Alessandro Padovan (1983) - 3D BERNARD AUBERTIN NEW! (con teca plexiglass)

A mű egy ideális dialógusból születik Bernard Aubertin kutatásával—a Nouveau Réalisme művésze, aki a pirosat, a repetíciót és az anyagot tette központi elemeivé poétikájában. Műveiben az elemek egyszerű és mindennapi sorozatossága olyan nyelvvé válik, amely feszültséget, energiát, pusztítást és átalakulást idéz elő.

Az adott műben azonban a hagyományt az én kutatásom jellemző elemén, a gazban átértelmezem.

A Aubertin által használt szegek helyett százával használok csavarokat, amelyeket pontos geometriai szerkezet szerint rendeztem a narancssárga felületen. A csavar, amelyet általában az összeállításhoz, a kivitelezéshez és a mechanikához társítunk, itt autonóm művészeti elemmé válik. Ismétlése háromdimenziós felületet hoz létre, amelyben a fény, az árnyék és a mélység folyamatosan módosítja az alkotás észlelését.

A piros úgy öleli a kompozíciót, mint egy energiával teli felület, miközben a csavarok a síkból előtörnek, és látható vibrációt idéznek elő. Frontális nézetből rendezetten és minimalista a kompozíció; oldalról megfigyelve viszont kibukik belőle az igazi, háromdimenziós és anyagias természete.

Az alkotás nem Aubertin egyszerű idézete, hanem a műnyelvének kortárs reinterpretációja, amely a szöget a csavarral helyettesíti, és egy ipari tárgyat művészi jellé alakít.

A csavar így egyszerre válik építés és pusztítás szimbólumává: ami általában a rögzítésre és összekötésre szolgál, azzal válik nyugtalanító, intenzív és mélyen anyagias felületté.

Kifejezetten ebben a rend és feszültség, építés és pusztítás, két- és háromdimenzionalitás közti ellentétben születik a mű identitása.

Alessandro Padovan művész alkotása, akit világszerte a Screw Art technikájáról ismernek.

A mű plexi vitrinnel díszített.

A transzparens figura izolál és véd, és egyúttal a művet kortárs ereklyévé alakítja.

E művész kortárs alkotásai a Pop Art, a Screw Art, a konceptuális művészet és a városi művészet vonalába illeszkednek, vizuális nyelvezetében és kulturális hatásában olyan nagy nevek munkáira emlékeztetve, mint Andy Warhol, Jean-Michel Basquiat, Banksy, Jeff Koons, Keith Haring, Fontana, Imbue, obey, Padovan, Schifano, Nicole Lubbers, Bani, kev munday invader, murakami és Damien Hirst.
Ugyanakkor a művészi kutatás a luxus, az ikonikus divat és a globális design imázsával is párbeszédbe elegyedik, utalva a jelképekre és a világszerte elismert márkákra, például Louis Vuitton, Gucci, Chanel, Hermès, Rolex, Ferrari, Porsche, Lamborghini.

A művek nem reprodukciók vagy hivatalos együttműködések a fent említett művészekkel vagy márkákkal, hanem eredeti alkotások, amelyek személyes stílussal mutatják meg a fogyasztói kultúra kritikáját és újraolvasását, a brand szimbolikus értékét és a kortárs kulturális tárgyként értelmezett művészetet.

Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a művek különösen vonzóak legyenek a kortárs gyűjtők és rajongók számára, a luxus Pop Art, a konceptuális street art és a nagy ikonikus márkáktól inspirált művészet iránt, miközben erős, önálló művészi identitásuk megmarad.