát.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a kutatások összefonódnak. Nem csupán egy műterem, hanem egy fejlődő művészeti univerzum, amelyet a kíváncsiság, a pontosság és az a törekvés formál, hogy olyan művet hozzon létre, amely kifejezetten egyedi, szándékos és élő.”