Alessandro Padovan (1983) - 3D BERNARD AUBERTIN NEW! (con teca plexiglass)

Az opera ideális párbeszédből születik Bernard Aubertin kutatásával, a Nouveau Réalisme művészével, aki a pirosat, a repetíciót és az anyagot tette központi elemekké saját poézisének. Műveiben az egyszerű, mindennapi elemek sorozatossága olyan nyelvvé válik, amely képes feszültséget, energiát, pusztítást és átalakulást megeleveníteni.

Az ebben a műben a hagyományt azonban az én kutatásom jellegzetes elemén keresztül reinterpretálom: a szőlősgyökéren.

A Aubertin által használt szegek helyett ezerszámra használok csavarokat, amelyek pontos geometriai szerkezet szerint rendeződnek a piros felületen. A csavar, amelyet általában az összeszereléshez, a konstrukcióhoz és a mechanikához társítanak, itt autonóm művészi elemmé válik. Ismétlésével olyan háromdimenziós felület keletkezik, amelyben a fény, az árnyék és a mélység folyamatosan módosítja a mű percepcióját.

A piros úgy öleli át a kompozíciót, mint egy energiafeltöltött felület, miközben a csavarok a síkból kiemelkedve látható vibrációt hoznak létre. Előrefutó nézetből rendezett és minimalista a kompozíció; oldalról nézve azonban kibontakozik valódi háromdimenziós és materiarészéhez.

A mű nem puszta Aubertin-idézet, hanem kortárs reinterpretációja a nyelvének, ahol a szöget a csavarral helyettesítem, és egy ipari tárgyat művészi jelként alakítok át.

Így a csavar egyszerre lesz a konstrukció és a pusztítás szimbóluma: ami általában összekötésre és rögzítésre szolgál, azt használják fel nyugtalanító, intenzív és mélyen anyagszerű felület megteremtésére.

Éppen ebben a rend és feszültség, építés és pusztítás, két- és háromdimenzionalitás közötti ellentétben születik meg a mű identitása.

Alessandro Padovan műve, amelyet világszerte a Screw Art technikájáról ismernek.
A mű plexi plexiból készült vitrinbe van zárva.

A tiszta üvegezés izolál és véd, átalakítva a művet kortárs ereklyévé.

Ezen kortárs művész alkotásai a Pop Art, Screw Art, a konceptuális művészet és a városi művészet nyomvonalába illeszkednek, vizuális nyelvezetükben és kulturális hatásukban idézve nagy nevek munkásságát, mint Andy Warhol, Jean‑Michel Basquiat, Banksy, Jeff Koons, Keith Haring, Fontana, Imbue, obey, Padovan, Schifano, Nicole Lubbers, Bani, kev munday invader, murakami és Damien Hirst.
Ugyanakkor a művészeti kutatás a luxus, az ikonikus divat és a globális design képzeletével párbeszédben áll, szimbólumaival és univerzálisan elismert márkákkal, mint Louis Vuitton, Gucci, Chanel, Hermès, Rolex, Ferrari Porsche Lamborghini, felidézve.

A művek nem másolatok vagy hivatalos együttműködések a megnevezett művészekkel vagy márkákkal, hanem eredeti alkotások, melyeket személyes stílussal hozok létre, amely tükrözi a fogyasztói kultúra kritikáját és a márka szimbolikus értékének újraolvasását, vagyis az art-kultúrát kortárs tárgyként értelmezi.

Ez a megközelítés különösen értékes a gyűjtők és a kortárs művészet iránti rajongók számára: a luxussal átitatott Pop Art, a konceptuális street art, valamint a nagy ikonikus márkák ihlette művészetek között, miközben erős önálló művészi identitást is megőriz.