Tijs Dragtsma (1992) - Marley Rising Through Smoke

Bob Marley szemét csukva látjuk, arcán végig egy vékony füstcsík gomolyog, a dreadlockok fényt kapnak a széleiken, mintha a lélegzet közepén, nem pedig a póz közepén érnék a pillanatot. Ebben a műben ez a lélegzet lesz az egész kép. A füst a legfényesebb szál a kompozícióban, finom karcolatokból spirálként felfelé, és a szem a mélyen, egy arcból kiépített, a felület módosított sérüléseiből felépült alak felé vezeti, nem árnyékolás vagy vonal alapján.

A háttér tiszta, érintetlen fekete marad, így az arc és a pókás fürtök úgy tűnnek, mintha a semmiből emelkednének, csak ott alakulnak ki, ahol a felületet megérintették. Egy terem felől nézve a portré egyetlen nyugodt, monumentális jelenlétként olvasható. Közeli szemlélésnél az jelenlét egyedi jelzések mezőjévé bomlik, mindegyik apró és szándékos, egyik sem meséli el a történetet önmagában.

Nincs festék. Nincs nyomat. Nincs tinta. A kép a színes akrilüveg felületébe van karcolva, minden napszakban jelen van, minden fényben. A fény nem hozza létre ezt a portrét, hanem megélesíti, amit már ott van, a ragyogó fürtök és a közöttük magasodó sötétség kontrasztját mélyíti, így a mű másképp olvasható, ahogy elhaladunk mellette, miközben soha nem veszíti szem elől középponti arcát.

Marley gyakran becsukta a szemét színpadon, közben beszéd közben, mosoly közben, mintha befelé figyelne, miközben kifelé irányítaná a figyelmet. Ez a mű is megőrzi ugyanezt a csukott szemű nyugalmát, a felhúzott füst, mint egy megtartott hang, egy lágy mosoly érkezik a hang előtt. Úgy érezzük, mint egy híres arckép helyett egy privát pillanat portréját, amelyet éppen megfigyeltek.

A Marley Rising Through Smoke folytatja a Scratch művészet sorozatát, amelyet Tijs Dragtsma készített, és amelyben a képi megvalósítás a pigment vagy nyomat helyett a megmunkált felületi sérülések révén születik meg. Olyan vizuális nyelv, amelyben a sérülés nem pusztítás, hanem szerkezet. Ez a munka egyedi.

„Egyes füstök felemelkednek és elmúlnak. Mások hosszú ideig tartanak, hogy portrét alkossanak.”

A Scratch-művészetről

A Scratch-művészet olyan alkotói gyűjtemény, amelyben a kép nem rajzolt, hanem ki van engedve. Mély fekete felületbe vonva, soronként faragva, minden munka számtalan precíz karcolatból bontakozik ki, amelyek megcsillanítják a fényt és formát hoznak a sötétből.

Távolról nézve a kép szinte fényképszerűnek tűnik. Ereje, felismerhetősége és jelenléte telített. Közelről azonban a mű behatol egy sűrű egyéni jelzésmezőbe. Finom, törékeny és szinte súlytalannak tűnik. Ami korábban szilárdnak látszott, az most egy apró, szándékos vonalhálót mutat, mindegyik gesztus, mindegyik elengedhetetlen az egészet tekintve.

A fény nem hozza létre a képet. Megélesíti azt. A fekete felület elnyel, miközben a karcolt vonalak visszatükrözik. Ahogy a fény át- vagy föléjük halad, a kép lélegzik. Egy szögből a figura tisztán és símán áll, egy másikból pedig lágyabbá válik, és visszasiklik a sötétség felé, ahonnan jött, soha meg nem szűnve. Egy fókuszált reflektor alatt a kontraszt mélyül, és a kép szobrászati, fénylő minőséget vesz fel.

Ami ezt a médiumot olyan meggyőzővé teszi, az a csendes feszültsége. A karcolás mért fogadó, közvetlen cselekedet. Minden vonal egy döntés, amelyet nem lehet visszavonni. Mégis az eredmény nem rideg. Megközelíthető, atmoszferikus és mozgással élő. A keménység lágyul. A pusztítás teremtéssé válik. A hiány jelenlétbe életbe lép.

Olyan művekben, mint ez a portré, a figura soha nem ragadja meg teljesen magát. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatásában a kép perspektívával és hangulattal mozog. Bizonyos pillanatokban a tárgy úgy tűnik, ahogyan kilép a fekete mögül. Máskor visszasimul a nyugalomba. Ebben a mozgásban, a éles és a nyugalom között él tovább a mű.

Ami a idővel érintett anyagokat illeti, a felület saját csendes élettel bír. Minden karcolat egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust hordoz. Együtt nem csupán képet adnak, hanem jelenlétet, amely továbbra is felfedi magát a fény minden változásával.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio alapítója.

Művészként folyamatosan az új vizuális nyelvek felfedezésének vágya hajt. Nem tekintem a művészetet fix stílusnak, inkább felfedezés, amelyben az anyag, szerkezet, fény és érzelem összetalálkozik.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel indul. Hogyan szólhat egy anyag új módon? Hogyan válhat a keménység intimitássá? Hogyan teremthet a precizitás érzelmet? Ez a keresés a mindennek a magja.

A TD Fine Art Studio-n belül minden műtípus saját világként közelíti meg magát, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással. Egyes művek ritmussal, ismétléssel és szerkezettel épülnek fel. Mások hiánnyal, árnyékkal, reflexióval vagy feszültséggel születnek. A közös bennük az eredetiség, a tisztaság és az érzelmi jelenlét iránti elkötelezettség.

A kontraszt iránt vagyok elragadtatva. Az erő és a törékenység közötti feszültség, az irányítás és az érzelem közötti különbség, a látható és a nyitva hagyott értelmezés között. Célom nem csupán egy kép létrehozása, hanem olyan munka megteremtése, amely leköti a figyelmet, felhívja a visszatekintést, és idővel tovább felfedi magát.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összegződnek. Nem csupán egy műterem, hanem egy fejlődő művészeti univerzum, amelyet kíváncsiság, precizitás és az a törekvés formál, hogy olyan művet hozzon létre, amely egyedi, szándékos és élő legyen.