Tijs Dragtsma (1992) - Hands Woven From Light

Két kéz érintésével találkozik a csúcsiujjaknál, és nem megy tovább. Az egész gesztus ebben a egyetlen érintkezési pontban nyugszik, és itt tisztán fényben van megrajzolva, mozdulatlanul, semmit sem kérdezve a nézőtől, csak hogy kicsit tovább nézzen, mint általában.

A Kezek fényből szőve a Praying Hands után készült, az a festői rajz, amelyet Albrecht Dürer készített kék papírra a 16. század elején, egy nagyobb oltárképre vonatkozó tanulmányként, amely ma a bécsi Albertinában található, és talán az egész Nyugati művészet egyik legismertebb kézügyben rajza. Milliók látták már falon, kártyán, tetovált, és csak sokáig nem ismerték a nevét.

Az eredeti azért szeretik, mert egyszerű. Nincs arckép, nincs környezet, csak két kéz, minden ujjperc, ütő- és érfelület és bőrredő olyan gondos megfigyelésével, mint egy portré esetében; az áhítat csak anatómián keresztül láthatóvá válik. Ez a változat megtartja ezt az anatómiai teljességet, a megemelt ujhegyeket, a tenyér-pámla puha átfedését, a ruhaujjak összegyűlt redőit alul. Amit elvet, az Dürer szürke és fehér tintája és a rajzolt papír kéke, mind visszafordítva feketére.

Az ujhegyek és a felvetett kéz a legfényesebb mezőt tartják az egészen a munka gyökeréig, egy sűrű szövetét a finom karcolásoknak, amely úgy tűnik, mintha zúgnék a fény eltalálásakor. Lent a mandzsetták visszatérnek egy lágyabb, lazább fénnyel, a ruhák redői ugyanazzal a nyomokkal felhúzva, csak ritkábban, miközben a csukló és a kar feloldódik a környező sötétben, megadva az egész műnek, hogy lélegezzen. Egy szobából távol olvasva egy egységes tömegnek tűnik, halvány a fekete ellenében. Közelről pedig csak egyedi nyomok mezője.

Nincs festék. Nincs nyomtatás. Nincs tinta. A kép az akrilüveg felületébe van karcolva. Mindig jelen van. A fény nem hozza létre. A fény élesíti.

Ha lekaparjuk az arcot, a környezetet, még a színt is, akkor egy ennyire ismerős gesztus is egészen megérkezik. Ez az image nyugodt állítása: az áhítatnak nincs szüksége díszítésre, csak figyelemre, amely egyetlen pontban, ahol az ujjak érintik egymást, tart meg.

A Hands Woven From Light a After the Masters sorába tartozik, amely az Art with Scratch sorozat része Tijs Dragtsma művész jóvoltából, amelyben a képeket kontrollált felületkárosodás hozza létre pigment vagy nyomtatás helyett, és amelyben ugyanaz a károsodás egyúttal arra a kérdésre ad választ, hogy a szem mennyire ismeri fel önmagát, és mi marad, miután a színt eltávolították.

„Egy vizuális nyelv, ahol a károsodás nem pusztítás, hanem szerkezet.”

A KERESZTKÉPRŐL

Art with Scratch egy olyan műhely, amelyben a kép nem rajzolt, hanem felszabadult. Soronként bevésve egy mély fekete felülete, minden munkát számtalan precíz karcolat hoz létre, amelyek megcsillanó fényt adnak és formát adnak a sötétségből.

Távolról a kép majdnem fényképszerűnek tűnik. Erős, felismerhető és jelenléttel teli. Közelről azonban a munka az egyedi nyomok sűrű mezőjévé oldódik. Finom, törékeny és majdnem súlytalan. Amit erősnek véltünk, az finom hálózatú vonalak hálójává válik, minden vonal egy tudatos gesztus és minden egyes tizedrésze elengedhetetlen az egészhez.

A fény nem alkotja a képet. A fény éleseníti. A fekete felület elnyel, míg az karcolt vonalak tükröznek. Ahogy a fény végigfut a felületen, a kép lélegzik. Egy szögből a figura tisztán és határozottan áll. Egy másikról megpuhul és visszatér a sötétségbe, ahonnan jött, soha el nem tűnve. Egy fókuszált reflektor alatt a kontraszt mélyül, és a kép szoborszerű, majdnem fénylő minőséget ölt.

Mi teszi ezt a médiumot annyira meggyőzővé? A csendes feszültség. A karcolás aktusa közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy döntés, amelyet nem lehet visszafordítani. Mégis az eredmény nem rideg. Személyes, légies, mozgással teli. A ridegség lágyul, a pusztítás teremtéssé válik. A hiány jelenlétévé válik.

Olyan művekben, mint ez a portré, a figura sosem teljesen rögzített. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatásában a kép perspektívával és hangulattal változik. Bizonyos pillanatokban úgy tűnik, mintha a fekete hátból előlépne a téma. Máskor visszahúzódik a nyugalom állapotába. Ebben a mozgásban, a szépség és a nyugalom között jelenik meg a mű.

Ahogy minden idő nyomot hagy a felületen, úgy a felület maga is saját csendes életét hordozza. Minden karcolat megőriz egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust. Egyesítve nem csak egy képet, hanem egy jelenlétet teremtenek, amely fényváltásokkal tovább tárul fel.

A Művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio megalapítója.

Művészként állandó vágy ég bennem, hogy új vizuális nyelveket fedezzek fel. Nem a művészetet tekintem fix stílusnak, hanem egy fejlődő felfedezési mezőnek, ahol az anyag, a szerkezet, a fény és az érzelem összejön.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel kezdődik. Hogyan beszélhet egy anyag új módon? Hogyan válhat a ridegség intimitássá? Hogyan teremthet a precizitás érzelmet? Ez a keresés áll a gyakorlatom szívében.

A TD Fine Art Studio-ban minden munka önálló világként közelíti meg önmagát, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással. Néhány művet ritmus, ismétlés és szerkezet épít fel. Mások a hiány, az árnyék, a reflexió vagy a feszültség révén születnek. A közös bennük, hogy eredetiség, tisztaság és érzelmi jelenlét iránti elkötelezettség.

Rabul ejt a kontraszt. Az erő és a törékenység között. Az irányítás és az érzelem között. Ami látható és ami nyitva marad a értelmezés előtt. Célom nem csupán képet készíteni, hanem olyan művet létrehozni, amely megfogja a figyelmet, meginspirálja a gondolkodást, és idővel tovább tárja fel önmagát.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összefutnak. Nem csupán műhely, hanem egy fejlődő művészeti univerzum, amelyet kíváncsiság, precizitás és az a vágy formál, hogy olyan munkát hozzon létre, amely egyedi, tudatos és élő benyomást kelt.