Tijs Dragtsma (1992) - A Mind Wound in Brass

Profil alakot ölt a sötétségből, nem felradírozva, hanem felderítve. A koponya helyén egy finom karcolások mezejéből fogaskerekek illeszkedő sorai forrnak össze, minden fog vagy perem fénypontot kap, mintha a mechanizmus halkan felváltotta volna a gondolatot. Nincs festék. Nincs nyomat. Nincs tinta. A kép bele van karcolva az akrilüveg felszínébe, minden órakor jelen van, a fény, amely ráesik, élesíti, nem pedig felhívja.

Ami a felületetől megszabadul, annyira beszédes, mint amit megtart. Az állkapocs, a koponya hátulsó része, az elme mögötti tér mind érintetlenül sötét marad, egy sziluett részletek nélkül, amely mögé rejtőzködni sincs mit. Csak a mechanizmus világít, egyedi jelek mezeje áll a fej belső működésének helyettesítésére, amely a puhát a szerkezetért cserélte.

És ott, pontosan ott, ahol egy szemnek figyelni kellene a világot, egy kis madár pihen. Ez az élő formája a bronz fogaskerekek között, ugyanazzal a türelmes reszeléssel készítve, de testként és tollként olvashatónak tűnik a fém helyett. A szemlélődés helyébe valami halkabb lépett: menedék, ösztön, egyetlen meleg jelenlét egy hideg szerkezetű fogaskerékházban.

Egy szobából messzebb a műalkotás emlékműként olvasható, egy tiszta mechanikus profil abszolút fekete ellenpontjaként. Közelről azonban ez a bizonyosság karcolatok mezőjévé olvad, amely kontrollált felszíni károsodás, és nem engedi, hogy bármi mást adjon vissza, mint önmagát, amíg a távolság vissza nem állítja a nagyobb formát. A darab kétszer olvasható: először egésze, majd felületeként.

Szimbólumként egy ősi kereszteződésnél ül, az a félelem, hogy az elme interlocking részekké redukálható, szemben a makacs ténnyel, hogy ott mégis fészkel valami, ami nem megmunkálható. A fény nem hozza létre a képét. Éleseníti azt, és vele együtt a csendes érvet, amelyet a mű az alkotások belsejében élőkről mond.

Ez a darab folytatja a Tijs Dragtsma által készített Art with Scratch sorozatot, amelyben a képi világ kontrollált felszíni károsodásból, nem pigmentből vagy nyomatból épül fel. Olyan vizuális nyelv, ahol a károsodás nem pusztítás, hanem szerkezet.

„Még egy fogakból álló elme is szükségel egy puhább helyet a fészekhez.”

Ami a Art with Scratchről elmondható

Az Art with Scratch olyan művészeti test, amelyben a kép nem rajzolt, hanem kioldott. Gyönyörűen fekete felületbe vésett vonalanként, minden mű számtalan pontos karcolatból tör elő, amelyek megcsillannak a fényben és formát adnak a sötétből.

Távolról nézve a kép szinte fényképszerűnek tűnik. Erőteljes, felismerhető és jelenléttel teli. Közelről azonban a mű sűrű egyéni jelzéseket tartalmazó mezővé oldódik fel. Finom, törékeny és szinte súlytalan. Akkor is szilárdságnak tűnőnek látszott, miként a fáklyát elborító, finom hálóként bomlik ki, minden vonal szándékos gesztus, amely elengedhetetlen az egészhez.

A fény nem hozza létre a képet. Élesíti. A fekete felület elnyel, miközben a karcolt vonalak visszatükrözik. Amikor a fény keresztülvándorol a felületen, a kép lélegzik. Egy szögből egyértelmű és meghatározott. Másikról pedig puhán fordul és visszaáll a sötétségbe, amelyből jött, sosem tűnik el. A fókuszált reflektor alatt a kontraszt mélyül, és a kép szobrászati, szinte ragyogó minőséget ölt.

Mi teszi ezt a médiumot annyira megragadóvá, az a csendes feszültség. A karcolás aktusa közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy döntés, amelyet nem lehet visszavonni. És mégis az eredmény nem rideg. Könnyed, atmoszferikus és mozgással teli élmény. A ridegség a gyengédségbe, a pusztítás a teremtésbe, a hiány a jelenlétbe megy át.

Olyan portrék, mint ez, a figurát sohasem teljesen rögzítik. A vonal, a fény és az árnyék összjátékán át a kép perspektívával és hangulattal együtt mozdul. Bizonyos pillanatokban a téma kilép a fekete közül. Máskor pedig visszakerül a mozdulatlanságba. Abban a mozgásban, a éles és a nyugodt között kel életre a mű.

Ahogyan minden idő nyomot hagyó anyag, a felület saját csendes életet hordoz. Minden karcolat megőriz egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust. Együtt nem csupán egy képet adnak, hanem egy jelenlétet is, amely a fény minden változásával tovább tárul fel.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio alapítója.

Művészként állandó vágy hajt, hogy új látásnyelveket fedezzen fel. Nem tekintem a művészetet fixstílusnak, hanem felfedező mezőnek, ahol az anyag, a szerkezet, a fény és az érzelem egyesül.

Munkáim gyakran egy egyszerű kérdéssel indulnak. Hogyan tud egy anyag új módon beszélni? Hogyan válhat a ridegség intimitássá? Hogyan teremthet a precizitás érzelmet? Ez a keresés az, ami minden általam készített dolog szívében van.

A TD Fine Art Studio‑n belül minden munka egy saját világként közelítve meg, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással rendelkezik. Némelyik mű ritmussal, ismétléssel és szerkezettel épül fel. Mások hiánnyal, árnyékkal, reflexióval vagy feszültséggel jelennek meg. Eket összeköti az eredetiség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét iránti közös elkötelezettség.

Látnoki vagyok a kontraszttal kapcsolatban. Az erő és a törékenység között. Az irányítás és az érzelem között. Amit látható és amit a interpretáció számára nyitva hagynak. Célom nem csak egy képet készíteni, hanem olyan művet létrehozni, amely leköti a figyelmet, visszakereszteli az elgondolkodást, és idővel tovább tárja fel önmagát.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összeérnek. Nem csupán műhely, hanem egy fejlődő művészi univerzum, amelyet a kíváncsiság, a precizitás és az a törekvés formál, hogy olyan munkát hozzon létre, amely kifejezetten megkülönböztető, szándékos és élő.