Alessandro Padovan (1983) - 3D BERNARD AUBERTIN NEW! (con teca plexiglass)

A mű ideális párbeszédből születik Bernard Aubertin kutatásával, a Nouveau Réalisme művészével, aki a vöröset, aismétlést és az anyagot tette a saját poétikája középpontjává. Műveiben a könnyen és mindennap érik elemek sorozatossága olyan nyelvvé válik, amely képes feszültséget, energiát, pusztítást és átalakulást kiváltani.

S ebben a műben azonban a hagyományt az én kutatásom jellegzetes elemével, a szőlőmaróval (szőlőnemesítéshez hasonló értelemben vett „szőlőcs”?) idézve értelmezem át. A Aubertin által használt szegek helyett százasával használok csavarokat, melyek a vörös felületen meghatározott geometriai szerkezet szerint helyezkednek el. A csavar, amelyet általában az összeszereléshez, építéshez és mechanikához társítanak, itt autonóm művészi elemmé válik. Ismétlésével háromdimenziós felület keletkezik, amelyben a fény, az árnyék és a mélység folyamatosan módosítja a mű felületének észlelését.

A vörös úgy öleli át a kompozíciót, mint energiával teli felület, miközben a csavarok a síkból kiemelkedve vizuális vibrációt teremtenek. Előrefelől nézve a kompozíció rendezett és minimálisnak tűnik; oldalnézetből viszont kibontakozik valódi, háromdimenziós és matéria-szerepe.

A mű nem puszta Aubertin-idézet akar lenni, hanem kortárs értelmezése a nyelvének, a szögek csavarral való felváltásával és egy ipari objektum átalakításával művészi jellé.

A csavar így építés és pusztítás szimbólumává válik egyidejűleg: ami általában összekapcsolásra és rögzítésre szolgál, azt használják egy nyugtalanító, intenzív és mélyen matéria felület megteremtésére.

Éppen ebben a rend és feszültség, építés és pusztítás, kétdimenzionális és háromdimenzionális között születik a mű identitása.

Alessandro Padovan műve, a világszerte híressé vált Screw Art technikájáról. A mű plexifalatokból készült vitrinbe került, amely kiemeli és megóvja, a kortárs relikviává alakítva azt.

A tiszta vitrin izolál és véd, a művet korabeli relikviává alakítva.

Egyidejűleg ez a kortárs művészeti alkotás a Pop Art, a Screw Art és a konceptuális művészet, valamint a városi művészet nyomvonalába illeszkedik, vizuális nyelve és kulturális hatása alapján az olyan nagy nevek munkáira utal, mint Andy Warhol, Jean‑Michel Basquiat, Banksy, Jeff Koons, Keith Haring, Fontana, Imbue, obey, Padovan, Schifano, Nicole Lubbers, Bani, kev munday invader, murakami és Damien Hirst.
Ugyanakkor a művészi kutatás a luxus, az ikonikus divat és a globális design képzeletével is párbeszédben áll, utalva a szankció- és márkajelképekre, mint Louis Vuitton, Gucci, Chanel, Hermès, Rolex, Ferrari, Porsche, Lamborghini.

A művek nem másolatok vagy hivatalos együttműködések a fent említett művészekkel vagy márkákkal, hanem eredeti alkotások, amelyek egy személyes stílusban születnek, kritikát és újraírását tükrözik a fogyasztói társadalomnak, a márkazsúrlás szimbolikus értékének és a kortárs kulturális tárgyaknak.

Ez a megközelítés különösen a kortárs művészet gyűjtői és rajongói körében értékes, a luxus Pop Art, a konceptuális street art és a nagy ikonikus márkákról ihletett művészet kedvelői számára, miközben erős önálló művészi identitást is megőriz.