Alessandro Padovan (1983) - 3D BERNARD AUBERTIN NEW! (con teca plexiglass)

A mű egy ideális párbeszédből születik Bernard Aubertin kutatásával, a Nouveau Réalisme művészével, aki a pirosat, a repetitiont és az anyagot tette művészeti poéziai középpontjává. Műveiben a hétköznapi, egyszerű elemek sorozatossága olyan nyelvvé válik, amely feszültséget, energiát, pusztítást és átalakulást hív elő.

Ez a mű azonban a hagyományt az én kutatásom jellegzetes elemével, az erekkel reinterpretálja.

A Aubertin által használt szögek helyett százszámra használt csavarokat alkalmazok, melyek egy pontos geometriai szerkezet szerint helyezkednek el a vörös felületen. A csavar, amelyet általában összerakásra, építésre és mechanikára társítunk, itt önálló művészi elemmé válik. Ismétlése háromdimenziós felületet hoz létre, amelyben a fény, az árnyék és a mélység folyamatosan módosítják a mű észlelését.

A vörös energiával töltött felületként öleli át a kompozíciót, miközben a csavarok a síkból kiemelkednek, vizuális vibrációt létrehozva. Első ránézésre a kompozíció rendezett és minimalista; oldalról szemlélve azonban feltárul a valódi, háromdimenziós és materiális természete.

A mű nem pusztán Aubertin idézete szeretne lenni, hanem kortárs reinterpretációja a nyelvének, a szöget a csavarral helyettesítve, s egy ipari tárgyat művészi jelképpé alakítva.

Így a csavar egyszerre építés és pusztítás jelképe: ami általában összekötésre és rögzítésre szolgál, azt használják fel egy nyugtalan, intenzív és mélyen materiális felület megteremtésére.

Pont ezt a rend és feszültség, építés és pusztítás, kétdimenzionalitás és háromdimenzió között feszülő ellentétet adja az identitást a műnek.

Alessandro Padovan világszerte híres munkája a Screw Art technikájáról szól.

A mű plexi ládikával díszített.

A transzparens láda izolál és véd, ezáltal a mű kortárs ereklyévé válik.

Ez a művész kortárs alkotásai a Pop Art, a Screw Art, a konceptuális művészet és az urban art vonalába tartoznak, vizuális nyelvezetükben és kulturális hatásukban olyan nagyságok munkáira utalnak, mint Andy Warhol, Jean‑Michel Basquiat, Banksy, Jeff Koons, Keith Haring, Fontana, Imbue, obey, Padovan, Schifano, Nicole Lubbers, Bani, kev munday invader, murakami és Damien Hirst.
Ugyanakkor a művészeti kutatás a luxus, az ikonikus divat és a globális design képzeletével folyamatos párbeszédet folytat, olyan általánosan elismert szimbólumokat és márkákat idézve, mint Louis Vuitton, Gucci, Chanel, Hermès, Rolex, Ferrari, Porsche, Lamborghini.

A művek nem reprodukciók vagy hivatalos együttműködések a fent említett művészekkel vagy márkákkal, hanem eredeti alkotások, ami személyes stílussal készült, kritikus és újraértelmező szemlélettel a fogyasztás, a márka szimbolikus értéke és a művészet mint kortárs kulturális tárgy megközelítésére.

Ez a megközelítés különösen értékeltté teszi a kortárs művészet gyűjtői és rajongói számára, a luxus Pop Art, koncepcionális street art és a nagy ikonikus márkák által ihletett művészet iránt, miközben erős, önálló művészi identitást is megőriz.