Alessandro Padovan (1983) - 3D BERNARD AUBERTIN NEW! (con teca plexiglass)

Az opera egy ideális dialógusból születik Bernard Aubertin kutatásával, a Nouveau Réalisme művésze által kialakított középponti elemek, a piros szín, a repetíció és az anyag köré. Műveiben az egyszerű naponta előforduló elemek sorozatossága olyan nyelvet alkot, amely képes feszültséget, energiát, pusztítást és átalakulást felidézni.

Ebben az alkotásban azonban a hagyományt az én kutatásom sajátos elemével, a szőlőfürttel veszem újra szemügyre.

A czövek helyett, amelyeket Aubertin használt, több száz csavart használok, pontos geometriai struktúrába rendezve a piros felületen. A csavar, amelyet általában az összeszereléshez, a konstrukcióhoz és a gépészethez társítunk, itt autonóm művészeti elemmé válik. Ismétlésével háromdimenziós felület keletkezik, melyben a fény, az árnyék és a mélység folyamatosan módosítja a mű észlelését.

A piros olyan energiával teli felületet ölel körbe, miközben a csavarok a síkból előbújva vizuális vibrációt hoznak létre. Fölfelé nézve a kompozíció rendezetten és minimalista módon tűnik fel; oldalról megfigyelve azonban kibontakozik igazi háromdimenziós, materiális természete.

Az alkotás nem egyszerű Aubertin-idézet kíván lenni, hanem annak nyelvének kortárs reinterpretációja, amikor a szöget a csavarral helyettesítem, és egy ipari tárgyat művészi jellé formálok.

Így a csavar egyszerre válik építés és pusztítás szimbólumává: ami általában a kötéshez és rögzítéshez szükséges, azt használják fel egy nyugtalan, intenzív és mélyen materiális felület megteremtésére.

Ebből a rend és a feszültség, az építés és a pusztítás, a kétdimenzionalitás és a háromdimenzionalitás közötti kontrasztban születik meg a mű identitása.

A mű Alessandro Padovan művész alkotása, akit világszerte a Screw Art technikája miatt ismernek.

A műt plexiüveg vitrinnel díszített, amely kiemeli és védi, egyben kortárs ereklyévé varázsolva azt.

A transzparens vitrinek izolálnak és védelmet nyújtanak, miközben az alkotást kortárs relikviává alakítják.

Eközben ez a kortárs művészet a Pop Art, a Screw Art, a konceptuális művészet és a városi művészet nyomvonalába illeszkedik, vizuális nyelvezetében és kulturális hatásában olyan nagy nevek munkáit idézve, mint Andy Warhol, Jean-Michel Basquiat, Banksy, Jeff Koons, Keith Haring, Fontana, Imbue, obey, Padovan, Schifano, Nicole Lubbers, Bani, kev munday invader, murakami és Damien Hirst.

Ugyanakkor a művészi kutatás a luxus, az ikonikus divat és a globális design képzeletével is párbeszédet folytat, utalva olyan összemosódó és univerzálisan elismert szimbólumokra, mint Louis Vuitton, Gucci, Chanel, Hermès, Rolex, Ferrari, Porsche, Lamborghini.

A művek nem állítások másolatai vagy hivatalos együttműködések a fent említett művészekkel vagy márkákkal, hanem eredeti alkotások, amelyek sajátos stílussal tükrözik a fogyasztás kritikáját és a márka szimbolikus értékének újraolvasását, valamint a művészetet kortárs kulturális tárgyként értelmező nézőpontot.

Ez a hozzáállás különösen vonzóvá teszi a műveket a kortárs művészet gyűjtői és rajongói számára, a luxus pop-art, a konceptuális street art és a nagy ikonikus márkáktól inspirált művészet kedvelőinek, miközben erősen megőrzi a művészi autonóm identitását.