Tijs Dragtsma (1992) - Warhol Behind the Flash

Egy alak kijön a fekete akrillüvegből félig, a pillanatban megpattanva, amikor a vaku felvillanhatott volna. Andy Warholt az a megjelenés tette azonnal felismerhetővé a szilver parókával, itt viszont egy olyan mezővé válik, ahol az egyes jelölések finom vonalai összegyűlnek és megkapják a fényt, mire a haj úgy égni kezd a sötét ellenében. Semmit sem adtak hozzá, hogy ez megtörténhessen. A kép azért létezik, mert a felszín eltávolításával jött létre, nem felépítésével.

Az arca többnyire árnyékban marad, a fénylő mezőből kivágva, nem pedig aztól megvilágítva, egy szem és a száj íve csak a megemelt kamera mögé látszik. A kamera megragadó kezeinek ból- zísza ugyanaz a csendes tűz, mint a hajnál; a csuklók és inak a karcolt fényben kiemelve, miközben a fényképezőtest maga sötét és szilárd marad, szinte sziluett a sziluettben. Nincs festék. Nincs nyomat. Nincs tinta. A hasonlóság teljes mértékben a kontrollált karcolatokkal, az akrilüvegbe dolgozott bele.

Warhol pályafutását azzal töltötte, hogy arcokra alakította leírásokat, és ismételte őket addig, amíg a kép mögött álló személy kezdet a képen magába a képetbe olvad. Ez a munka visszafordítja ezt az ötletet rá. A vaku, amelyet épp be kívánna lőni, az az egyetlen téma, amely szinte teljesen sötét marad, egy kis, szándékosan megfordított dolog: a fényből ikonokat teremtő művész maga is ettől, és annak hiányától tartatatik össze.

A kép mindig jelen van, még közvetlen fény nélkül is látható. Erősebb fény alatt a karcolások felkapják és visszatükrözik a fényt, a kontraszt mélyül, és a haj mintha tovább emelkedne a felület fölé, de magát a képet soha nem kapcsolja ki. A fény nem hozza létre ezt a képet. Megélesíti. Egy távolról nézve a mű tiszta, monumentális portréként olvasható. Közelről a portré finom karcolatok mezőjévé oldódik, minden egyes vonal a teljes része, és sem egyetlenegy sem, önmagában, egyetlen képként nem lesz ható.

Ez a darab folytatja a Tész Dragtsma–Art with Scratch sorozatát, amelyben a képeket a pigment vagy nyomat helyett a kontrollált felületi sérülés építi fel. Ez a munka egyedi.

"A vaku soha nem villog. A fény már ott volt, várva, hogy felfedjék."

A szabadság a művel: Art with Scratch

Az Art with Scratch egy olyan műfaj, amelyben a kép nem rajzolt, hanem felszabadult. Belevésve darabonként egy mély fekete felületbe, minden mű számtalan pontos karcolat révén kel életre, amelyek megcsillannak a fényben és formát adnak a sötétnek.

Távolról nézve a kép szinte fényképszerűnek látszik. Erőteljes, felismerhető és jelenléttel telt. Közelről azonban a munka sűrű karcolatok mezőjévé olvad. Finom, törékeny és szinte súlytalan. Ami korábban szilárdnak tűnt, az most egy finom vonalak hálózataként mutatkozik, minden vonal egy szándékos gesztus, mindegyik lényeges az egészhez.

A fény nem hozza létre a képet. Megélesíti. A fekete felület felszív, míg a karcolt vonalak visszaverik. Amikor a fény végigfut a felületen, a kép lélegzik. Egyik szögből a figura egyértelműen és meghatározottan áll. Egy másikból lágyul és visszahúzódik a sötétségbe, amelyből jött, soha nem tűnik el. Egy fókuszált fény alatt a kontraszt mélyül, és a kép szoborszerű, fénylő minőséget ölt.

Mi teszi ezt a médiumot ilyen meggyőzővé? A csendes feszültség. A karcolás csak közvetlen és visszafordíthatatlan. Minden vonal egy döntés, amelyet nem lehet megfordítani. Mégis az eredmény nem rideg. Közeli, hangulatos és élő a mozgástól. A keménység lágyulássá válik. A pusztítás teremtéssé lesz. A hiány jelenlétévé válik.

Olyan alkotásokban, mint ez a portré, a figura sosem teljesen rögzült. A vonal, a fény és az árnyék kölcsönhatásában a kép perspektívától és légkörtől függően mozgást mutat. Bizonyos pillanatokban a téma úgy tűnik, hogy kiemelkedik a feketéből. Máskor visszahúzódik a nyugalomba. Ebben a mozgásban, a élesség és a nyugalom között valósul meg a mű.

Mint minden idő nyomát viselő anyagnál, a felület saját csöndes életét hordozza. Minden karcolat egy-egy pillanatot, egy lélegzetet, egy gesztust tart meg. Együtt nem csak egy képet, hanem egy jelenlétet alkotnak, amely fényváltozásról fényváltozásra tovább tárja fel önmagát.

A művészről

A nevem Tijs Dragtsma, a TD Fine Art Studio alapítója.

Művészként a folyamatos vágy hajt, hogy új vizuális nyelveket fedezzek fel. Nem tekintem a művészetet fix stílusnak, inkább egy olyan feltérképeződésnek, ahol az anyag, a struktúra, a fény és az érzelem összejön.

Munkám gyakran egy egyszerű kérdéssel indul. Hogyan szólhat meg egy anyag új módon? Hogyan lehet a keménység intimitássá? Hogyan hozhat létre a precizitás érzelmet? Ez a keresés a mindenben ott rejlik, amit létrehozok.

A TD Fine Art Studio-n belül minden sorozat saját világnak, saját logikával, hangulattal és vizuális identitással rendelkezik. Vannak művek, amelyeket ritmussal, ismétléssel és struktúrával építenek fel. Mások hiány, árnyék, visszaverődés vagy feszültség révén születnek meg. A közös bennük a kreativitás eredetiséghez, tisztasághoz és érzelmi jelenléthez való elkötelezettség.

A kontraszt érdekli engem különösen. Az erő és a törékenység között. Az irányítás és az érzelem között. Ami látható és ami a magyarázat számára nyitva áll. A célom nem csak egy kép létrehozása, hanem egy olyan mű megteremtése, amely megkapja a figyelmet, meghívja a reflexiót és idővel tovább tárja fel önmagát.

A TD Fine Art Studio az a tér, ahol ezek a felfedezések összegyűlnek. Nem csupán műhely, hanem egy fejlődő művészi univerzum, amelyet a kíváncsiság, a precizitás és az a ambíció formál, hogy olyan szüketségbe érvényes és élő alkotásokat hozzon létre, amelyek egyedi, szándékos és eleven érzetet keltenek.