Tijs Dragtsma (1992) - The Body Becomes a Question Mark

A póz itt az egész történet. Egy nő teste hátrafelé hajlik, a gerinc íve egyetlen folyamatos görbévé görbül, a fej előre hullik, a torok a sötét felé nyitva. Ez a gesztus marad az egyetlen, ami még áll. Nincs bútordarab, nincs környező terem, csak az alak, amit a test magába adásával hoz létre.

A görbület szinte azonnal kérdőjellé olvasható. Ez nem a póz véletlenje, hanem a mű alkotóeleme. A gerinc a horog lesz, a hátra permeteződő haj lesz a farkincája, és a maradék olyan testi formává válik, amely írásjelekre hasadásig pontozódik, kérdezve valamit, amit hangosan nem tud kimondani.

A kép olyan, mintha egyetlen jelmez mezsgyéjéből lenne kivágva, közvetlenül az akrilüvegbe. Nincs festék, nyomat vagy tinta. A hát, a váll, a toroktól csípőig vezető hosszú vonal kontrollált felületkárosodásból épül fel, finom karcolatok mezője, amelyek megfogják és megtartják a fényt, inkább mint abban visszatükröznék a bőrt.

A kép mindig jelen van, függetlenül a közvetlen fénytől. A fény nem teremt meg, éleseníti azt. Emelt lámpa alatt a ridgesek mélyülnek, a test súlyt és fényt nyer, sík fény alatt pedig csendesebb ragyogásba simul. Másképp olvasható a térből, mint közelről állva, ahol a figura azokat a jelzőket bontja szét, amelyeket felépített.

Ami abban a széttörésben elveszik, olyan tudatosan van jelen, mint amennyire megmarad. Felület, részletek, még az identitás is elsötétül. Ami megmarad, az a testtartás, az alázat, a gerinc nyomás alatti architektúrája. A test nincs elrejtve, az a vonal, amely még mindenre választ ad.

A mű folytatja a Scratch művészet Sorozatát Tijs Dragtsma által, amelyben a képeket kontrollált felületkárosodás révén, pigment vagy nyomtatás nélkül építik fel. Ez a mű egyedi.

"Egy test, amely kérdőjellé hajlik, alá írt válasz nélkül."

A Scratch művészetről

A Scratch művészet egy olyan sorozat, amelyben a kép nem megrajzolt, hanem kiadott. Húzásonként mély fekete felületbe faragva, minden darab számtalan pontos karcoláson keresztül tárul fel, amelyek megfogják a fényt és a sötétségből formát hoznak elő.

Távolról nézve a kép szinte fényképesnek tűnik. Hatalmas, felismerhető és jelenléttel teli. Közelebb azonban a mű sűrű, egyedi jelek mezőjévé oldódik. Finom, törékeny és majdnem súlytalannak hat. Ami korábban szilárdnak tűnt, finom vonalhálószövődéssel tárul fel, minden vonal egy szándékos gesztus, mindegyik nélkülözhetetlen egységéhez.

A fény nem hozza létre a képet. Éleseníti. A fekete felület elnyel, miközben a karcolt vonalak visszatükröznek. Ahogy a fény a felületen végighalad, a kép lélegzik. Egy szögből a figura világos és határozott, egy másikról pedig megpuhul és visszaragyog a sötétség felé, ahonnan jött, soha el nem tűnve. Fókuszált spotlámpa alatt a kontraszt mélyül, és a kép szoborszerű, szinte fénylő minőséget ölt.

Mi teszi ezt a médiumot annyira meggyőzővé, az a csendes feszültség. A karcolás közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy döntés, amelyet meg nem lehet tagadni. Ugyanakkor az eredmény nem riding, hanem bensőséges, atmoszferikus és mozgással élő. A ridegség lágyabbá válik. A pusztítás teremtéssé lesz. A hiány jelenlétévé válik.

Olyan portrékhoz hasonló művekben a figura soha sincs teljesen rögzítve. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatásában a kép perspektívát és hangulatot vált. Bizonyos pillanatokban a téma úgy tűnik, mintha kilépne a fekete alól. Máskor pedig visszaáll a nyugalomba. Abban a mozgásban, a éles és a nyugalom közötti állapotban éled fel a mű.

Mint minden idő nyomában érintett anyag, a felület saját csendes életet hordoz. Minden karcolás megőriz egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust. Együtt nem csak egy képet alkotnak, hanem egy jelenlétté váló egységet, amely minden fényváltozással tovább tárul fel.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio megalapítója.

Művészként a folyamatos vágy hajt, hogy új látásnyelveket fedezzek fel. Nem tekintem a művészetet fix stílusnak, hanem egy fejlődő felfedezési mezőnek, ahol az anyag, a szerkezet, a fény és az érzelem összhangba kerül.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel kezdődik. Hogyan beszélhet az anyag új módon? Hogyan válhat a ridegség intimitássá? Hogyan teremthet a pontosság érzelmet? Ez a keresés van minden alkotásom középpontjában.

A TD Fine Art Studio-n belül minden sorozatot saját világának tekintem, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással. Néhány műt a ritmus, a ismétlés és a szerkezet épít fel. Mások a hiány, az árnyék, a reflexió vagy a feszültség által születnek. Ami összeköti őket, az az eredetiség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét iránti megosztott elkötelezettség.

Különösen a kontraszt érdekfeszítő számomra: az erő és a törékenység között. A kontroll és az érzelem között. Ami látható és ami nyitva marad a értelmezésre. Nemcsak egy képet szeretnék létrehozni, hanem olyan művet, amely felhívja a figyelmet, ösztönzi a reflektálást, és idővel tovább tárul fel.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összegződnek. Nem csak egy műhely, hanem egy fejlődő művészi univerzum, amely a kíváncsiság, a precizitás és az a törekvés formájában alakult ki, hogy olyan művet hozzon létre, amely megkülönböztethető, célzott és élőnek érzi magát.