Alessandro Padovan (1983) - 3D BERNARD AUBERTIN NEW! (con teca plexiglass)

Az alkotás Bernard Aubertin kutatásához fűződő ideális párbeszédből születik, a Nouveau Réalisme művészéé, aki a vöröset, a repetíciót és a matériát tette poétikájának központi elemeivé. Műveiben a hétköznapi, egyszerű elemek sorozatossága oly nyelvvé válik, amely feszültséget, energiát, pusztítást és átalakulást képes felidézni.

Ebben a műben azonban a hagyományt a kutatásom jellemző elemén keresztül értelmezem újra: a csavaron.

A chiodok helyett, amelyeket Aubertin használ, én százával használok csavarokat, amelyek pontos geometriai szerkezet szerint helyezkednek el a vörös felületen. A csavar, amelyet általában az összeszereléshez, a szerkezethez és a mechanikához társítanak, itt önálló, művészi elemmé válik. Ismétlése háromdimenziós felületet hoz létre, amelyben a fény, az árnyék és a mélység folyamatosan módosítja a mű észlelését.

A vörös úgy öleli át a kompozíciót, mint energiával tele­ töltött felületet, miközben a csavarok a síkból kiemelkednek, vizuális rezgést teremtve. Frontális nézetből a kompozíció rendezetten, minimalista; oldalról viszont kibomlik az igazi, háromdimenzionális és anyagszerű volta.

Az alkotás nem csupán Aubertin idézése, hanem kortárs reinterpretációja saját nyelvének: a szöget a csavarra cserélve és egy ipari tárgyat művészi jelként átalakítva.

A csavar így egyszerre építés és pusztítás jelképe: ami általában összehúz és rögzít, azt használják fel egy nyugtalan, intenzív és mélyen anyagszerű felület megteremtésére.

Éppen ebben az ellentmondásban, a rend és a feszültség, az építés és a pusztítás, a kétdimenzionalitás és a háromdimenzionalitás között születik a mű identitása.

Alessandro Padovan műve, amely világszerte híres a Screw Art technikájáról.

A művet plexi vitrin díszíti.

A vitrín izolál és véd, így az alkotás kortárs relikviává válik.

E művész kortárs alkotásai a Pop Art, Screw Art, a koncepcionális művészet és a városi művészet nyomvonalába sorolhatók, vizuális nyelve és kulturális hatása kapcsán olyan nagy nevek munkáira emlékeztetve, mint Andy Warhol, Jean‑Michel Basquiat, Banksy, Jeff Koons, Keith Haring, Fontana, Imbue, obey, Padovan, Schifano, Nicole Lubbers, Bani, kev munday invader, murakami és Damien Hirst.

Egyidejűleg a művészeti kutatás a luxus, az ikonikus divat és a globális design képzeletével is párbeszédet folytat, olyan vizuális szimbólumokat és univerzálisan elismert márkákat felidézve, mint a Louis Vuitton, a Gucci, a Chanel, a Hermès, a Rolex, a Ferrari, a Porsche, a Lamborghini.

A művek nem reprodukciók, sem hivatalos együttműködések a fent említett művészekkel vagy márkákkal, hanem eredeti alkotások, amelyeket személyes stílussal készítettek, tükrözve a fogyasztói társadalom kritikáját és a márka szimbólumértékének újraolvasását, valamint a művészetet kortárs kulturális tárgyként.

Ez a megközelítés különösen vonzó a kortárs művészet gyűjtői és rajongói számára – a luxus Pop Art, a konceptuális street art és a nagy ikonikus márkáktól ihletett művészetek kedvelőinek –, miközben megőrzi erős autonóm művészi identitását.