Alessandro Padovan (1983) - BERNARD AUBERTIN (con teca plexiglass)

Az operát ideális párbeszédként született Bernard Aubertin kutatásával, a Nouveau Réalisme művészével, aki a vöröset, az ismétlést és az anyagot tette projektje poézisének központi elemévé. Műveiben az egyszerű és hétköznapi elemek sorozatossága olyan nyelvvé válik, amely képes feszültséget, energiát, pusztítást és átalakulást megidézni.

E műben azonban a hagyományt az én kutatásomra jellemző elem, a szőlőszem (szőlő torzásokkal) révén reinterpretálom.

A szögek Aubertin által használt helyett százszámra alkalmazok csavarokat, pontos geometriai szerkezet szerint elrendezve a vörös felületen. A csavar, amelyet általában összeillesztéshez, építéshez és mechanikához társítanak, itt autonóm művészeti elemként válik. Ismétlésével olyan háromdimenziós felület keletkezik, amelyben a fény, az árnyék és a mélység folyamatosan módosítja a mű megítélését.

A vörös úgy öleli körbe a kompozíciót, mint energia-töltött felszín, miközben a csavarok kiemelkednek a síkból és egyfajta vizuális rezgést hoznak létre. Előre nézve a kompozíció rendezettnek és minimalisnak tűnik; oldalsó megfigyelésnél viszont kibontakozik igazi háromdimenziós, anyagias természete.

A mű nem puszta Aubertin-idézet akar lenni, hanem a kortárs reinterpretációja hagyományos nyelvének: a szöget szöggel helyettesíti, és egy ipari tárgyat művészi jellé alakít.

A csavar így egyidejűleg építés és pusztítás jelképe: ami általában az összekötésre és rögzítésre szolgál, azt használják fel nyugtalanító, intenzív és mélyen anyagi felület megteremtésére.

Pont ebben a ellentétben a rend és a feszültség, az építés és a pusztítás, a kétrétegűség és a háromdimenzió között születik meg a mű identitása.

Alessandro Padovan műve, aki világszerte híres Screw Art technikájáról.

A mű plexláras vitrinben díszeleg.

A mindenre kiterjedő plexvitrin izolál és véd, átformálva a művet kortárs ereklyévé.

Ezeknek a kortárs művészeknek a művei a Pop Art, Screw Art, a konceptuális művészet és a városi művészet vonalába illeszkednek, vizuális nyelvezetükben és kulturális hatásukban olyan nagy nevek munkásságát idézve, mint Andy Warhol, Jean‑Michel Basquiat, Banksy, Jeff Koons, Keith Haring, Fontana, Imbue, obey, Padovan, Schifano, Nicole Lubbers, Bani, kev munday invader, murakami és Damien Hirst.
Ugyanakkor a művészeti kutatás párbeszédet folytat a luxus, a ikonikus divat és a világméretű design imagináriumával, szankciós szimbólumokat és világszerte elismert márkákat idézve, mint Louis Vuitton, Gucci, Chanel, Hermès, Rolex, Ferrari, Porsche, Lamborghini.

A művek nem példányok vagy hivatalos együttműködések a fent említett művészekkel vagy márkákkal, hanem eredeti alkotások, személyes stílussal megvalósítva, amely tükrözi a fogyasztói társadalom kritikáját és újraolvasását, a márka szimbolikus értékét és a művészetet mint kortárs kulturális objektumot.

Ez a megközelítés különösen kedvelté teszi a kortárs művészet rajongóinak és gyűjtőinek figyelmét, a luxus Pop Art, a konceptuális street art és a nagy ikonikus márkák ihlette művészet iránt, miközben erős, önálló művészi identitást őriz.