Amelia Pelaez (1896-1968) - Maternidad

Ritka festmény Amelia Peláez kubai festőnőtől. Olaj, vászon, mérete 71 x 50,5 cm. A festmény jobb alsó sarkában aláírás és dátum szerepel.

Proveniencia

Magángyűjtemény, Havanna, Kuba
Sarracino Gallery, Coral Gables, Florida, USA
Fernando Duran Auctions, Arte Contemporaneo, 2020. december 28., 40. tétel

Amelia Pelaez
Amelia Peláez y de Casal 1896. január 5-én született Yaguajayban, Las Villas tartományban, Kubában, Kuba Spanyolország elleni utolsó felszabadító háborújának második évében. Családja a kubai kreol középosztályhoz tartozott, és gazdasági, valamint társadalmi szempontból is jómódú volt, mivel édesapja, Manuel Peláez y Laredo kerületi orvosként dolgozott. Édesanyja, Maria del Carmen del Casal y Lastra pedig a nagy latin-amerikai modernista költő, Julian del Casal nővére volt. Ez a kapcsolat a kubai szellemi élet legmagasabb köreibe juttatta Peláez családját.

Peláez nagy családban született, és mindannyian Carmen del Casal y Lastra asszonynál kezdték meg tanulmányaikat, aki a Covenant and Academy of Visitation intézményben tanult Mobile-ban, Alabama államban. Kuba spanyol uralom alatti helyzete miatt az oktatást a spanyol római katolikus elit uralta. Peláez gyermekeinek otthoni oktatása valószínűleg kevésbé elfogult nevelést biztosított, és lehetővé tette édesanyjuk számára, hogy spanyol tanterv nélkül, saját elképzelései szerint tanítsa őket. Peláez először egy Doña Magdalena nevű festőnő révén került kapcsolatba a művészvilággal, aki korábban aktív szerepet vállalt az 1895 és 1898 közötti háborúval egybeeső függetlenségi mozgalomban.

1915-ben Manuel Peláez y Laredo doktor megbetegedett, és családjával Havannába költözött, ahol kényelmesebb körülmények között élhettek. Bár egy éven belül elhunyt, az otthon, amelyet családja számára teremtett, egész életükben meghatározó maradt. A La Vibora negyedben, az Estrada Palma 261. szám alatt álló ház Peláez otthona és későbbi éveinek ihletforrása is lett. A Peláez édesanyjáról Villa Carmelának elnevezett ház 1912-ben épült, és a neoklasszikus építészet, valamint a hagyományosabb kubai kreol építészet elemeit ötvözte. Magas, fehér homlokzata és oszlopai neoklasszikus formaelemeket idéztek; hasonló oszlopok Peláez számos festményének hátterében is feltűnnek. A kreol építészet díszítőelemekkel gazdagította az épületet, amelyek közül La Villa Carmelában a kovácsoltvas rácsok és a díszes ablakok a legjellegzetesebbek. A hátsó kertben álló, növényekkel és madarakkal körülvett pavilon Peláez fő műtermévé vált, és ez a természeti ihletés néhány festményén is visszaköszön. Peláez műalkotásai díszítették La Villa Carmela falait és folyosóit, így a ház megtelt olyan festményekkel, amelyeket maga az épület ihletett.

1916-ban Peláez megkezdte festészeti tanulmányait a San Alejandro Képzőművészeti Iskolában, ahol korának számos kubai festője is tanult. Az ott oktató művészek többsége a francia neoklasszikus stílust gyakorolta, amely hasonló görög és római stílusokból merített ihletet. Ezek a művészeti gyakorlatok nem vonzották Peláezt, és nem feleltek meg saját művészetről alkotott elképzeléseinek, de 1918-ban, Leopoldo Romañach tanár színelméleti óráján kulturális és művészeti mentorra talált (Gómez-Sicre 13). Romañach, bár romantikus realizmust képviselt, toleráns volt, és nyitott a művészi kifejezés sokféle formájára. Hatása Peláez művészetére az 1925-ös Veleros című festményén is megfigyelhető: témája tengeri, Romañach műveihez hasonlóan, és az ő színpalettáját, valamint lágy ecsetkezelését alkalmazza. 1924-ben Peláez a New York-i Arts Students League-ben töltötte a vakációját, ahol Bridgman professzor tanította. Ez az út különleges volt tanulmányai során, de az addig megismert korlátozott művészeti stílusokkal nagyrészt elégedetlenül tért haza. Saját kezébe vette a sorsát, és 1927-ben alma materétől kapott ösztöndíjjal Párizsba utazott, ahogy sok diáktársa is.

Peláez a szintén ambiciózus művésznővel, Lydia Cabrerával együtt több párizsi művészeti akadémián is tanult, köztük az Académie de la Grande Chaumière-en, az École des Beaux-Arts-on és az École du Louvre-on. Miután négy éven át tanulmányozta a francia művészeti irányzatokat, Peláez még mindig nem találta meg festői hivatását, ezért beiratkozott Fernand Léger Académie Moderne-jébe. Ott Alexandra Exter irányításával színpadtervezést és színdinamikát tanult. Exter óriási hatást gyakorolt Peláez művészetére és életére. Bevezette Peláezt a modernizmusba, az absztrakcióba, valamint a formák kifejezésének és a színhasználatnak új, egyedi módjaiba. Extertől Peláez önbizalmat és hivatásos művésznőként való elszántságot is tanult.

1933-ban Peláez 33 művét állította ki a párizsi Rue de l’Abbaye-n található Galerie Zakban. Gyűjteménye 21 csendéletből, kilenc tájképből és nyolc női portréból állt. A kiállítás nagyon kedvező fogadtatásban részesült, és a következő évben Peláez a siker után visszatért Kubába.

Peláez 38 éves korában tért vissza Kubába, ahol egy gazdasági és politikai zűrzavarban lévő országban találta magát. Első hazai önálló kiállítására 1935-ben került sor a Lyceumban, egy olyan női szervezetben, amelynek célja a kubai kultúra művészet, zene és irodalom révén történő népszerűsítése volt. Hazatérése után Peláez a kubai avantgárd mozgalomnak, a Vanguardiának is tagja lett.

A kubai politikai aktivitás egyik mozgatórugója az autonómia követelése és egy új kormányzati rendszer reménye volt. A Vanguardia ebben az időszakban a művészetet használta arra, hogy a kubai kultúrát önálló entitásként vizsgálja és meghatározza, hozzájárulva ezzel a nacionalizmus erősítéséhez. Míg más művészek az afrokubanizmus és a kriollizmus irányzataival foglalkoztak, amelyek az afro-kubai, illetve az euró-kubai származást vizsgálták, Peláez a cubanidadban megélt tapasztalataira összpontosított. Ebben azt vizsgálta, milyen szerepet töltenek be az elkülönített és gyakran ellenőrzött felsőbb osztálybeli nők, akikhez családi kapcsolatai révén a kubai őslakos kultúra is közel került.

Marapacifico, 1936
Amikor Peláez visszatért Kubába, festményei nőiesebb és feminista irányultságúvá váltak. Otthon befejezett művei jellegzetes stílusának kialakulását mutatják, amelyet a gyümölcsök, az építészet és a hagyományos kubai ólomüveg ihletett.

Miközben művészi stílusa fejlődött, Peláez időnként hosszabb időszakokra kizárólag egyetlen médiumban dolgozott. 1935 és 1936 között szinte kizárólag ceruzával alkotott, mindössze két freskó elkészítésére tett rövid kitérőt. Egy másik hasonló időszak az 1950-es évek elején következett, amikor a kerámiára összpontosított, és elkészítette a Nemzeti Számvevőszék kerámiából készült falfestményét.

Bár Peláez festményei ma több ezer dollárért is elkelhetnek, művészként rendkívül nehéz volt megélnie. Párizsból való hazatérése után első kubai kiállításán nem adott el egyetlen művet sem, és sok időt töltött művészeti órák adásával Kubában, hogy kiegészítse az eladott alkotásokból származó rendszertelen bevételét. A modern művészet elfogadtatása is nehézséget jelentett számára. Bár a modernizmus terjedő irányzat volt, sokan nem fogadták el annak stílusbeli megközelítését. Az 1940-es években a kubai modernisták végre ismertségre tettek szert egy modern kubai művészetet bemutató vándorkiállítás révén, amely az Egyesült Államokat, Európát és Latin-Amerikát járta. 1941-ben Peláez műveit először New Yorkban állították ki a Norte magazinban, ami a következő években több alkotásának megvásárlásához vezetett a Museum of Modern Art részéről.

Női nézőpontja különleges helyet biztosított Peláez számára az avantgárd világában, mivel más szemszögből tekinthetett a kubai életre és hagyományokra. Sokkal visszavonultabban élt, mint avantgárd festőtársai, és azon kevés nők egyike volt, akik részt vettek a latin-amerikai művészeti mozgalomban. Peláez kubanizmusról alkotott látásmódja különleges módon járult hozzá a kubai hagyomány megteremtéséhez, egyedi képi nyelve pedig társadalmi aggodalmait és érzelmeit közvetítette a közönség felé.