Tijs Dragtsma (1992) - A Ring Scratched From Void

A Ring Scratched From Void az utolsó pillanatot a teljesség előtt megkapja, és mozdulatlanul tartja. A nap maga eltűnt, a középpontban lévő fekete korongba süllyedt, és ami marad, csak a széle, a korona a sötétbe hajítva, koronázásra semmi sem maradt rá.

Nincs festék. Nincs lenyomat. Nincs tinta. A kép nem rá van applikálva az akrilüvegre, hanem abból van kiemelve. Pontosan ott nyílik ki a felületen a különálló jelzések mezője, ahol a korona feltűnne, ahogy a fényt elkapja és szórja, miközben a középponti korong zárva marad, sötét, érintetlen.

Egy eklipszis mindig többet hord magában, mint csillagászat. Az a pillanat, amikor minden látás forrása beletörik, és a világnak csak a fekete köré hajlított fény tartja meg a formáját. Az akrilüvegre karcolva ez az elképzelés fizikává válik: a kép azért létezik, mert valami hiányzik, nem pedig azért, mert hozzáadtak valamit; a látványt a körülötte lévő kár hozza láthatóvá, a vákuum pedig a sérülés által mutatkozik meg.

A gyűrű mindig jelen van, nappal vagy gyenge fényben egyaránt. A közvetlen fény előre állítja a koronát, és a kontraszt a felületen mélyül, de a kép soha nem kapcsol be vagy ki a fénytől. A fény nem hozza létre a képet. Megerősíti.

Egy szobányi távolságból a mű egy monumentális gesztusba sűrűsödik: egy fekete kör, amely egy fény koronát visel a végtelen sötétség ellenére. Közelről ez a korona finom karcolatok mezőjévé törik, mindegyik egy kis fénytartalékkal, nyugtalan, miközben az egész nyugodtnak tűnik.

A Ring Scratched From Void folytatja a Scratch által készített művészet-sorozatot, amelyben a képeket kontrollált felületi sérülés hozza létre pigment vagy nyomat nélkül. Egy vizuális nyelv, ahol a sérülés nem pusztítás, hanem szerkezet.

„Ami hiányzik, az a fény.”

A Scratch-művészetről

A Scratch-művészet a sorozat neve, amelyben a kép nem rajzolódik, hanem felszabadul. Egy mély fekete felületre egyenesen faragott vonalak, minden munka számtalan precíz karcolat révén jelenik meg, amelyek megfogják a fényt, és formát adnak a sötétnek.

Távolról nézve a kép szinte fényképszerűnek tűnik. Erőteljes, felismerhető és telve van jelenléttel. Közelről azonban a mű egy sűrű jelzőmezővé szürkül el. Finom, törékeny és szinte súlytalanság. Amit látszólag szilárdnak hitünk, az egy gyenge vonalak hálózatává válik, minden egyes vonal egy szándékos gesztus, amely nélkülözhetetlen az egészhez.

A fény nem hozza létre a képet. Megerősíti. A fekete felület elnyel, miközben a karcolt vonalak visszatükröződnek. Ahogy a fény végigpásztáz a felületen, a kép lélegzik. Egyik szögből a figura tisztán és meghatározottan áll, másikról pedig lágyan feloldódik és visszaül a sötétségbe, amelyből jött, soha nem tűnik el. Fókuszált reflektor alatt a kontraszt mélyül, és a kép szobroztatott, szinte fénylő minőséget ölt.

Mi teszi ezt a médiumot olyan vonzóvá? A csendes feszültség. A karcolás tennivalója közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy döntés, amelyet nem lehet visszafordítani. Ennek ellenére az eredmény nem rideg. Bensőséges, atmoszferikus és mozgással teli. A keménység lágyulás lesz. A pusztítás teremtéssé válik. A hiány jelenlétévé válik.

Olyan művekben, mint ez a portré, a figura soha nincs teljesen rögzítve. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatásán keresztül a kép nézőponttal és hangulattal együtt mozog. Bizonyos pillanatokban a téma úgy tűnik, hogy előrelép a fekete onnan, ahol állt. Máskor visszaáll a csendességbe. Ebben a mozgásban, a rágóság és a nyugalom között él a mű.

Mint minden idő nyomát magán viselő anyag, a felület saját csendes életét hordozza. Minden karcolat egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust megörökít. Együtt ők nem csak egy képet, hanem egy jelenlétet alkotnak, amely a fény változásával tovább tárul fel.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio alapítója vagyok.

Művészként állandó vágy hajt, hogy új vizuális nyelveket fedezzek fel. Nem tekintem a művészetet fix stílusnak, hanem egy fejlődő felfedezési mezőnek, ahol az anyag, a szerkezet, a fény és az érzelem összejön.

Munkáimat gyakran egy egyszerű kérdéssel kezdem. Hogyan beszélhet egy anyag új módon? Hogyan válhat a keménység intimitássá? Hogyan teremthet a precizitás érzelmet? Ez a keresés lényegét adja minden alkotásomnak.

A TD Fine Art Studio-n belül minden mű egymaga is saját világnak tekinthető, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással. Néhány munka ritmus, ismétlés és szerkezet révén épül fel. Mások a hiány, az árnyék, a visszaverődés vagy a feszültség által születnek. A közös bennük az eredetiség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét iránt vállalt elkötelezettség.

A kontraszt érdekli leginkább. Az erő és a törékenység között. Az irányítás és az érzelem között. Ami látható és ami nyitott értelmezésre. Célom nem csupán egy képet létrehozni, hanem olyan művet alkotni, amely megragadja a figyelmet, felhívja a reflektálásra, és idővel tovább tárja fel önmagát.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összeérnek. Ez nem csupán egy műterem, hanem egy fejlődő művészi univerzum, amely a kíváncsiságtól, a precizitástól és az aambíciótól formálódik, hogy olyan műveket hozzon létre, amelyek sajátságosak, szándékosak és élethűek.